Itt a hivatalos lista, ezekkel az arcokkal az élen váltana kormányt az LMP

  • narancs.hu
  • 2017. december 3.

Belpol

Bemutatták a párt 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét.

Az LMP kétnapos kecskeméti kongresszusa után vasárnap bemutatták a párt országos listáját, amelynek élén Szél Bernadett áll, őt követi sorrendben: Hadházy Ákos, Ungár Péter, Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Kanász-Nagy Máté, Demeter Márta, Lengyel Szilvia, Ferenczi István, a tizedik helyen pedig Ábrahám Júlia indul.

Szél Bernadett kiemelte: az országgyűlési képviselőjelöltek mindegyike indul egyéni körzetekben is. A pártnak mind a 106 körzetben van jelöltje, akiket országjárás során mutatnak be az elkövetkező időszakban. Hozzátette, hogy a lista első tíz helyén ötven-ötven százalékos a nemek aránya, a lista további részében pedig két azonos nemű után ellenkező nemű jelölt következik.

Optimista

Optimista

Fotó: MTI

A lista egyik érdekessége, hogy a jelenlegi LMP-frakció országgyűlési képviselője, a bajai Ikotity István csak a tizennegyedik helyen szerepel, vagyis 2018-tól kikerülhet az Országgyűlésből. Főleg úgy, hogy információink szerint az egyelőre csak LMP-s nevekből összeállított lista első tizennyolc helyén három politikus is szerepet kaphat a Gémesi György által vezetett Új Kezdet nevű tömörülésből.

A jelenleg a lista hetedik helyén található volt MSZP-s Demeter Márta így valójában a nyolcadik, mert – ha döntöttek a nevekről – az Új Kezdet megkaphatja a harmadik helyet, tehát jól kell szerepelnie az LMP-nek ahhoz, hogy az országgyűlési képviselő ismét bejusson. Ez nagyjából 7-8 százalékot jelent, hiszen a listáról ebben az esetben jut be 8-9 politikusa a pártnak.

Szél Bernadett a leendő Szél-kormány programjával jelentkezett be a miniszterelnök-jelöltségre

„Nincs újabb négy évünk az Orbán-rendszerre, és nem tudunk újabb négy évet várni az ellenzékre.” „Most szombaton mind én, mind az LMP fontos döntés előtt állunk: a párt történetében először miniszterelnök-jelöltet fogunk állítani.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.