Ingyen használ a Honvédelmi Minisztérium egy értékes V. kerületi területet

  • narancs.hu
  • 2023. május 15.

Belpol

Több mint 200 millió forintos kiesés érhette a kerületet, amiért a HM ingyen használja a területét. 

Több évtizede a Honvédelmi Minisztérium (HM) használja Budapest belvárosának egyik legértékesebb területét, a tárca viszont az utóbbi kilenc évben semmit sem fizetett ezért a tulajdonosnak, azaz az V. kerületnek – tudta meg az rtl.hu.

Ez a terület a Stollár Béla utca 1352 négyzetméteres szakasza (a Falk Miksa utca és a Honvéd utca között), amely közvetlenül a HM épülete mellett található, nem messze a Margit hídtól.

A Belváros és a HM a 2010-es kormányváltásig éveken keresztül vitázott a terület miatt: az V. kerület szerint jogszerűtlen volt, hogy a tárca teljesen ingyen használta az önkormányzat tulajdonában lévő utcaszakaszt. Rogán Antal, a városrész korábbi (akkor még ellenzékben lévő) polgármestere 13 milliárd forintot követelt a minisztériumtól 2007-ben. Végül sikerült is megállapodni, így a HM azt vállalta, hogy évi 20 millió forintot fizet a használatért. 

Később azonban változott a politikai felállás, Rogán Antal pártja kormányra került, így a honvédelmi tárca vezetői is Fidesz-KDNP-sek lettek. A HM és az V. kerület 2010-től ugyanakkor még meghosszabbította a megállapodást, amelynek következtében a minisztériumnak több mint 20 millió forintos használati díjat kellett fizetnie egészen 2014 júliusáig, ezt az összeget pedig évente növelték az infláció mértékével.

Ezen nem változtat az sem, hogy a Fidesz-KDNP-s Országgyűlés egy évvel később, 2011-ben elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a Honvédelmi Minisztérium használja azokat az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, amelyek közvetlenül a vagyonkezelésében lévő épületek mellett helyezkednek el.

 
A Honvédelmi Minisztérium központi épülete, melyet Lauber László tervezett 1950-ben, a főváros V. kerületében, a Balaton utcában.
MTVA/Bizományosi: Róka László
 

Amikor lejárt a minisztérium és a kerület közötti megállapodás 2014-ben, Hende Csaba honvédelmi miniszter levelet írt Rogán Antalnak, és jelezte, hogy szeretnék ezentúl ingyen igénybe venni a területet. Az rtl.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszok alapján semmilyen változás nem állt be a hasznosítás célját tekintve, továbbra is ugyanarra használták a területet, mint korábban.

Az elmúlt években – a kerület és a tárca tájékoztatása szerint – nem is fizettek semmit sem az önkormányzatnak. (A HM közérdekű adatigénylésre küldött tájékoztatása szerint csak 2011 és 2014 között fizettek a használatért díjat. később térítésmentesen vették igénybe a terület, válaszuk alapján egyszeri kárpótlás sem történt.)

Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években több mint 200 millió forintos kiesés érhette a kerületet a törvény miatt.

Az rtl.hu megkérdezte Belváros-Lipótváros sajtóosztályát, hogy a városrész tett-e valamit annak érdekében, hogy változzon ez a helyzet. Válaszukban azt írták: „A Honvédelmi Minisztérium az önkormányzat felé igénybejelentést fogalmazott meg, amely alapján a terület használatát térítésmentesen köteles biztosítani”.  A Honvédelmi Minisztérium szintén annyit közölt, hogy a törvény alapján használják az érintett területet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.