Karácsony Gergely: Az LMP egy proxy-Fidesz lett

  • narancs.hu
  • 2024. április 5.

Belpol

A főpolgármester szerint Vitézy Dávid a Fidesz első számú jelöltje.

„Csődbe akarták vinni a fővárost, csak nem sikerült. Nyilván irgalmatlan nehéz körülmények között, de Budapest mégiscsak működik. Ahogy a történészek mondják, ez egy ellenálló város, ami sok mindent kibírt már, még az Orbán-kormányt is” – mondta Karácsony Gergely a 444.hu-nak adott interjújában.

A főpolgármester az önkormányzati nehéz anyagi helyzetén kívül beszélt a Rákosrendezőre tervezett, „mini-Dubajként” elhíresült beruházásról is, ami szerinte minden elemében felháborító, ezért mindent meg fog tenni azért, hogy ne jöjjön létre. Karácsony Gergely úgy véli, a rengeteg olyan budapesti rozsdaövezet közül, ahol új városrészeket kellene kialakítani, Rákosrendező a legértékesebb terület, ezért „ha ezt turisztikai vagy ingatlanbiznisz célra használjuk föl, ahelyett, hogy mondjuk egy 8-10 ezer lakást tartalmazó új városrészt alakítanánk ki, akkor egy nagyon rossz példát fogunk beégetni”.

Korábbi budapesti beruházások között szóba került a Biodóm is, amit jelenleg gyakorlatilag a Széchenyi fürdő vizének a hőjével fűtenek. Karácsony elmondta, ez néhány száz millió forintba még így is belekerül a fővárosnak, és bár bizonyos részei használhatók, „összességében ez a Biodóm előbb-utóbb vagy össze fog omlani, és le lesz bontva, vagy pedig az állam beletolja azt a pénzt, ami hiányzik.”

A júniusban esedékes önkormányzati választásokkal kapcsolatban a főpolgármester arról beszélt, arra készül, hogy Szentkirályi Alexandra nem fogja végigcsinálni a kampányt, vissza fog lépni Vitézy Dávid javára.

„Látom, hogy a kormányzati propaganda inkább szól Vitézy Dávidról, mint Szentkirályi Alexandráról, és fideszes politikusok ajnározzák Vitézy Dávidot, az Orbán kormány egykori államtitkárát, tehát én azt gondolom, hogy ő a Fidesz első számú jelöltje”

– fogalmazott a főpolgármester, aki a lap kérdésére hozzátette, a LMP nem egy ellenzéki párt, mivel egy „proxy-Fidesz” lett.

Az interjú végén a pártalapításon dolgozó Magyar Péter is szóba kertült, akiről Karácsony Gergely úgy nyilatkozott: „Ami a NER-nek rossz, az az országnak jó, ő meg üti a NER-t, mint a répát, úgyhogy ehhez sok sikert kívánok.” A főpolgármester hozzátette, „nagyon szívesen beszélgetek bárkivel, vele is, de most nem éreztem azt, hogy lennének közös ügyeink.”

Vitézy Dávid az interjú megjelenése után nem sokkal Facebook-oldalán reagált a főpolgármester szavaira. Szerinte Karácsony a „mit miért nem lehet megcsinálni” típusú városvezetési logikát képviseli, amikor azt mondja, hogy nem lehet létrehozni a BKK-rendészetet. Karácsony ezzel kapcsolatban egyébként úgy fogalmazott, hogy „nincs olyan közbiztonsági szakértő, aki ne mondaná azt, hogy ilyet veszélyes mondani, mert ezt nem lehet megcsinálni.” Vitézy azt ígéri, létrehozza a BKK-rendészetet, amint 2024 októberében munkához lát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.