A választás első fordulója utáni pártelnöki sajtótájékoztató, a Fidesz politikusainak nyilatkozatai alapján, illetve a háttéremberek sajtóüzeneteiből továbbra sem lehet leszűrni a várható kormányzati munka tényleges irányait. Elképzelhető, hogy az eddig ragyogóan működő stratégia folytatásaként van szükség a második fordulóig tartó sunnyogásra, mint ahogy az is lehetséges, hogy valóban nincsen döntés a legfontosabb területeket érintő feladatokról. Mindenesetre az ígéretek szerint szimbolikus ügyekkel indítanak, melyek közül egyelőre a kettős állampolgárság megadását konkretizálták. A külhoni magyarok letelepedés nélküli honosítását már márciusban tényként kezelte Németh Zsolt, és Orbán Viktor a két forduló között elkészülő törvényjavaslatról is beszámolt. Az egyetlen ismert tartalmi elem, hogy a státusz nem járna szavazati joggal, csakhogy ez más állam polgárai esetén evidens - arról pedig egyelőre nem esett szó, hogy ezt miként lehet, egyáltalán akarják-e valamilyen formában garantálni. A szimbolikus változtatások között említik továbbá a
kisebb parlament
létrehozását is, de ez valójában lényeges közjogi tartalmat is takar. Az egyéni és listás helyek száma, utóbbin belül a megyei és országos listáról bekerülők száma (egyáltalán a megyei lista léte), a választás egy- illetve kétfordulós mivolta alapjaiban befolyásolja a parlamenti választás végeredményét. A Fidesz e ciklusban vallott elképzelése - 200 fős parlament, arányaiban több egyéni képviselői hellyel - tömérdek elveszett szavazattal járna, és gyakorlatilag a kétpárti Országgyűlés előszobáját jelentené. A jelenlegi szisztémára is jellemző, hogy a győztesnek kedvez: 1994-ben 32 százalékos listás eredmény elég volt a többség megszerzéséhez, míg 2010-ben az 52 százalék akár a minősített többséghez is vezethet. Az egyéni mandátumok arányát növelve e hatás fokozható. (A listás helyek teljes megszüntetése most például valószínűleg kvázi egypárti Országgyűlést hozott volna.) A legújabban hangoztatott megoldás szerint a meglévő vegyes (egyéni+listás) rendszerben csökkentenék az Országgyűlés létszámát: ez viszont a mainál is aránytalanabb képviseletet eredményezne, helyenként kezelhetetlen méretű választókerületekkel. Ezen nyilván még finomítani kell. A kisebb parlament terve egyébként öt évvel ezelőtt volt forrponton, a megoldást négypárti tárgyalásokon próbálták kiizzadni magukból az érintettek (lásd: Sokan, nem elegen, Magyar Narancs, 2005. szeptember 1.). Akkor egyedül a Fidesznek nem volt épkézláb ötlete, de remélhetőleg azóta sokat gondolkodtak a problémán.
Az önkormányzati választásokat illetően az időpontról folytak heves találgatások. Az országgyűlési választások után fél évvel tartott helyhatósági voksolás hozta már a parlamenti győztes újabb sikerét (például 2002-ben), de azt is, hogy a választók a friss országházi ellenzéket preferálták (például 2006-ban). Egy két évvel elcsúsztatott megmérettetés - aminek az ötlete nemegyszer fölmerült már, és nem csak a Fidesz tájékán - viszont az addigra megutált kormányerővel szemben többnyire az aktuális ellenzéknek adna jó esélyt. Nem meglepő tehát, hogy Orbán Viktor cáfolta az időpont megváltoztatásáról szóló híreket (mint mondta, "nemzeti konzultációra" volna szükség, de ez a szóösszetétel sajnos semmit nem jelent); ebből egyúttal az is következik, hogy októberig kell megejteni az önkormányzati választási eljárás esetleges módosítását. Erre az egyetlen ismert terv a képviselők számának megfelezése, aminek a működésre nézve különösebb jelentősége nincsen (lásd: A harmadik lépéssel indított parti, Magyar Narancs, 2009. február 5.), ellenben komoly választói igényt elégítene ki. A helyi és a fővárosi kerületi képviselők választása egyfordulós, egyszavazatos, de vegyes rendszerben történik, azaz csak egyéni jelöltre lehet voksolni, viszont a nem hasznosuló töredékszavazatok a pártok kompenzációs listáin mandátumot eredményeznek. Az arányosítást természetesen meg lehet szüntetni a kompenzációs listák eltörlésével, amivel nagyon
kényelmes többség
szerezhető akár a nagyvárosokban is. A fővárosi és megyei közgyűlések tagjait eddig listáról választottuk (azaz a mandátumok száma szavazatarányos), de ennek sem kell mindig így lennie, és az itt előírt négyszázalékos bejutási küszöböt is lehet csökkenteni, esetleg a zavaró tényezők kiszűrésére megemelni. Mindez persze a kétharmad birtokában is csak elméleti lehetőség, mint ahogy maga az önkormányzati reform is: erről ugyanis nyilvános és értékelhető fideszes elképzelés még sosem született. Csak azt tudjuk, hogy négy éve határozottan elutasították az eddigi egyetlen koherens (ettől persze még vitatható) javaslatcsomagot, amely tartalmazta a regionális önkormányzatok létrehozását, a kistérségi társulások kötelezővé tételét, és az ezer főnél kisebb településeknél körjegyzőség előírását.
A legelső jogszabályok között említette Szijjártó Péter a minisztériumok struktúráját rögzítő törvényt. Négy éve egyébként a Fidesz is partner volt abban az alkotmánymódosításban, amely lehetővé tette a Gyurcsány-kormánynak a minél szabadabb államigazgatási átalakítást. A terjedő elméletek között előkelő helyet foglalnak el a két csúcsminisztériumból és további hat-hét ágazati tárcából álló változatok, de ennek jelentősége jelenleg nemigen mutat túl a politikai kommunikációs szerepen (nota bene: az alakuló második Gyurcsány-kormány is előszeretettel emlegette a kevesebb minisztérium csodatévő hatását). A hatékonyabb kormányzást ugyan segítheti a koncentrált szervezet, de ha nagyon eltérő habitusú és portfóliójú tárcákat vonnak össze, akkor bizonyos területek óhatatlanul háttérbe szorulnak.
Az eddigiekben vázolt konkrétumokon kívül már valóban csak találgatások léteznek. A fő irány a megszorítások helyett növekedés, adócsökkentés, a bürokrácia irtása és a korrupció elleni küzdelem. A növekedéshez a világ mai állapotában elengedhetetlen a közszolgáltatások javítása és a foglalkoztatás növelése. Az előbbiek közül is kiemelkedik (de persze az utóbbinak is egyik előfeltétele) az oktatás átalakítása. A Fidesz erre eddig sem vesztegetett sok szót, és a jelek szerint a terepet átengedi a KDNP-nek. Bár a reform alapja az állam nagyobb szerepvállalása (az önkormányzati hatáskörök rovására), valamint az oktatói munka színvonalának emelése, a szatellitpárt programjában ilyenek nincsenek, és ezeket nem biztos, hogy pótolja a buktatás visszaállítása vagy az erkölcsi és hazaszeretetre nevelés támogatása. A felsőoktatásban pedig az intézmények totális függetlenségével (még a saját tulajdonosuktól, az államtól is), vagy a teljesen torz és igazságtalan tandíjmentességgel szembeni korábbi kormányzati fellépést olyan példásan lehetetlenítette el a leendő kormánypárt, hogy azt az álláspontot már tényleg csak meghaladni lehet.
Az egészségügyben képviselt fideszes megoldásra még mindenki élénken emlékszik: ennek alapja az, hogy minden úgy jó, ahogy van. Ennek megfelelően az eddig napvilágot látott egyetlen feladat, hogy az ágazatnak a mostani finanszírozáson felül jár a GDP egy százalékának megfelelő összeg. Ha ez a pénz mégsem jönne össze adócsökkentésből, akkor sincs baj: végre elérjük a fennen hirdetett ingyenességet, amint az utolsó valamirevaló orvos és ápoló Nyugat felé elhagyja az országot. A nyugdíjkérdés e pillanatban nem ilyen szorító, de szintén nagyon szomorú történet. Különösen azért, mert az egyéni számlás rendszer bevezetéséhez még soha nem voltunk ilyen közel: szerepelt
a Fidesz tervei
között, ráadásul szinte észrevétlen lett volna az átállás, mivel a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány volt szíves nagyjából rendbe tenni (természetesen külső kényszer hatására) a kasszát - amit az ellenzék persze hevesen és intelligensen opponált. Miután közös erővel a magyar történelemben először sikerült negatív felhangokkal ellátniuk a "svéd" szót, már csak a választói feledékenységben lehet bízni.
Az adórendszer átalakításával kár volna előreszaladni, de annyi szerencsére mára tisztázódott, hogy a bevételek szolgálnak a kiadások fedezetére: ha az utóbbiak növekednek, akkor csak úgy lehet adót csökkenteni, hogy többen kezdenek el adózni. Ez pedig foglalkoztatásbővülést feltételez. Az oktatás ügye, mint említettük, már sínen van, még az alacsony végzettségűek és a képzetlenek alig milliós táborának kellene lehetőséget kínálni. A munkaerő kínálatának és keresletének összhangba hozása iszonyatos mennyiségű kormányzati munkát igényelne, rengeteg pénzbe kerülne, és csak nagyon soká (de akkor bőséggel) térülne meg. Az erre vonatkozó tervek még nem ismertek, sőt inkább a közfoglalkoztatás kiterjesztése tűnik valószínűnek. Talán nem véletlenül volt ez szinte az egyetlen olyan terület, ahol az eddigi ellenzék nem ekézte a kormányt. Sajnos az innen befolyó adóbevétel eleve adóbevételből származik, tehát hacsak nem talál az állam hirtelen rengeteg halaszthatatlan, jól megszervezhető és hatékonyan végezhető munkát, ezzel nem jutunk előbbre - hogy csak egyetlen, ezzel kapcsolatos problémát említsünk. A közterheket illetően viszont megnyugtató, hogy az újságíróknak, színészeknek, mezőgazdasági őstermelőknek továbbra is kevesebbet kell adózniuk, mint a más szakmákban dolgozóknak (megmarad az ekho és az őstermelői kedvezmény), hiszen az igazságosságnak is van határa. Újra három évre szól majd a gyes, és bár ez nem növeli sem a foglalkoztatást, sem a termékenységet, pénz legalább van rá. A lakásépítési támogatások felturbózását is erősen szorgalmazzák már az építőipari lobbiszervezetek - mondván, hogy abból lesz a fellendülés -, de remélhetőleg a Fidesz tanult korábbi hibájából, hiszen most végképp nem hiányozna az országnak, ha a lakáscélú támogatások összes fillérjét évtizedekre előre elvinné a középosztály lakásépítésének dotálása, miközben közpénzből újabb építőipari lufit fújnánk (a kidurranás után persze további támogatási igények megjelenésével). Segítheti a döntést, hogy manapság büntetőeljárást von maga után, ha egy magáncég a pénzköltéssel elérhető meggazdagodással szédíti a kuncsaftokat - és ennyi belátás nyilván egy kormánypárttól is elvárható.
A bürokrácia nyesegetéséről bővebbet nem tudni, de hogy van benne lehetőség, az egészen biztos. Mint ahogyan a korrupció elleni fellépésben is, ahol az első, legfontosabb, elodázhatatlan lépés köztudomásúlag a párt- és kampányfinanszírozás új alapokra helyezése. Ezt legutóbb a Fidesz akadályozta meg az MSZP hálás sóhajától kísérve. Kezdeményezőkészség továbbra sem várható tőlük, de ha az LMP az ezer éve kész javaslatot ígéretéhez híven szavazásig viszi, akkor az új kormányerőtől illendő volna, hogy szép csendben megszavazza. A biztonság kedvéért nem ártana, ha abban az időszakban a teljes nyilvánosság csak ezzel foglalkozna, továbbá a parlamenti vitát és a zárószavazást élőben közvetítené minden tévé- és rádióadó.
