24.hu: Kiss László feleségének üzlettársával szerződött az óbudai önkormányzat

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 21.

Belpol

Többek között nyomdai kivitelezésre, információs táblák gyártására és muskátlibeszerzésre is.

Kiss László, Óbuda letartóztatott polgármestere személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy Kiss Lászlót polgármesternek választották – írja a 24.hu.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a DK politikusát múlt héten tartóztatták le a III. kerületi korrupciós üggyel összefüggésben, miután a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál. A vád szerint 2019 októberi polgármesterré választását követően Kiss László megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek kell pénzt visszafizetni. A 24.hu szerint

az RF Production Hungary Kft.-vel úgy kötött több millió forintért szerződéseket az önkormányzat, hogy közben a polgármester felesége üzlettársi viszonyban maradt annak tulajdonosával.

Ezeket a szerződéseket a korrupció gyanúja miatt nyomozást folytató KNYF lefoglalta, erről az önkormányzat számolt be a saját honlapján, amikor minden, az ügyészség által elkért iratot nyilvánosságra hoztak. Így derült ki, hogy 2019 és 2021 között többek közt szórólapbeszerzésre, grafikai feladatok ellátására, nyomdai kivitelezésre, muskátlibeszerzésre, és információs táblák gyártására is szerződtek a céggel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.