Hűtés helyett fűt a klíma az elektromos buszokon

  • narancs.hu
  • 2023. július 29.

Belpol

A nemrég forgalomba állított járművekkel más gond is adódott Szegeden, Szolnokon, Egerben.

Másfélmilliárd forintos kormányzati támogatással nyolc BYD K9UD, tisztán elektromos meghajtású autóbuszt állítottak forgalomba a volánbusz szegedi flottájánál egy hónapja. Mostanra a járművek fele javításra szorul – írja a Szegeder.

A lap szerint több járművön is előfordult, hogy az utastéri klimatizáló berendezés hideg helyett meleg levegőt fújt. A Szegeder úgy tudja, ugyanez a probléma a Szolnokon és Egerben forgalomba állított buszoknál is előfordult. Azt már a Volánbusz közölte, hogy az ajtók sem mindig működnek kifogástalanul – de ez mind olyan probléma, amit garanciális javításban oldanak meg. Arra az időre az új buszok helyett klíma nélküli, csuklós régiek közlekednek.

A Volánbusz Zöld Busz Programja keretében az utóbbi másfél év alatt száz új elektromos jármű állt forgalomba, főleg Budapest környékén, illetve Szegeden, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Győrben, Egerben és Szolnokon. 

 

A leadkép forrása Mihálffy Béla országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP) Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.