HVG: 200 főben maximalizálná a kormány a rendezvények látogatószámát

  • narancs.hu
  • 2020. július 22.

Belpol

A lap úgy tudja, a jövő héten dönt a kormány az előterjesztésről.

200 főben maximalizálná Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a kulturális események látogatószámát – írja a HVG.

A lap úgy tudja, a jövő kedden a kormány elé kerülő előterjesztés továbbra sem kívánja engedélyezni a zenés rendezvényeket, Kásler pedig 200 főben szabná meg a maximális létszámot, ami a nyári színházaknak is betenne, de még az őszi színházi évadot is kérdésessé tenné.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az április 30-i Kormányinfón jelentette be, hogy augusztus 15-ig nem lehet megtartani az 500 főnél nagyobb rendezvényeket, és ez a dátum aztán többször is elhangzott a kormány prominenseinek szájából.

Ezután bár mindenki evidensnek vette, hogy augusztus 15. után lehet majd 500 fő feletti rendezvényeket tartani, és a legtöbb fesztivált is eltolták augusztus második felére, hiába kerestük, sehol sem találtunk olyan hivatalos dokumentumot, amely rögzítené az augusztus 15-i határidőt.

Az utóbbi hetekben pedig a kormány elkezdte pedzegetni azt is, nem is hoz majd változást az annyit ismételgetett augusztus 15-i határnap: előbb Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lengette be, hogy augusztus 15. után sem lehet tömegrendezvényeket tartani, majd az eredetileg több naposra tervezett augusztus 20-i ünnepségeket is lemondták.

Figyelmébe ajánljuk