Ígérik, felépül a Diákváros és a Fudan Egyetem is

  • narancs.hu
  • 2021. április 15.

Belpol

Nem nyúlnak a Diákváros terveihez – mondta Fürjes Balázs államtitkár. 

Félreértés volt, hogy a Diákváros program meghiúsulna amiatt, hogy a kormány a kínai Fudan Egyetem campusát is szeretné megépíteni. Mindkét terv megvalósul – hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet Fürjes Balázs, a fővárosi agglomeráció és Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ igazgatója tartott. 

Korábban a Népszava azt írta, a kormány törölte a Diákváros tervét, aztán a Miniszterelnökség azt tette közzé, megépítik a Diákvárost, a Fudan Egyetemet is.

A sajtótájékoztatón ezt tovább pontosították.

Az államtitkár a 444 tudósítása szerint azt mondta, a kormány, a főváros és az építész szakma által is támogatott Diákváros rehabilitációs program és a Déli Városkapu Fejlesztési Terv megvalósítása is folyik, van, ami már épül, a tervek pedig a korábbi döntések alapján készülnek. 

A Diákváros terveihez nem nyúltak: a központ a nagy vásárcsarnok lesz, körülötte egyetemi kollégiumok, amelyekben 8-10 ezer hallgatónak lesz szállása.

Ott, ahol korábban „üzleti típusú fejlesztéseket” terveztek, jut hely a Fudan Egyetem campusának is. Fürjes Balázs szerint a kínai egyetemmel kapcsolatos vita világnézeti indíttatású. Mifelénk előítélettel fogadják mindazt, ami keletről jön, pedig a jövő Ázsiáé, a 21. század Ázsia felemelkedését hozza. 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.