Így néz majd ki holnap az ünnepi forgalomkorlátozás

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 19.

Belpol

Azt kérik, közlekedjünk óvatosan, mert még egy tank is szembejöhet.

Az augusztus 20-ai központi programok kiemelt helyszínein és a környező utcákban a hét végéig forgalomkorlátozásokra kell számítani az I., II., V., IX., XI. és a XIII. kerületekben, amely az autós forgalmat és a tömegközlekedést is érintik - hívták fel a figyelmet a szervezők.

Kiemelték: több mint 20 programhelyszínen várják az ünnepelni vágyókat augusztus 19-e és 22-e között a Szent István napi ünnepségsorozat szervezői. Az ezekkel összefüggő forgalomkorlátozásokról érdemes tájékozódni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalán. A rendőrség honlapján pedig interaktívan böngészhető térképen is megtekinthetők a lezárások.

Tehát:

  • a Budai alsó rakpartot a Slachta Margit rakparttól (Üstökös utcától) a Dombóvári útig, valamint a Pesti alsó rakpartot a Carl Lutz rakparttól (Jászai Mari tér magasságától) a Közraktár utcáig augusztus 19-én 22 órától egészen augusztus 22-én 6 óráig csak gyalogosan lehet megközelíteni. A Műegyetem rakparton és a Szabadság hídon közlekedő BKV járatok módosított útvonalon közlekednek.
  • Csütörtök reggeltől pénteken délig, majd pénteken este 7 és 11 óra között nem lehet gyalog átkelni a Szabadság hídon, de dél és este 7 óra között is csak a gyalogosok használhatják a hidat.
  • Javasolják, hogy a budai Várnegyedet az ünnepi rendezvények ideje alatt gyalogosan közelítsék meg, így a Mesterségek Ünnepére, a Hősök útjára és a Szent István-terem megnyitó ünnepségére látogatók hosszabb közlekedési idővel számolhatnak.
  • Az V. kerületi legfontosabb köztereket, a Kossuth teret, a Szabadság teret és az Erzsébet teret is érinti majd a forgalomkorlátozás, a tereken és a kijelölt szomszédos utcákban is tilos lesz a parkolás.
  • A Szent Jobb-körmenet ideje alatt, augusztus 20-án 14 órától üzemzárásig a buszok nem érintik a Szent István-bazilikát, valamint az Andrássy úton közlekedő járatok is módosított útvonalon közlekednek.
  • Pénteken, augusztus 20-án, a tűzjáték ideje alatt a Margit híd-Szent István körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Kossuth Lajos utca-Szabad sajtó utca-Erzsébet híd-Krisztina körút-Vérmező út-Margit körút által érintett szakaszon belül várhatóak jelentős forgalomkorlátozások, lezárások.
  • Várhatóan 19 órától lezárják az Erzsébet hidat, valamint korlátozhatják a forgalmat a Margit hídon is.

Az ünnepi programok idejére a BKK a kötöttpályás közlekedési eszközök, különösen az 1-es, a 2-es és a 4-es metró igénybevételét javasolja. A 3-as metró a hosszú hétvégén változatlanul Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között közlekedik, Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz jár - olvasható a szervezők közleményében.

Mindemellett érkezik egy tank is: a Honvédelmi Minisztérium óvatosságot kér a közlekedőktől a Városligetbe tartó Leopard harckocsi miatt.

 A tárca csütörtöki közleménye szerint a harcjárművet Tatáról közúton szállítják Budapestre, de az utolsó másfél kilométert már gumibetétes lánctalpain teszi meg az Ógyalla tér és a Városliget között. A harckocsit katonai rendészek vezetik fel.  A Leopard 2A4HU csütörtök 19.30 és péntek 4 óra között lesz úton. Visszafelé katonai konvoj szombat 19.30 és vasárnap 3 óra között közlekedik majd a Tata - Budapest XIV ker. Ógyalla tér - Városliget - Tata útvonalon.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.