A móri per elsõ felvonása több szempontból is kuriózum a magyar igazságszolgáltatás krónikájában. Az elsõfokú ítéletbõl nem derült fény arra, hogy ki, milyen elõkészületek után, hogyan és miért mészárolt le nyolc embert, miként jutottak az elkövetõk Mórra és vissza, vagy hogy mi történt a fegyverekkel. Egy embert a bíró letöltendõ életfogytra ítélt, noha a vád súlyához képest az ellene szóló bizonyítékok feltûnõen gyengék, és a szerepe nem kellõen tisztázott. Mindemellett a rendõrség tudni véli, ki lehet a másik, a gyilkosságok zömét elkövetõ tettes; az ítélet indoklásakor maga a bíró is utalgatott rá, hogy van elképzelése róla - ám az ügyészség hallgat. A személyt, akire gondolnak, nem vádolták meg a móri vérengzésben való részvétellel. Pedig mindvégig ott ült a vádlottak padján.
A cselekmény
"Szétválik a kérdés, hogy tud-juk-e, ki lõtt Móron, illetve hogy tudjuk-e bizonyítani, hogy ki lõtt Móron" - kezdte sokat sejtetõen a móri per ítéletének indoklását a bíró. Minden idõk legkegyetlenebb magyar bûncselekményérõl biztosan annyi tudható, hogy 2002. május 9-én az Erste Bank móri fiókjába déli 12 óra körül legalább két fegyveres rabló hatolt be (a szemtanúk két férfit láttak távozni, ez azonban nem zárja ki, hogy többen követték el a bûncselekményt). Az ügyféltérben egyikük festékszóróval lefújta a biztonsági kamerát. A bankban nyolc ember tartózkodott: négy alkalmazott, a fegyveres biztonsági õr és három ügyfél. A biztonsági õrre mindkét elkövetõ adott le lövéseket, majd egyikük a bank helyiségeit végigjárva Scorpio géppisztolyával módszeresen valamennyi bent tartózkodóval végzett. Többségüket a távolabbról leadott sorozatok után közelrõl fejbe lõtte, összesen legalább 47 célzott lövéssel. Ezt követõen szétlõtte a bankfiók számítógépes központját. Társa mindvégig az elõtérben tartózkodott, ahol az ajtó mögül elküldte a bankfiókba érkezõ ügyfeleket; egyiküktõl átvett egy átutalási megbízást, és belülre kiragasztott egy, a zárva tartást mûszaki okokkal indokló papírt. Az elkövetõk az õr kulcsával bezárták a bankfiók bejárati ajtaját, majd összesen 7 356 481 forint készpénzzel (részben valutával) gyalogosan távoztak. A bankfiók páncélszekrényében kb. 30 millió forintot hagytak, és az értékpapírokat sem vitték el.
A Fõvárosi Fõügyészség vádirata és a Fõvárosi Bíróság dr. Varga Zoltán vezette tanácsának elsõfokú ítélete szerint az Erste Bank ajtajában álló férfi Kaiser Ede volt. Tény, hogy Kaiser 2000 novemberében valóban foglalkozott a móri bankfiók kirablásának gondolatával: akkoriban egy helyi lánnyal járt, és felfigyelt a lehetõségre. Az ötletet mégis elvetette, majd a vádirat szerint 2001 végén ismét elõvette. Mivel a tervezésbe bevont Kiglics Attila nem vállalta a részvételt, Kaiser a rablótámadást Hajdu László bûnsegédlete mellett "legalább egy további, az eljárás során ismeretlenül maradt bûntársával tervezte és készítette elõ". A vádirat egyetlen mondatban letudja a helyszíni elõkészítést: eszerint Kaiserék megfigyelték a környéket és az utcákat, ezért döntöttek egy csütörtöki nap és a déli idõszak mellett, amikor is a szemben lévõ orvosi rendelõben már nem volt rendelés. Hajdu móri szerepe a vádirat értelmében (egy "ismeretlenül maradt, orosz illetõségû bûntársi kapcsolaton keresztül") a fegyverek és a töltények beszerzésére és átadására korlátozódott. Miután Kaiser és ismeretlen társa behatoltak a bankfiókba, a vádhatóság szerint lelõtték az ügyféltérben tartózkodó, a fegyveréért és a mobil támadásjelzõért nyúló õrt, majd a gyilkosság szemtanúinak likvidálása mellett döntöttek.
Két fõ pillér
A vádirat a móri emberöléseken kívül még öt rablást rótt Hajdu és Kaiser terhére (ezekrõl lásd Út Mórra? címû keretes anyagunkat). A csepeli rablóbanda perében elsõrendû vádlottként szereplõ Kaisernek a móri rablógyilkosságban való bûnösségét két közvetlen bizonyíték támasztotta alá: a harmadrendû vádlott Kiglics Attila terhelõ vallomása és a móri szemtanúk tanúvallomásai. Kiglics Attila a móri nyomozás és per egyik legfontosabb, egyben legellentmondásosabb figurája: Kaiser Ede és Hajdu László épp az õ vallomása révén került a nyomozók látó-terébe, ugyanakkor valamennyi, a Narancs által megkérdezett nyomozó elzárkózott attól, hogy felfedje Kiglics feltáró vallomása megszületésének bevallottan nem átlagos körülményeit. Annyi tudható, hogy Kiglicset 2001 nyarán a móri pert is tárgyaló bíróság ítélte súlyos testi sértés miatt 2,5 éves börtönbüntetésre, de a börtönbe végül nem vonult be. Emellett számos betöréses lopással vádolják a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az mindenesetre leszûrhetõ dr. Korona Lajos ügyész perbeszédének Kiglicsre vonatkozó, a vádlottat szinte mentegetõ mondataiból, hogy ha vádalkura nem került is sor, az igazságszolgáltatás honorálhatta Kiglics segítségét. Ezt támasztja alá a bíróság szokatlanul enyhe ítélete is: Kiglics az általa elismert bûncselekményekért a Btk. szerint minimálisan kiszabható ötévnyi börtönnél két évvel kevesebbet kapott.
Kiglics tanúvallomásait - a néhány kisebb belsõ ellentmondáson túl - Kaiser és a másodrendû vádlott Hajdu László ügyvédei éppen ezen az alapon támadták a leghevesebben. Az ügyvédek felhívták a bíróság figyelmét: a bûntársai ellen valló vádlott számára nagyon sok múlik azon, hogy olyan ítélet szülessen, ami megfelel a nyomozás során kialakult vádfeltevésnek. Dr. Kamarás Géza, Hajdu László ügyvédje ezért megpróbálta Kiglics szavahihetõségét gyengíteni a Keleti pályaudvaron található iroda kirablására vonatkozó vallomások kapcsán. A vádirat szerint Kaiser, Hajdu és Kiglics együtt követték el a rablást (pontosabban Kiglics még a sértett bántalmazása elõtt távozott a helyszínrõl). A harmadrendû vádlott az eljárás során úgy nyilatkozott, hogy Hajdu "majdnem ledurrantotta a nõt, úgy kellett lerángatni a nõrõl". A Kiglics által elmondottakat azonban nemcsak Hajdu cáfolta, de maga a sértett is úgy nyilatkozott a bíróság elõtt, hogy szó sem volt ilyesmirõl.
A hármasban elkövetett csepeli postarablással kapcsolatban Kamarás már egyenesen hamis tanúzással vádolta meg Kiglicset, aki elsõ vallomásában nemcsak azt hallgatta el, hogy részt vett a bûncselekményben, de csak jóval késõbb, az ügyészi kihallgatáson jutott eszébe az a nüansz, hogy 2001 õszén Kaiser felvetette neki a móri bankot mint Csepel alternatíváját. Érdekes, hogy a móri bankrablás nyomozásakor megvizsgálták a csepeli társaság baráti köréhez tartozó személyek tenyér- és ujjlenyomatát: kivéve éppen Kiglics Attiláét, noha pont tõle foglaltak le egy ugyanakkora Nike cipõt, mint amekkorának a nyomát a szakértõ a móri bank egyik vértócsájában rögzítette.
A vádirat másik fõ pillére: a tanúvallomások ugyancsak nem mentesek bizonyos ellentmondásoktól (a felismertetésekkel Ismerj fel! címû keretes írásunkban foglalkozunk). Legnagyobb logikai problémája azonban nem e két fõ elem viszonylagos gyengesége. Az óvatos és bûncselekményeit mindig alaposan elõkészítõ Kaiserrõl bajosan tételezhetõ fel, hogy ismeretlen vagy legalábbis számára új társsal hajtsa végre élete elsõ bankrablását. Hiába térképezték fel azonban a nyomozók az általános iskoláig visszamenõleg Kaiser valamennyi szóba jöhetõ ismerõsét, kétséget kizáróan megállapították: csak egyetlen olyan ember létezik, akiben az elsõrendû vádlott megbízik, aki megfelelõ magabiztossággal bánik a fegyverekkel, és akivel Kaiser "megcsinálhatta" Mórt. Mindezt Kiglics Attila vallomása is alátámasztotta, aki Kaiser ismeretségi körébõl (saját magán kívül) csak egyvalakit tartott alkalmasnak Mór elkövetésére. A nyomozó hatóság ennek megfelelõen e személy tekintetében a móri öldöklés ügyében társtettességet vélelmezve vádemelési javaslattal adta át az ügyet az ügyészségnek. Az illetõ, akirõl szó van, természetesen Hajdu László.
Lehet-e Hajdu a másik elkövetõ?
Az ügyészségen azonban felülbírálták a nyomozók javaslatát, és elálltak a Hajdu elleni vádemeléstõl - feltehetõleg azért, mert attól tartottak, a bíróság bizonyítottság hiányában ejti a nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés vádját, ami egy ilyen, óriási közérdeklõdés mellett zajló, kiemelt jelentõségû perben rendkívül súlyos presztízsveszteséget jelentett volna. Jól kalkuláltak, mivel a bíróság utóbb Hajdut még a fegyverek beszerzésével és átadásával kapcsolatos bûnsegédlet vádja alól is felmentette, és a többi rablásért ítélte 15 évnyi börtönbüntetésre. A vádirat koherenciájának megõrzése érdekében mindenesetre konstruáltak egy fiktív "ismeretlen elkövetõt", noha a megjelölés legjobb meggyõzõdésük szerint Hajdu Lászlót kellett hogy fedje. Nem véletlen, hogy miként Hajdu ügyvédje, dr. Kamarás Géza védõbeszédének tekintélyes részét egy olyan vád eloszlatásának szentelte, amellyel védencét meg sem vádolták, az ítélet indokolásakor még a bíró is fontosnak látta iskolás módon hangsúlyozni, hogy a vádhoz kötöttség szabálya miatt csak a vádiratban foglaltak tekintetében ítélkezhet.
Mindennek a hátterében Hajdu László erõs alibije áll. Hajdu 2002 áprilisa óta árulta csepeli házát. Május 8-án éppen egy, a csepeli szomszédai által a vételár leszorítása érdekében felkért strómannak mutatta meg az ingatlant. Hajdu mobiltelefonjának a szolgáltatótól lekért híváslistája alapján megállapítható, hogy másnap 12.05-kor - tehát pont, amikor javában zajlottak Móron az események - ez a stróman visszahívta Hajdut, és egy közel tízperces telefonbeszélgetés során kifejtette, hogy a ház rossz állapota miatt eláll a vételtõl. Hajdu telefonja eközben végig egy csepeli adótoronyra volt bejelentkezve, és a stróman szerint az illetõ, akivel beszélt, egyértelmû visszautalásokat tett kettejük elõzõ napi, négyszemközti találkozójára.
Nem feltétlenül osztja azonban a Hajdu alibijének megingathatatlanságával kapcsolatos vélekedést az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda bûnügyi fõosztályvezetõje. A móri ügy nyomozását vezetõ Zsombok György rendõr ezredes a Narancsnak az elsõfokú ítéletet követõen úgy nyilatkozott, hogy a tízperces beszélgetés önmagában hosszúnak tûnik a vételtõl való elállás bejelentéséhez. Szerinte elõfordulhatott, hogy a kellemetlen szószátyárságáról ismert stróman hosszasan fejtegette, miért állt el a vételtõl, anélkül, hogy meggyõzõdött volna arról, valóban azzal beszél, akivel elõzõ nap találkozott. Vagyis lehetséges, hogy Hajdu mégsem vitte magával a mobiltelefonját Mórra.
Emlékezetes, hogy Kaiser és Hajdu letartóztatásakor éppen Hajdu francia idegenlégiós múltja volt az a körülmény, ami a közvélemény számára is elfogadhatóan magyarázta meg a móri gyilkosok megdöbbentõ kegyetlenségét. Védõje szerint Hajdu László a légióban elsõsorban írnokként teljesített szolgálatot, irtózott a fegyverektõl, és várta, hogy - itthoni bûncselekményének elévülésekor - leszerelhessen és hazatérhessen. Ehhez képest Zsombok György arról tájékoztatta a Narancsot, hogy a nyomozók az idegenlégió parancsnokságától tudják: Hajdu Csádban és Boszniában is részt vett kiscsoportos, éles bevetéseken, és csak szolgálata vége felé írnokoskodott.
Miért lehet Kaiser az egyik elkövetõ?
Hajduénál sokkal gyengébbnek bizonyult a bíróságon Kaiser Ede alibije, ami ugyancsak telefonjának földrajzi helyzetére alapozódott. Az alibi a következõ volt.
A híváslistákból és a cellainformációkból kiderül, hogy Kaiser telefonja egész nap akkori barátnõjének, Gyuris Anitának a csepeli lakása közelében található adóra volt bejelentkezve. Az akkor 16 éves Gyuris aznap lógott az iskolából, állítása szerint azért, hogy Kaiserrel odahaza kettesben maradhasson. 12.07-kor (tehát szintén a móri bûncselekmény idején) Kaisert felhívta a móri per ötödrendû vádlottja, Bach Sándor, és három percig beszélgettek. A konkrét hívásra kihallgatásakor már nem emlékezõ Bach szerint Kaiser telefonját mindig maga Kaiser vette fel, aki már csak azért sem adta volna oda a telefonját Gyurisnak, mert félt, hogy kitudódnak párhuzamos nõügyei. Ide tartozik, hogy gyakorlatilag másodpercre ugyanebben az idõszakban Gyurisék vonalas lakástelefonjára is hívás érkezett - mégpedig a szülõk belvárosi munkahelyérõl.
Zsombok György viszont úgy gondolja, hogy Kaiser alibijét utólag igazolták. Gyuris Anita szerinte a szakítás ellenére szerelmes volt Kaiserbe, ezért próbált neki segíteni az utólagos alibivel, és lehetségesnek tartja, hogy a lány, míg a szüleivel beszélt, félretette Kaiser mobilját. Gyuris Anita a vád szerint is egyszerre tartotta szóval a szüleit és a számára ismeretlen Bach Sándort. A nyomozást vezetõ ezredes lapunknak elmondta: Kaiser kivette a mobiljából a SIM-kártyát, és azt bizonyíthatóan átrakta Gyuris Anita telefonjába (a szolgáltató a készülék bejelentkezésekor nemcsak a SIM-kártya számát, hanem az azt tartalmazó mobiltelefon egyedi azonosító, ún. IMEI-számát is rögzíti). Zsombok lehetséges magyarázatként kifejtette: Kaiser talán nem akarta, hogy a lány kutakodjon az állandóan használt mobilja memóriájában. A SIM-kártya áthelyezése erõsen megingatja Kaiser alibijét, de rengeteg nehezen megválaszolható kérdést is felvet. Miért nem vitte magával Kaiser a telefonját, ha csak a lány féltékenységétõl tartott? Mivel magyarázta meg Gyuris Anitának a kártya átrakását? Felmerülhet, hogy Kaiser célja az elõzetes alibiigazolás volt, ám ez a verzió annyira valószínûtlen, hogy még a nyomozók sem építettek rá: Kaiser soha nem tett ilyet, de ha most mégis, nem egy 16 éves kislányra bízta volna a fõszerepet. Be kellett volna avatnia Bach Sándort, valamint két további személyt is, akik szintén abban az idõszakban hívták, amikor még nem érhetett vissza Mórról.
Dr. Dezsõ Antal, Kaiser Ede védõügyvédje védõbeszédében ki is fejtette, hogy az utólagos alibiigazoláshoz több olyan körülmény véletlen egybeesésére volna szükség, ami ezt a forgatókönyvet roppant valószínûtlenné teszi: Gyuris Anita csak aznap hiányzott az iskolából, és Kaiser mobilja is épp a Gyurisék lakását lefedõ toronyra volt bejelentkezve egész nap. Ezeket a körülményeket utólag valóban nehéz lett volna elõidézni. Dezsõ érthetetlennek nevezte azt is, hogy mirõl beszélt volna három percig Gyuris Anita a számára teljesen ismeretlen Bach Sándorral. Mint mondja, életszerûtlen a rendõrök verziója, hogy egy 16 éves lány, aki a letartóztatásakor már szakított a férfival, fedezzen egy tömeggyilkosságot. Ám ha mégis, a "tisztességben megõszült" szülei akkor se hagyták volna, hogy õket is belerángassa az alibibe, márpedig Kaiser Gyuris Anita-féle alibijét a szülõk némileg ellentmondásos nyilatkozatai is fedezték.
Zsombok György azonban közölte lapunkkal, hogy Gyuris Anita börtönben ülõ bátyja ügyének folyományaként már zajlik az eljárás hamis tanúzásért az édesapa, Gyuris Ferenc ellen. A bíró a móri per végén is jelezte, hogy Gyurisék ügyében megtette a szükséges lépéseket a hamis tanúzásokban eljáró ügyészségi nyomozó hivatal felé.
Ma még nem tudható, hogy másodfokon megáll-e majd Kaiser alibije. Az azonban tény, hogy Kaiser bûnözõi karrierjébe, miként azt védõje is kiemelte, Mór nem illik bele. Akármit gondolunk az Út Mórra? címû keretes anyagunkban felsorolt rablásokról, azokból nem következik egyenesen a szemtanúk hidegvérû kivégzése: Kaiserék korábban is hagytak maguk után õket késõbb felismerõ tanúkat, Csepelen pedig már elmaszkolták az arcukat, és a postát zárás után rabolták ki. Kaiser Ede minden egyes feltárt bûncselekményéhez magával vitte a mobiltelefonját, melynek cellainformációi igazolják, hogy rendre alaposan elõ is készítette a terepet.
A nyomozás vezetõje szerint viszont azért nem vitt magával Mórra sem a terepszemlék alkalmával, sem az elkövetéskor a mobilt (a rendõrök az összes, Mórra akkortájt bejelentkezõ mobiltelefont ellenõrizték), mert Kiglics 2001 végén felhívta rá a figyelmét, hogy a mobiltelefon pozíciója utóbb bizonyítékként használható fel ellene, és amatõrség magánál tartania. Csakhogy a Mórt megelõzõ hetekben Kaiser kilenc alkalommal lépte át a határt, hogy felmérje a nickelsdorfi pénzváltó környékét, és a telefonját minden esetben, köztük a május 12-i, tehát a Mór után elkövetett rablás elkövetéskor és másnap is magával vitte. Erre pedig nehéz logikus magyarázatot találni - hisz azt még a rendõrök sem feltételezték, hogy Kaiser és társa szándékosan gyilkolni mentek Mórra, és ezért hoztak volna kizárólag abban a balhéban különösen erõs óvintézkedéseket.
Dezsõ Antal védõbeszédébõl kiderült egyébként az is, hogy a nickelsdorfi betörést Kaiser Ede pont az õ tanácsára ismerte el, mert azt gondolták, hogy a pénz eredetének tisztázása esetén az ügyészség Mór tekintetében még a vádemeléstõl is eltekint. Tévedtek.
Egy meg nem magyarázott nyom
A bankfiók bejárati ajtajának belsõ üvegén a technikusnak sikerült rögzíteni egy ép ujjlenyomatot, a többit az egyik rabló letörölte. Az ajtóban álló rabló több, általa elküldött szemtanú szerint is feltûnõen ideges volt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem volt abszolút profi: nemcsak az üvegre ragasztott feliratot, de az egyik elküldött járókelõtõl átvett átutalási megbízást is magával vitte, mivel mindkettõ nagyszerû nyomhordozó lett volna a rendõröknek. Az említett ujjlenyomat viszont nem származhatott a késõbb a helyszínt elárasztó rendõrök és mentõk valamelyikétõl, mivel a zárt ajtó miatt valamennyien egy ablakon át közlekedtek. A helyszín elégtelen biztosításának következtében ez az ujjlenyomat maradt az egyik olyan biológiai nyom, amely alkalmas lehet az elkövetõk azonosítására.
Az ujjlenyomatot a Narancs információi szerint köröztették, tehát az egyik elkövetõ nyomának tartották egészen addig, amíg Kaiserék képbe nem kerültek. Ekkor ugyanis kiderült, hogy az nem egyezik egyik gyanúsítottéval sem, amit most Zsombok György azzal magyaráz, hogy az mégsem a tettestõl, hanem egy korábbi ügyféltõl származik. Lapunk megkérdezte errõl Chilko Ferenc nyugalmazott rendõr ezredest, az ország egyik legtapasztaltabb rablásügyi szakértõjét. Chilko biztos benne, hogy az ujjlenyomat valamelyik tettesé, és az a tény, hogy az nem egyezik egyik vádlottéval sem, szerinte önmagáért beszél.
A pénz eredete
A vádirat közli, hogy Kaiser áprilisra szorongató pénzzavarba került, és még az éppen tervezett nickelsdorfi rabláshoz szükséges pénzt sem tudta elõteremteni. (Kérdés, hogy akkor mibõl tellett neki mégis a rablást elõkészítõ terepszemlékre, az ausztriai utakra napokkal Mór elõtt.) Az ügyész a perbeszédében kijelentette, hogy május 9-e után Kaiser anyagi problémái megoldódtak, vagyis jelentõs pénzösszeghez jutott. Zsombok György ehhez annyit tett hozzá, hogy Móron Kaiserék a reméltnél sokkal kevesebb pénzt találtak, és Kaiser Ede része az osztozkodás után még az adósságait sem fedezte. Ezért, valamint - Zsombok szerint Kaiser vallomásaiból leszûrhetõen - a móri pénz eredetével kapcsolatos alibi gyártása céljából döntött úgy, hogy "megcsinálja" a már elõkészített, de a határ közelsége és más okok miatt addig kockázatosnak ítélt nickelsdorfi pénzváltót is (ahonnan végül mintegy 40 millió forintnyi valutát zsákmányolt). Az alibigyártás némileg erõltetettnek ható teóriája kicsit hasonlít arra, amit szintén az ezredes fejtett ki a Narancsnak: eszerint azért biztos, hogy végeztek Kaiserék terepfelmérést Móron, mert pont csütörtökön délben kezdték el a bankrablást, amikor már zárva van a szemközti rendelõ.
Zsombok György úgy gondolja, nem mond ellent az elfajuló rablás elméletének, hogy az elkövetõk Móron az elöl hagyott, feltûnõ kinézetû kulcs ellenére a széfben hagytak egy kisebb vagyont. Az ugyanis szerinte kívülrõl nem látszott a páncélszekrényen, hogy az idõzár nem volt bekapcsolva, és Kaiseréket meglephette, hogy (már amennyiben jártak Móron korábban) nem találták a megszokott arcú pénztárost: õt pont aznap egy beugró pénztáros helyettesítette, aki viszont nem ismerte az idõzár kódját. Pontosan nem tudható, mi történt, de a rablók akár úgy is érezhették, hogy nincs esélyük megszerezni a széf tartalmát, ezért meg sem próbálták a kulccsal vagy más eszközzel kinyitni.
Kérdések, amelyekre talán soha nem lesz válasz
A rendõrség - miként arról Zsombok György lapunkat tájékoztatta - Mór ügyében a furcsa ítélet dacára jelenleg nem folytat nyomozást. A vizsgálatot 2002 májusa óta vezetõ rendõrtiszt szerint nem történt olyan fejlemény, ami alapján most újra meg kellene nyitni a dossziét. Mindez érthetõ a nyomozó hatóság korábbi, Kaiser és Hajdu elleni vádemelési javaslata fényében: ha most újrakezdenék a munkát, az a vereség nyílt beismerését jelentené. A móri helyszín szakszerûtlen biztosítása miatt megsemmisülõ nyomok ténye talán még betudható volt a döbbenetnek, de a rendõrség renoméját a Horváth Szilárdék elleni hajtóvadászat és az összevissza nyilatkozó fõrendõrök már csúnyán megtépázták (bõvebben: Sokk és vakrepülés, Magyar Narancs, 2002. május 23.). Lapunk Kaiser és Hajdu elfogásakor hangoztatott kételyeit (lásd: Tizenheten, mint a gonoszok, Magyar Narancs, 2002. augusztus 1.) viszont az azóta eltelt két és fél év sem tudta eloszlatni.
A móri tragédiát lezárni igyekvõ nyomozási és igazságszolgáltatási folyamat súlyos hiányosságait és ellentmondásait a közvélemény is érzékeli. Ebben persze az is közrejátszik, hogy a tárgyalás során az ügyvédek sokkal szabadabban használhatják a saját céljaikra a nyilvánosságot, mint a nyilatkozatokra vonatkozó szabályok által gúzsba kötött rendõrség vagy ügyészség: az ügyvédek által gyakran valóban önkényesen kiemelt vagy interpretált tényekkel szemben a bûnüldözõk nem védhették meg magukat, és ez a némileg egyenlõtlen felállás Mór esetében érezhetõen befolyásolta a közvélemény alakulását. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy csak errõl van szó.
Ahhoz, hogy fel tudjuk dolgozni azt a borzalmat, ami a bankfiókban történt, kétséget kizáróan meg kell bizonyosodnunk arról, hogy kik és miért gyilkoltak Móron, a bûnösöknek pedig bûnhõdniük kell. A másodfokon majd a Fõvárosi Ítélõtáblán folytatódó móri per kétféle fordulatot hozhat: vagy megváltoztatják a mostani, igencsak hézagosan bizonyított ítéletet, és felmentik Kaiser Edét a fõ vádpont alól, vagy újabb bizonyíték kerül elõ, és így Hajdura is rá tudják bizonyítani a rablógyilkosságban való részvételt. Ilyen bizonyíték leginkább az lehet, ha Kaiser beszélni kezd, ez azonban nem túl valószínû: ha "köp", akkor is élete végéig a börtönben marad, de tovább súlyosbítja a mindennapjait azáltal, hogy kiteszi magát a fegyházakban a társukat felnyomó elítélteket sújtó "megkülönböztetett" bánásmódnak. E két fordulatnál kisebb meglepetést keltene, de a bûnüldözésre és az igazságszolgáltatásra nézve súlyosabb következtetések levonását tenné elengedhetetlenné, ha a mostani, felemás ítélet emelkedne jogerõre.
Gaal Ilona
Miklósi Gábor
Út Mórra?
A Fõvárosi Fõügyészség vádirata szerint Kaiser Ede és bûntársai (a Pesti Központi Kerületi Bíróságon két másik, elkülönített perben tárgyalt lopásaik mellett) a móri bûntényen kívül öt további rablást követtek el, melyekbõl dr. Korona Lajos ügyész perbeszéde szerint fokozódóan erõszakos bûnözõi profil rajzolódik ki.
1. 2000. november 17-én Hajdu László, Kaiser Ede és Kiglics Attila a fõvárosi Keleti pályaudvaron található Express utazási irodát kísérelte meg kirabolni. Az irodát nyitó alkalmazott száját Hajdu hátulról befogta, a másik kezével fegyvert szorított a fejéhez. Az alkalmazott sikoltozása miatt a rablás sikertelen volt, Hajduék elszaladtak.
2. 2001. február 2-án Kaiser, Danó László és Kiglics Budaörsön kiraboltak egy alkalmazottat, aki az R. A. Trade Kft. bevételét szállította. Kaiser Ede baseballütõvel leütötte a sértettet, a tettesek 8 500 000 Ft-ot zsákmányoltak.
3. 2001. augusztus 31-én a budapesti Váci úti Bank Austria - Creditanstalt-fióknál Kaiser Ede és Hajdu László sikertelen rablótámadást hajtott végre a CHS Hungary Kft. pénzszállítója ellen. Kaiser az utcán hátulról viperával (teleszkópos fémbottal) vagy fadoronggal többször megpróbálta leütni a férfit, aki azonban a fejét érõ ütések dacára nem ájult el. A bank biztonsági õre felfigyelt az utcán zajló támadásra, ezért Kaiserék zsákmány nélkül távoztak.
4. 2001. szeptember 27-én Kaiser és Hajdu ismét az R. A. Trade pénzszállítóját támadták meg. Ezúttal közúti balesetnek álcázott trükkös lopással próbálkoztak, ám miután a pénzt szállító férfi gyanút fogott, és a pénzzel együtt magára zárta a kocsiját, Kaiser az ablakon keresztül rálõtt (Kaiser szerint õ csak a kocsi kerekét akarta kilõni, de megbotlott). Az életveszélyes tüdõlövést szenvedett sértett a fejéhez szorított fegyver hatására átadta a 4 478 700 forintot tartalmazó szatyrot Kaisernek.
5. 2001. december 5-én Kaiser Ede, Hajdu László és Kiglics Attila zárás után kirabolta a 2. számú csepeli postahivatalt. A símaszkos Kaiser fegyverrel kényszerítette az alkalmazottakat a bevétel átadására, a szintén álcázott arcú Kiglics közben értelmetlen erõszakossággal bántalmazta egyiküket. Végül a napi bevétellel, 13 422 100 Ft-tal távoztak.
A vádlottak a tárgyalássorozat elején néhány részlettõl eltekintve (Mórt kivéve) lényegében valamennyi bûncselekményt elismerték. A nyomozást vezetõ Zsombok György lapunknak utalt rá, hogy miután a csepeli postarablás és a móri vérengzés között öt hónap telt el, a vádlott költekezési szokásainak ismeretében joggal feltételezhetõ, hogy Kaiser(ék) ebben az idõszakban is követtek el bûncselekmény(eke)t, mely(ek) azonban mindmáig felderítetlen(ek).
Ismerj fel!
Zsombok György, a móri nyomozás vezetõje lapunknak úgy nyilatkozott, hogy kevés alaposabb és korrektebb felismertetési eljárás volt a magyar bûnüldözés történetében, mint a móri bankrablásé, melynek esetében - egyéb közvetlen, tárgyi bizonyítékok híján - a tanúfelismerések jelentik az egyik legfontosabb bizonyítékot. A Narancs birtokában lévõ jegyzõkönyvek azonban nem támasztják alá egyértelmûen ezt az állítást.
A bûncselekmény után néhány órával a televízióban egy ország, így a felismerõ tanúk is láthatták a tévesen gyanúsított Farkas Róbert és Horváth Szilárd arcát. Az elsõ felismertetési eljáráson, még a bûntény estéjén, a két jelen lévõ tanú közül az egyik fénykép alapján Horváth Szilárdban vélte felismerni azt, akivel a bank ajtajában beszélt, a másik tanú indifferens személy fotóját választotta ki. Ezt követõen július második felében, több mint másfél hónappal az események után végeztek felismertetést, akkor már Kaiser Edére, elõször fényképrõl, késõbb élõben. A tanúk többségét több alkalommal is felkérték felismertetésre, néhányan ki is választották Kaisert, természetesen nem százszázalékos valószínûséggel.
A lapunk által megkérdezett szakértõ, Chilko Ferenc nyugalmazott rendõr ezredes évtizedes nyomozói tapasztalatára hivatkozva állítja, hogy ha egy tanúval egyszer már végeztek felismertetést, akkor következõ alkalommal bármit mond is, annak nagyon kevés a bizonyító ereje, és az közvetlen bizonyítékként semmiképp nem használható. Chilko szerint elég egy álom az adott eseménnyel kapcsolatban, hogy emlékezetünk megbízhatósága jelentõsen csökkenjen. A volt nyomozó hangsúlyozta azt is, hogy a felismertetés hitelét igencsak rontja, ha a felismerõ tanúk egymást befolyásolhatják, márpedig egy kisvárosban ez vélelmezhetõ.
Több mint egy év múlva, 2003 szeptemberében újra a móri rendõrkapitányságra citáltak néhány felismerõ tanút, s egyenként nekik szegezték a kérdést: mit ért az alatt, hogy nem száz százalékig biztos a dolgában? A tanúk úgy válaszoltak, mintha egy iskolai felelésen kellett volna megvédeniük az állításukat a 10 pontos megoldás ismeretében. Egyikük például mentegetõzni kezdett, amiért ködösen fogalmazott, s a helyzetnek megfelelõ, de teljesen valószerûtlen kijelentést tett: "ahogy visszagondolok erre az egész szituációra, illetve a felismertetésre, csak erõsödött bennem, hogy az elkövetõt választottam ki". Münich Iván pszichológus, agressziókutató megerõsítette lapunknak azt, amit még a laikusoknak szánt ismeretterjesztõ szakkönyvek is evidenciaként kezelnek: az idõ múlásával az ember emlékezete nem erõsödhet. A tanúk magatartása persze érthetõ: a felismertetést követõen óhatatlanul befolyásolta õket, hogy válaszukat helyesnek ítélték meg. A tanúk ráadásul megfelelni, segíteni akartak a hatóságnak a bûnözõk elfogásában.
Ha a tanúk közül kettõ felismeri az elkövetõt, akkor a büntetõeljárásról szóló törvény magyarázata értelmében már alapos gyanúról lehet beszélni. A móri rendõrkapitányság vélhetõleg ezért tartott július második felében is felismertetést, fittyet hányva arra, hogy - legalábbis Chilko ezredes szerint - szakmailag annak eredménye már nem volt komolyan vehetõ. 2003 szeptemberében azért kerülhetett sor újabb tanúkihallgatásra, hogy felidéztessék és megerõsíttessék a korábbi vallomásokat, illetve azoknak az ügy szempontjából kívánatos részét, hiszen ekkor már végéhez közeledett a nyomozás. A felismertetési eljárás "nagyvonalúsága" végül oda vezetett, hogy az ügyész vádbeszédében kijelentette: az összes tanú felismerte Kaiser Edét. A jegyzõkönyvek alapján azonban csak annyi állítható, hogy (ha eltekintünk a felismerések megbízhatóságának értékelésétõl) hat tanúból négy ismerte fel Kaisert, kettõ pedig indifferens személyeket nevezett meg helyette.
A tanúk által az õket a móri bankfiók ajtajából elküldõ "biztonsági õr" kinézetére adott személyleírások még annyira sem egybehangzóak, mint a felismerések: abban értettek csak egyet, hogy kifejezetten magas emberrel beszéltek a bank bejáratában. Az ügyész a vádbeszédben a személyleírások ellentmondásairól csak annyit mondott, hogy Kaiser parókát és vendégbajuszt használt. Arra a teremben mindenki számára nyilvánvaló ellentmondásra, hogy Kaiser nem magas ember, úgy reagált: a tanúvallomások körülbelül tíz centivel mondják magasabbnak Kaisert a valóságnál, ez azonban megfelelõ testtartással és parókával elérhetõ volt az adott helyzetben.
Egy, a móri bankrablással együtt tárgyalt másik bûnügyben - Kaiser és Hajdu fegyveres rablást követett el egy közel 4,5 millió forintot szállító férfi ellen, akibe Kaiser bele is lõtt - majdnem azt a Farkas Róbertet ítélték el egy bûntársával együtt, akit elõször a móri rablással is vádoltak. A vádnak itt is sarkalatos pontja volt a felismertetési eljárás, amelyben a sértett a rablás után három héttel a fényképtablóról kiválasztotta Farkast és társát. El is készült ellenük a vádirat - ha Kiglics Attila nem ad tippet a nyomozóknak, hogy 2001 szeptemberében Budaörsön is Kaiserék voltak az elkövetõk, s õk az ügyészség elõtt nem tesznek beismerõ vallomást, akkor könnyen lehet, hogy ma két, az ügyben ártatlan férfi ül a börtönben.
Változatok
A Fõvárosi Fõügyészség vádirata és a Fõvárosi Bíróság dr. Varga Zoltán vezette tanácsának elsõfokú ítélete szerint a móri bankfiókban bankrablás történt. Chilko Ferenc nyugalmazott rendõr ezredes ezt valószerûtlennek tartja: "Itt szabályos kivégzésrõl volt szó, nem bankrablásról. Egy rabló a legkisebb rizikóra törekszik, nem áll ki az ajtóba mutogatni magát, és egyáltalán, nem így viselkedik a helyszínen. A rablásnak megvannak a maga tipikus jegyei, itt ezek nem fedezhetõk fel." Szerinte sokkal valószínûbb, hogy más bûncselekmény leplezése vagy bosszú volt az öldöklést kiváltó valódi ok. A nyomozást vezetõ Zsombok György viszont úgy véli, hogy a rablási szituáció azért eszkalálódhatott, mert a móri egy kis bankfiók, ami nem igazán alkalmas bankrablásra: a rablók rendszerint igyekeznek egy átlátható térre összeterelni a bent lévõket, hogy mindenkit az ellenõrzésük alatt tarthassanak. Móron viszont bonyolult az alaprajz, és az emberek 3-4 helyiségben elszórva tartózkodtak. Az sem az utcáról, sem (egy esetleges korábbi szemlén) az ügyféltérbõl nem látszódhatott, hogy hátul még milyen sok kis helyiség van. És hát ott volt egy karakán biztonsági õr isÉ - tette hozzá lapunknak Zsombok.
Dr. Dezsõ Antal, az életfogytiglanra ítélt Kaiser Ede védõügyvéde perbeszédében arra is kitért, hogy az Erste Bank vezérigazgatója a tragédiát követõ héten fenyegetõ levelet kapott, a nyomozók mégsem hallgatták ki õt.
Törölt bizonyítékok
Kaiser Ede telefonjának híváslistáját Varga Zoltán, a bíró kivette a bizonyítékok körébõl, arra hivatkozva, hogy Kaiser a telefonját szándékosan alibigyártásra használta. Hajdu László szintén telefonos alibijét viszont (a vádemelés elmaradásából kikövetkeztethetõen) az ügyészség kénytelen-kelletlen elfogadta, így azt a bírónak már nem volt lehetõsége mérlegelni. Kérdés, hogy a híváslisták megbízhatóságának eltérõ ügyészi és bírói megítélése milyen további konzekvenciákat von maga után.
A bíró megsemmisítette Hajdu zárkalehallgatási jegyzõkönyveit is, melyek alapján az ügyészség a fegyverek beszerzési útvonalára vonatkozó bûnsegédi vádat megfogalmazta. Kaiser védõügyvédje perbeszédében nem rejtette véka alá, hogy véleménye szerint Hajdu zárkatársai fogdaügynökök voltak. Dezsõ Antal szerint ezt támasztja alá az is, hogy a bíró a T/1-es és T/2-es tanúkat a zárt tárgyaláson szokatlan módon az államtitoksértés jogkövetkezményeire figyelmeztette. A Narancs megtudta, hogy ezeket a csuklyás fejû tanúkat a zárt tárgyalásra a nyomozók (!) állították elõ. Az egyik zárkatárs szerint Hajdu neki elismerte, hogy részt vett a móri bankrablásban, de az információkat persze sosem a lehallgatott zárkában közölte, hanem a sétaudvaron vagy a zuhanyzóban. Dezsõ feltette a logikus kérdést: nem lett volna-e érdemes lehallgatni ezeket a helyiségeket is? A rejtélyes tanútól azt is meghallgathatták (zárt tárgyaláson) az érintettek, hogy Hajdu Kaiserral és egy fekete bõrû férfival együtt követte el a tettét. A nyomozók meg is vizsgálták ezt a vonalat, de rá kellett jönniük: nem véletlen, hogy Mór utcáin senkinek nem tûnt fel egy afrikai származású férfi.
