Hiába kérte a Honvédség, ne osszanak meg információt a magyar csapatokról, ez egyes politikusokra nem vonatkozik

  • narancs.hu
  • 2022. február 28.

Belpol

Legalábbis a fideszesekre biztos, hiszen kiváló kampánytéma.

A Magyar Honvédség a hétvégén azt kérte a magyar lakosoktól felhívásában, hogy ne osszanak meg információkat a mozgásban lévő magyar csapatokról telefonon, e-mailben, a Facebookon vagy Instagramon.

Vagyis ne közöljenek semmit

  • csapatmozgásokról és helyszínekről
  • nevekről, rendfokozatokról, alegységekről
  • dátumokról, időpontokról
  • feladatról, felszerelésről.

A közlemény oka vélhetőlen az egyes egységek keleti országrészbe való átcsoportosítása. Benkő Tibor honvédelmi miniszter korábban azt mondta, az átcsoportosított egységek humanitárius és katonai feladatot látnak majd el.

Ehhez képest Lázár János hétfő reggel Hódmezővásárhelyről jeletkezett be, a vásárhelyi laktanyában kezdte a reggelt, ahonnan véletlenül épp akkor indultak katonák a keleti országrészbe. Minderről a politikus persze egy videóban számolt be a Facebook oldalán, így látszanak is az épp induló csapatok. Komolyan megkomponált képsorok...

Posted by Lázár János on Sunday, February 27, 2022

Lázár elmondása szerint a katonák Magyarország és Ukrajna határához mennek, ahol a feladatuk és kötelességük a magyar határszakasz védelme és a Magyarországra érkezett menekültek megsegítése. Úgy tűnik, Lázárra sem vonatkozik a Honvédség intelme, eszerint fideszes politikusok használhatják kampánycélra az egyébként nem feltétlenül publikus információkat is, hisz' ők bátran osztják meg a közösségi médiában.

Hasonlóan tett korábban Szijjártó Péter is, aki arra kérte az újságírókat, ne adjanak hírt a kimenekítésekről, amíg zajlik. Ehhez képest ő maga már másnap újabb információval szolgált arról, épp hány ember kimenekítése zajlik, honnan, merre tartanak és mivel. Mint az sejthető, ő is a kivételek egyike.

(Facebook/Lázár János)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.