„Hiába kértem Balog Zoltánt, nem segített, pedig megígérte”

Cevang Thinley Namgyal tibeti menekült. Tíz éve itt él és dolgozik, családja van, és többször folyamodott már magyar állampolgárságért. Most félmilliós kártérítést kap a rendőrségtől.

magyarnarancs.hu: Mikor érkezett Magyarországra?

Cevang Thinley Namgyal: 2003-ban indultam el Tibetből, először Nepálba menekültem, onnan az embercsempészek Oroszországba vittek, majd azt ígérték, biztonságos helyet találnak, így kerültem Magyarországra, 2005. augusztus 25-én. Itt aztán vonatra tettek és azt mondták, menjek el a végállomásig, ott biztonságban leszek. Az osztrák–magyar határon azonban elkérték az útlevelem, ami már nem volt nálam, mert az embercsempészek elvették. A határőrség elvitt a Bevándorlási Hivatalba, onnan pedig a debreceni menekülttáborba kerültem, ahol másfél évet töltöttem.

magyarnarancs.hu: Miért jött el Tibetből?

CTN: A nagypapám politizált, polgármester is volt, és ez nem tetszett a kínaiaknak, egyszer elvitték, bezárták, és soha többé nem láttuk. Édesapám került a helyére, aki többek között operaénekes is volt, énekelt a tibeti újévkor is, mire őt is elvitték. A szomszédainkat megölték. Én pedig a barátaimmal egy közeli kis faluban olyan plakátokat ragasztottam ki a házak falára, hogy a kínaiak menjenek vissza Kínába. Természetesen tudták, hogy én voltam, mire édesanyám azt mondta, nem maradhatok, el kell mennem. Vagy meghalok, vagy biztonságos helyre megyek. Ezért úgy döntöttem, eljövök.

magyarnarancs.hu: Mennyire ment ez könnyen?

CTN: Nagyon nehéz volt. Két barátommal indultam el, egy közeli erdőben még ketten csatlakoztak, végül több mint harminc ember verődött össze. Az erdőből a hegyekbe jutottunk, amit hó borított, fehér volt minden. Egy öregember vezetett minket, ő tudta, merre kell menni. A fehérség miatt csak éjjel mehettünk, a sötétben; amint kivilágosodott, be kellett ásni magunkat a hóba, hogy ne látszódjunk ki. Próbáltunk egymás hegyén-hátán aludni, de nagyon hideg volt, nagyon fújt a szél. Ilyenkor mindenkinél van három-négy kiló campa (pirított, hántolatlan árpából készített finomliszt, a tibetiek legfontosabb étele – F.Zs.) és száraz hús, ezek nagyon táplálóak, és csak vizet kell hozzájuk adni, az meg volt, amikor elolvadt körülöttünk a hó. Egyszer ettünk egy nap. A gond a gyerekekkel volt, sok anya hozta magával a gyermekét, akik sírnak és nem tudnak szopni. Ilyenkor havat tettünk a szájukba, amitől egy kis időre megnyugodtak. Ha szerencséd van, elérsz Nepálig, de egy-egy ilyen úton 10-12 ember meghal.

magyarnarancs.hu: És mi történt, amikor Nepálba értek?

CTN: Az több mint két hét volt. Ott az öregember, aki vezetett minket, elvitt egy biztonságos helyre, hetekig egy házban bujkáltunk. Anyám nekem adta a régi aranyait, hogy ha kell, adjam oda az embercsempészeknek. Az öreg elvitte és mivel Nepál sem elég biztonságos hely, bármikor elkaphatnak és visszavihetnek, így továbbindultunk Oroszországba.

magyarnarancs.hu: Hogyan került a debreceni táborból Budapestre?

CTN: A Tibetet Segítő Társaság megtudta, hogy van egy tibeti politikai menekült a táborban. Eljöttek, hoztak élelmet és megígérték, hogy segítenek munkát szerezni. Találtak is, így 2006 októberében Budapestre jöttem a társasággal, azóta is itt vagyok.

magyarnarancs.hu: Mennyire volt egyszerű elhelyezkednie?

CTN: Kezdettől volt munkám. 2006 novemberében kerti és kőművesmunkákat kaptam, egy nap 3000 forintot kerestem, ami jó volt, mert a társaságnál lakhattam és még enni is tudtam. Egy évre rá egy építőpark keresett munkásokat, úgy gondoltam, ez biztosabb, be is van jelentve, úgyhogy két másik tibeti menekülttel elmentünk oda dolgozni, de ők nem bírták, csak én maradtam ott – három évig. Először 325 forintos órabérben, amit az évek alatt felemeltek 450 forintra. Miután ez megszűnt, tanulni kezdtem, a Bevándorlási Hivatal képzést szervezett politikai menekültek részére. Több szakma közül lehetett választani, mivel én Tibetben is csináltam asztalosmunkákat, bútorasztalosnak tanultam, meg is szereztem a szakmát. Utána magyar iskolába jártam, elvégeztem a nyolc osztályt, papírom is van róla. Aztán dolgoztam egy tibeti teázóban másfél évet, most pedig egy kurd étteremben.

magyarnarancs.hu: Jelenleg menekültstátusszal rendelkezik. Mik a tervei, itt marad?

CTN: Szeretnék magyar állampolgárságot kapni. Itt élek, 2012 óta van egy magyar feleségem is, és a gyermekünk is magyar állampolgár. Nem vagyok kínai állampolgár, nincs kínai útlevelem, aki ugyanis nem hajlandó kínai nyelvet tanulni Tibetben, nem kap kínai útlevelet. Az emberek 98 százalékának nincs is. Akinek van, vissza is vihetik, amíg Tibetben voltam, több olyan emberrel találkoztam, aki elmenekült, de visszahozták vagy visszahívták – megtehették, mert kínai útlevelük volt. Én viszont így saját föld nélkül élek, pedig van családom, és ha meghalok, azt akarom, hogy itt temessenek el. Már kétszer jelentkeztem állampolgárságért, minden papírom megvan hozzá, mégis mind a kétszer elutasítottak. Pedig anno a debreceni menekülttáborban még Balog Zoltán is meglátogatott és azt mondta, segít nekem, mint politikai menekültnek. Most, hogy állampolgárságot szeretnék, nem akar segíteni, pedig kértem.

magyarnarancs.hu: Ha kínai politikai delegáció érkezik Magyarországra, a Tibetet Segítő Társaság tiltakozó akciókat szervez. Ön miért tartotta fontosnak, hogy bekapcsolódjon a tüntetésekbe?

CTN: Édesapám és a nagyapám is ezt csinálta Tibetben, tüntetésekre jártak. Megfogadtam, hogy ha már nem leszek Tibetben, akkor is tibeti szabadságharcos maradok. Tartozom ezzel a családomnak, szabadságot akarok Tibetnek.

magyarnarancs.hu: Néhány hete a Fővárosi Törvényszék jogerősen elmarasztalta és kártérítésre kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, amiért a kínai miniszterelnök látogatásakor szabad véleménynyilvánításában akadályozta önt és egy menekülttársát. Nem először fordult elő ilyen.

CTN: Nemegyszer fordult már elő, hogy nem engedték felemelnem a tibeti zászlómat, kivették a kezemből és nem kiabálhattam, hogy „Free Tibet!”, egyszerűen elkaptak és beraktak egy kocsiba. Szabad emberrel nem lehet így bánni. Ha nincs tüntetés, nincs semmi baj, akkor nem zavarok senkit. De ha tüntetés van, ahogy kilépek a lakásomból, máris ott vannak, és nem tudok egy lépést sem tenni úgy, hogy ne figyelnének. Ennél a legutóbbi ügynél például egy civil ruhás rendőr háromszor-négyszer megállított, igazoltatott, amikor lementem a metróhoz, ők is jöttek, amikor feljöttem a kínai delegáció érkezése miatt lezárt utcán, szintén. Este aztán ez a rendőr eljött hozzám és bocsánatot kért, hogy nem tudott mit tenni, őt is fentről, a rendőrkapitányságról utasították. Még egy verset is hozott nekem, még mindig őrzöm. Nagyon sajnáltam ezt a férfit és mondtam is neki, hogy nem haragszom, csak nagyon szomorú vagyok és nem értem, miért kell így viselkedni, miért kell figyelni minket. Most kapok félmillió forintnyi kártérítést, amiből 2016 januárjában elutazok Indiába, tibeti mandalatanításra, a dalai lámához.

magyarnarancs.hu: Vannak még rossz tapasztalatai a rendőrséggel?

CTN: Egyszer este 9 óra után becsöngetett hozzám két férfi, és azt mondták, a Bevándorlási Hivatalból jöttek, valami gond van a papírjaimmal, ezért másnap, szombaton be kell mennem. Mondtam nekik, hogy én délig dolgozok, és különben is be van zárva szombaton a hivatal, de ők erősködtek, hogy menjek be. Másnap bementem már 8 óra előtt, pedig munka után tüntetni akartam menni, mert aznap éppen itt volt a kínai delegáció. A hivatalban ott volt az összes Magyarországon élő tibeti, még a pár hónapos kisgyerekek is az anyjukkal. A hivatalnokok elvették a személyi igazolványunkat és a lakcímkártyánkat, bementek az irodába és otthagytak minket, hogy várjunk. Miután eltelt egy-két óra, a gyerekek sírni kezdtek, erre egy anyát beengedtek a gyerekével együtt. Akkor még nem tudtuk, de a hátsó bejáraton hazaengedték őket. Aztán egy másik anyát is, még egyet, és még egyet, végül én maradtam ott egyedül. Egy óra körül közöltem velük, hogy ha kérdésük van, mondják, de most már hazamegyek, adják vissza az irataimat, anélkül nem megyek sehová. Erre azt mondták, nem, még maradnom kell, és még két rendőrt beküldtek, nehogy elmenjek. Aztán nagy sokára behívtak és megkérdezték, honnan jöttem és mit csinálok itt, mire mondtam, hogy ez nem kérdés és tudom, hogy ez az egész a kínai delegáció miatt volt. Erre nem mondtak semmit és elengedtek, de hazáig követett két civil ruhás rendőr. A következő ilyen alkalommal szerintem ki sem engednek majd a lakásból.