Huszonnyolc órát vártak Milánóban egy Budapestre tartó Ryanair-gép utasai

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 21.

Belpol

A Fővárosi Kormányhivatal szerint az elmúlt időszakban 15 esetben indítottak fogyasztóvédelmi eljárást járatkésések miatt.

Huszonnyolc órát vártak egy Budapestre tartó Ryanair-gép utasai Milánóban, vasárnap este helyett csak kedd hajnalban értek haza – derül ki az RTL Híradó riportjából.

A Híradónak nyilatkozó egyik utas beszámolója szerint vasárnap este még bizakodtak a gépre várakozók, ám az eredetileg 19:45-re tervezett indulás helyett a reptéri kijelző egy idő után azt írta, a járat 22:40-kor indul, másnap. Balogh Zsolt arról is beszélt, hogy az utasok ellátás helyett mindössze egy 4 euró értékű utalványt kaptak, egy olyan étterembe, ami ekkorra már bezárt. Végül hétfő hajnalban érkeztek meg egy kétcsillagos panzióba, amit azonban 11 órára el kellett hagyniuk, így nem sokkal később már újra a reptéren voltak, ahol újabb 12 órás várakozás következett.

A reptéri kálváriát dokumentáló Balogh Zsolt szerint a Ryanair hétfő hajnalban küldött egy sms-t, hogy a járat várhatóan 22:40-kor indul, a légitársaság applikációjában azonban ekkora eltűnt a foglalásuk, és semmilyen érdemi információt nem kaptak. Végül 28 órás késéssel hajnali 1 órára értek Budapeste.

A Híradó felidézte, hogy a nyári szezon gyakori késései miatt a Ryanair nemrég még a magyar légiirányítást okolta, míg a kormány a fapados légitársaságokra mutogatott. A Fővárosi Kormányhivatal közleménye szerint az elmúlt időszakban 15 esetben indítottak fogyasztóvédelmi eljárást járatkésések miatt.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk