Illés Boglárka, a Fidelitas egykori elnöke lesz az új külügyi államtitkár

  • narancs.hu
  • 2024. április 5.

Belpol

Menczer Tamást váltja, akiből a héten lett kommunikációs igazgató a Fideszben.

Illés Boglárka, a Fidelitas egykori elnöke lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkára – derült ki a Szijjártó Péter pénteki Facebook-bejegyzéséből.

Hollik István szerdán jelentette be, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatói feladatait átadta Menczer Tamásnak, aki kinevezésével befejezte külügyi államtitkár munkáját. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Menczer Tamás barátunk nagy szerepet kap a Fidesz kommunikációjának irányításában, ezért új államtitkár kollégát köszönthetünk, aki a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felel majd a jövőben.”

A tárcavezető pénteken Illés Boglárkát, a Fidelitas volt elnökét, parlamenti képviselőt kérte fel a feladatra, aki „igent mondott”.

„Ezzel a csapatunk tovább fiatalodik és a lendület továbbra is garantált marad. Külön öröm, hogy volt Fidelitas-elnökként egy másik volt Fidelitas-elnökkel dolgozhatok együtt itt, a Külügyminisztériumban. Hajrá, Bogi!” – örömködött Szijjártó.

Menczer Tamás barátunk nagy szerepet kap a Fidesz kommunikációjának irányításában, ezért új államtitkár kollégát...

Posted by Szijjártó Péter on Friday, April 5, 2024

Illés Boglárka saját Facebookon-oldalán arról írt: „Óriási megtiszteltetés, hogy a jövőben Magyarországot ebben a kihívásokkal teli időszakban Szijjártó Péter miniszter úr mellett szolgálhatom.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.