Megint odacsapott a bankoknak a Versenyhivatal

Információs haszon

Belpol

Négymilliárdos bírságot kapott a magyar bankszektor egy adatbázisért, amit 12 évig senki elől nem titkoltak, és ami szerintük még jót is tett a versenynek.

„Az Erste és a kormány tavaly februári megállapodása után mindenki biztosra vette, hogy ez az ügy lekerül a napirendről. A Bankszövetség kormányhoz leginkább bekötött emberei még a döntés előtt néhány nappal is abban bíztak, hogy nem lesz büntetés. Nem értjük, miért kellett mégis példát statuálni” – így kommentálta lapunknak egy a bankszektorban otthonosan mozgó forrás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Bankszövetséget elmarasztaló határozatát.

A GVH január 12-én közzétett döntésében négymilliárd forintra bírságolta a Magyar Bankszövetséget, amiért az „12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a BankAdat adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással”. A GVH a jogsértés mögöttes felelőseként nevesítette gyakorlatilag a teljes magyar bankszektort, összesen 33 pénzintézetet. 15 millió forintra büntette a Nemzetközi Bankárképző Központot, mert ez a cég vállalta az adatbázis kiépítésének és fenntartásának technikai lebonyolítását. A Bankszövetség közleményében szakmailag és jogilag értelmezhetetlennek nevezte a GVH határozatát, és jelezte, bár a döntésből eredő kötelezettségeinek eleget tesz, igénybe fog venni minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget.

A BankAdat azután került a GVH látókörébe, hogy 2012. január 18-án az úgynevezett végtörlesztéskartell-ügyben rajtaütést tartott a Takarékbank és a Fundamenta-Lakáskassza székhelyén. A BankAdathoz kapcsolódó dokumentumokat abban az ügyben nem használta fel a hatóság, de mivel egyéb jogsértésre gyanakodott, utólagos bírói engedéllyel külön vizsgálatot indíthatott az adatbázis esetleges versenykorlátozó voltának feltérképezésére. A BankAdat-ügy más pontokon is érintkezik a bankoknak végül 9,5 milliárdba kerülő végtörlesztés-kartellel (utóbbiról részletesebben olvashat keretes írásunkban). Mind­két ügy versenytanácsi előadója Ruszthiné Juhász Dorina volt. Mint korábban megírtuk, Juhász Dorinát 2013 nyarán nevezték ki a Versenytanács tagjává, a jóval korábban indult végtörlesztéses ügy átszignálással került hozzá. A GVH az eredeti előadó, Váczi Nóra leterheltségével indokolta a cserét, de akkori forrásaink szerint inkább arról lehetett szó, hogy a hivatali vezetés mindenképpen meg akarta büntetni a bankokat (lásd: Gyanús kartellgyanú, Magyar Narancs, 2013. november 7.). Ruszthiné kapta az először 2014 májusában a Versenytanács elé kerülő BankAdat-ügyet is, az általa jegyzett határozat pedig kifejezetten hivatkozik arra, hogy az adatbázist a végtörlesztéskartell monitorozására is használhatták a bankok.

A döntés kritikusai szerint azonban sem ezt, sem a Bank­Adat más versenykorlátozó hatását nem bizonyította megfelelően a GVH. Így gondolja ezt Nagy Zoltán, a GVH 1998 és 2010 közötti elnöke is. „Ez az ügy szólhat arról, hogy a bankok azt lássák, van egy kormánytól jog szerint független hatóság, amely szinte bármilyen lépésükre vagy piaci mozgásukra ráfoghatja, hogy törvénysértő” – mondta az ATV Friderikusz című műsorában.

Limitek

 

A BankAdat-ügyhöz hasonló információs kartellek alapvetően különböznek a kőkemény kartellnek nevezett húzásoktól, az árrögzítéstől, a piac felosztásától vagy a kibocsátás korlátozásától. Ezért a versenyjogászok egy része nem tartja szerencsésnek a GVH által is alkalmazott információs kartell kifejezést, inkább versenytorzító információcseréről beszélnek. Ilyenkor nem az történik, hogy a versenytársak előre megegyeznek egy versenykorlátozó stratégiában, hanem egyszerűen (akár legitim céllal) üzleti információkat cserélnek ki egymás között. Az információk megosztásának ugyanakkor a piac szerkezetétől és az információ jellegétől függően külön megállapodás nélkül is lehet versenytorzító hatása.

2000 nyarán jóhiszemű céljai voltak a BankAdat létrehozásának is: elsődlegesen a biztonságos bankközi hitelezés garantálása motiválta a Bankszövetséget. A magyar bankok likviditásuk biztosítása érdekében a kezdetektől fedezet nélküli kölcsönöket adnak egymásnak, ezért elemi érdekük és jogszabályi kötelezettségük is volt, hogy felmérjék egymás kockázatait, és a minősítéseknek megfelelően állítsák be a bankközi hitelezés limitjeit. A 90-es években még nagyon kevés adat volt nyilvánosan elérhető a bankok teljesítményéről, leginkább a cégbíróságról lehetett tájékozódni, de csak jelentős késéssel. A bankok munkatársai bilaterális alapon osztották meg egymással a hitelminősítéshez szükséges adatokat, de ez a módszer lassú és költséges volt – ezért döntött a Bankszövetség egy központi adatbázis mellett.

Cél volt továbbá, hogy a szereplők és a szakma teljesebb képet kapjon a bankszektor működéséről. A bankok ezért a minősítéshez nem feltétlenül szükséges, de a nemzeti banknak (MNB) vagy a pénzügyi felügyeletnek (PSZÁF) amúgy is lejelentett adatokat szintén küldhettek a BankAdatba, és a Bankárképző ezeket is felhasználta féléves elemzéseihez. Egy az adatbázis létrehozásának körülményeit ismerő forrásunk szerint a kezdeti elv az volt, hogy csak a minősítéshez szükséges és az egyébként is nyilvános adatokat lehessen látni név szerinti bontásban, minden egyéb információt összesítetten. A rendszer a tagbankok szavazatai alapján több körben is bővült, így 2007 után az eredmény- és mérlegkimutatások mellett már olyan információkat is meg lehetett nézni egyedi bontásban, mint a részletes állomány­adatok, az alkalmazottak, bankfió­kok, ATM-ek száma vagy a marketingköltségek. A GVH összesítése szerint a Bank­Adat az indulásakor 77, név szerint lekérdezhető adattáblát tartalmazott, az üzemeltetés 2012-es leállításakor pedig 510-et. Persze, az adatszolgáltatás önkéntes és kölcsönös jellege végig megmaradt, ami azt jelenti, hogy egy bank csak olyan jellegű adatokat látott a versenytársairól, amilyeneket ő maga is be­adott a közösbe.

Az üzleti adatok megosztása, a piac átláthatóságának növelése önmagában még nem minősül versenykorlátozásnak, továbbá a BankAdat jövőre utaló információkat nem, kizárólag az elmúlt negyedévre vonatkozó adatokat tartalmazott. Sőt, a bankok érvelése szerint a transzparencia bizonyos körülmények között növelheti is a versenyt. Ezzel Horányi Márton, a bpv Jádi Németh iroda versenyjogi praxisának vezetője is egyet­ért. „Nyilvánvalóan élénkítheti a versenyt a transzparencia. Ha például látom, hogy az egyik versenytársamnak jobban megy, az ösztönözhet az árak lejjebb nyomására. Ám ha az derül ki, hogy egy versenytárs az árcsökkentéssel nem növelte piaci részesedését, a hatás ellentétes lesz” – mondja a versenyjogász. „Nem fekete-fehér a jogterület. A versenytársakról szerzett információ pro- és antikompetitív is lehet. Egy normálisan gondolkozó versenyhatóság nagyon óvatosan bánik az információcserés ügyekkel, hiszen ha nem győződik meg kellőképpen a verseny sérüléséről, könnyen a fogyasztóknak előnyös piaci helyzetbe avatkozhat” – mondja egy másik versenyjogi szakértő, aki (a bankok oldalán fennálló) érintettsége miatt neve elhallgatását kérte.

Bizonyítási teher

 

Ha a versenyhivatal leleplez egy a verseny korlátozását célzó megállapodást, vagy egy olyan információs kartellt, amelyben jövőbeli áraikat osztják meg a résztvevők, az uniós versenyjogi normák szerint nem kell bíbelődnie a piaci hatások bizonyításával. Azonban a BankAdatról a GVH sem állította, hogy nyilvánvalóan versenykorlátozó céllal jött volna létre, ilyen esetekben pedig csak a piaci következmények alapján szabható ki büntetés. „Ezen a ponton már nem először bicsaklik meg a magyar versenyjogi gyakorlat. A GVH azt mondja, hogy nem céljában versenykorlátozó a megállapodás, azonban komoly közgazdasági hatásteszt hiányában a potenciális hatásokra hivatkozva egyszerűen feltételezi, hogy a BankAdat alkalmas lehetett a piac torzítására. De feltételezni csak akkor lehetne, ha a megállapodás bizonyított célja lenne a versenykorlátozás. Önmagának ellentmondó érveléshez jut tehát a hivatal” – magyarázza Horányi Márton. „A határozat számos dolgot mond a megosztott információkról, és hosszú, néhol teljesen irreleváns közgazdasági elemzéseket is hoz a bankpiacról. De a bizonyítás két szálát sehol sem kapcsolja össze” – véli a bankok oldaláról megszólaló jogász.

A GVH érvrendszerének központi eleme, hogy a BankAdat nem volt feltétlenül szükséges a bankközi hitellimitek beállításához. A bizonyítékok alapján a 33-ból mindössze 17 bank használta erre az adatbázist, és csak egy intézet nevezte meg a partnerminősítés fő információforrásaként.
A GVH szerint a piaci részesedések megállapítására, versenytársfigyelésre, termékfejlesztésre és stratégiaalkotásra sokkal inkább használták az adatbázist a bankok, ami bizonyítja, hogy piaci stratégiájukat nem önállóan, hanem a versenytársak adataira figyelemmel, összehangoltan alakították ki. Pontosan nem derül ki a határozatból, hogy milyen adatokat, milyen belső banki dokumentumokba építettek be az eljárás alá vont hitelintézetek, mert ezek a részek „üzleti titok” minősítéssel kimaradtak a dokumentum nyilvános változatából. A Narancsnak nyilatkozó banki szakemberek ugyanakkor következetesen tagadják, hogy a BankAdatot a stratégiaalkotás lényeges összetevőjeként lehetett volna felhasználni, mivel az adatbázisban nem volt árakra és termékekre vonatkozó információ, ráadásul a bankok kamatdöntő üléseiket a negyedéves adatszolgáltatási tempónál jóval gyakrabban megtartják.

Vita van arról is, hogy a bank­piac szerkezete mennyire tette lehetővé a stratégiák összehangolását múltbeli adatok alapján.
A GVH azzal érvel, hogy a kérdéses időszakban a piac koncentrált, stabil, sőt oligopolisztikus szerkezetű volt, homogén termékválaszték, állandó keresleti-kínálati feltételek és magas nyereségesség mellett nagy volt az összejátszás kialakulásának valószínűsége. A bankok szerint ellenben a GVH már azzal hibázott, hogy egységes piacnak tekintette a pénzügyi szolgáltatásokat, hiszen a lakossági és vállalati hitelezésben aktív bankok egymásnak gyakran nem is versenytársai. Vitatták továbbá, hogy a piac stabil és masszívan nyereséges lett volna, mivel az OTP-n kívül minden szereplő piacszerzésre törekedett, a válságban pedig komoly veszteségeket szenvedett a szektor. Az általunk megkérdezett versenyjogászok szerint egyébként is felettébb valószínűtlen, hogy egy ennyire sokszereplős, nagyszámú és komplex termékkel jellemezhető piacon információcsere-alapú összejátszás alakuljon ki. Hasonló ügyekben többnyire olyan piacokon szoktak bírságolni, ahol csak néhány szereplő van, a termék faék egyszerűségű, a kereslet és a kínálat jól jelezhető előre. Remek példa a cementgyártás, de a BankAdat-ügyhöz leginkább hasonlító hazai eset, a kontaktlencsekartell is mindössze három cég részvételével zajlott.

A BankAdat tényleges versenykorlátozó hatásait nem tudta kimutatni a Versenyhivatal, mert a külső körülmények változása folytán sem a 2000 előtti, sem a 2012 utáni piaci helyzettel nem működött az összehasonlítás. A potenciális hatás bizonyításakor a GVH-nak legalábbis „ésszerűen valószínűsítenie” kellene, hogy a BankAdat, illetve bizonyos megosztott információk hiányában a verseny egyes dimenziói eltérően alakultak volna. De a hivatal egyéb­iránt szokatlanul hosszadalmas határozatában csak általánosságban beszélt egyedi, üzleti titoknak minősülő stratégiai adatok megosztásáról, és a verseny akár valamennyi dimenziójának (ár, minőség, innováció) torzulásáról. Horányi szerint ez a levezetés nem éri el a hatásteszt bizonyítottsági fokát, és abszurd eredményre vezetne, ha más piaci helyzetekre is alkalmaznánk. A beszállító-kereskedő viszonylatban például önmagában nem versenykorlátozóak a kizárólagossági kikötések, ezek esetleges torzító hatását a versenyhatóságnak kell bizonyítania. A BankAdat-döntés érvrendszerét átvéve viszont elméletileg bármilyen hasonló megállapodásra ráfoghatná a GVH, hogy potenciálisan torzítja a versenyt. Ami teljesen felborítaná a normális kereskedelmi ügymenetet.

Osszátok el!

Jóllehet az állami szervek bátorító hozzáállása önmagában nem teszi semmissé a versenyjogi jogsértéseket, jelen ügyben különösen pikáns, hogy a BankAdat 2000 és 2012 közötti működését közelről figyelte jóformán a teljes gazdasági és politikai elit. A rendszer 2000-es felállásakor az MNB 10 százalékot meghaladó tulajdonrésszel rendelkezett a Bankárképzőben, a PSZÁF pedig 500 ezer forinttal támogatta is a BankAdat létrehozását és fejlesztését. Sütő Ágnes, a Bankszövetség kommunikációs vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a gazdasági ügyekben érintett minisztériumok kifejezetten igényelték az adatbázis megalkotását, a későbbiekben a költségvetés készítéséhez és külföldi befektetői kapcsolattartáshoz használták is az adatokat.

A BankAdatot olyannyira nem titkolták az állami hatóságok elől, hogy a Bankárképző még a GVH megrendelésére készített tanulmányaiban is felhasználta az adatbázisból származó információkat. Egy a 2000-es évek közepén a Versenyhivatalnál dolgozó forrásunk megerősíti: tudtak a Bank­Adat létezéséről, de úgy gondolták, a rendszer csak a piaci pozíció jobb meghatározását segíti, nem lép túl a versenyjogilag megengedett információcserén. A volt GVH-dolgozó szerint a viszonylag magas kamatrések és a bankszektor relatív jövedelmezősége miatt a hivatalon belül többször felvetődött, hogy összejátszás lehet a bankok között, de erre utaló jelet sosem találtak, így a magas kamatokat szabályozói hiányosságoknak tudták be (egyoldalú kamatemelés lehetővé tétele, magas bankváltási korlátok a fogyasztóknak).

Banki forrásaink úgy látják, a BankAdat 2012-es leállítása egyáltalán nem befolyásolta a pénzintézetek stratégiáját, pusztán az elemzések készítése és a bankközi hitelezés lett macerásabb.
A Bankszövetség szerint „a központi és egységes adatbázis felfüggesztése óta a bankoknak újra bilaterálisan, oldalanként szignáltan, papíralapon kell beszerezni a hitelminősítéshez szükséges adatokat. 31 egymással kölcsönös kapcsolatban álló szereplő esetén ez 900 darab 200-300 oldalas papírköteg – ez a mai infokommunikációs világban eléggé nonszensz”.

A szövetség feje fájhat a négymilliárdos bírság megfizetése miatt is. A GVH helyt adott részletfizetési kérelmüknek, így 200 milliós havi bontásban is teljesíthetik a befizetést, és elképzelhető, hogy a bíróság a jogorvoslat idejére felfüggeszti a végrehajtást. Ezzel időt nyerne az ernyőszervezet, ám kedvezőtlen bírósági döntés esetén végső soron neki kellene felosztani a tagjai között a bírságot. Ez nem lesz egyszerű, mivel a GVH határozatából is kikövetkeztethetően a bankok igencsak eltérő aktivitással szolgáltattak és hívtak le adatokat a rendszerből, ráadásul nem is mindenki volt tag a jogsértés teljes 12 éve alatt. Azonban ha nem tudnak megegyezni, az egyetemleges felelősségből következően a GVH bármelyik banktól beszedheti akár a bírság teljes összegét is. A négymilliárdos sarc egyébiránt 33 pénzintézetre vetítve kirívóan alacsonynak tűnik; az általunk megkérdezett jogászok szerint arról tanúskodik, hogy a GVH magát sem igazán győzte meg a jogsértésről. Persze, ha innen nézzük, minden 0-tól különböző összeg igazságtalan.

Reggeli 9,5 milliárdért

A végtörlesztéskartell-ügyben a GVH 2013 novemberében 9,5 milliárdos bírságot szabott ki 12 bankra, ebből majdnem négymilliárdot az OTP-re. A bankok jelenleg a másodfokú bíróság előtt keresik az igazukat. Korabeli sajtóhírek szerint az eljárás többek között Rogán Antal bejelentésére indult.

2011 szeptemberében a kormány lehetővé tette a deviza-jelzáloghitelek kedvezményes végtörlesztését, ezzel brutális veszteségbe hajszolta a bankokat. A veszteség minimalizálása érdekében arra kellett törekedniük, hogy minél kevesebb devizaadós ügyfelük kapjon olyan forinthitelt, amelyből finanszírozni tudná a végtörlesztést. Másrészről viszont a bankoknak megérte más pénzintézetek devizaadósait hitelezni, hiszen így új ügyfeleket szerezhettek. A bankok ezzel a klasszikus fogolydilemmába kerültek: a teljes szektor akkor jár a legjobban, ha mindenki visszafogja a hitelezést, de ha valaki mégis egyoldalúan hitelezni kezd, a többiek kárára erősödhet.

A GVH döntése szerint a bankok a végtörlesztés öt hónapja alatt tudatosan, egymással összejátszva visszafogták forinthitel-kínálatukat, kamatot emeltek és a termékek reklámozásából is visszavettek. A hatóság fő bizonyítéka egy emlékeztető e-mail volt, melyet a bankok kockázatkezeléssel foglalkozó munkatársainak reggeli megbeszélése után küldött egy OTP-s dolgozó. „Abban mindenki egyetértett, hogy a hitelek tömeges kiváltása a teljes szektorra nézve hátrányos lenne, így próbáljuk ennek intenzitását minél alacsonyabban tartani” – erre a mondatra alapozta a GVH, hogy a bankok kibocsátáskorlátozásra vonatkozó átfogó megállapodást kötöttek. Emellett a CIB belső levelezéséből kiderült, hogy Tomas Spurny akkori vezérigazgató találkozott másik négy bank vezetőjével, akik „korlátozott refinanszírozási stratégiát fontolgattak”. Csányi Sándor állítólag arról is tájékoztatta a CIB-vezért, hogy az OTP csak akkor fog rámenni más bankok ügyfeleire, „ha egy versenytárs elkezdi a harcot”.

Mindezek ellenére a végtörlesztéses ügy megítélése erősen vitatott a szakmában, a GVH azon állítását pedig semmi sem támasztja alá, hogy a kartell „monitorozására” a bankok a BankAdat-rendszert használták volna. Banki forrásaink szerint a Bank­Adatból maximum az új forinthitelek állományát lehetett nyomon követni, azt nem, hogy ebből mennyit használhattak az ügyfelek végtörlesztésre. Ráadásul ez a korlátozottan értékes információ is csak 2012 február végén került a BankAdatba, amikor az összejátszással érintett végtörlesztési időszak már lezárult. A kartell sikeres monitorozását cáfolja továbbá, hogy az UniCredit a valóságban aktív refinanszírozási stratégiát folytatott, holott a GVH szerint ő is részese volt a versenykorlátozó megállapodásnak.

Figyelmébe ajánljuk

„Mi nem ítélkezünk, aki úgy érzi, hogy segít neki ez az ételadomány és rászánja az időt, annak adunk”

2014 óta kéthetente száz-százötven embernek ad főtt ételt és tartós élelmiszert Makón a Heti Betevő, a kezdeményezést önkéntesek mellett pékségek, éttermek, vállalkozók éltetik. Az ételosztásra érkezők főleg idős és rossz körülmények között élő emberek, de az önkéntesek mindenkinek adnak, aki úgy érzi, segít neki az ételadomány. 

Ungvári Tamás: A dandyt elfogadom

  • Urfi Péter

Teljesen legális, belügyi bárcával vártak a legszebb lányok – dicsekedett az író, fordító majd' tíz évvel ezelőtt, amikor egy fotó történetét is alaposan körbejárta Urfi Péter kérdésére. Idézzük fel az Ungvári Tamással készült interjút egy 2016-os lapszámból!

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.