Izrael állítja: újabb magas rangú Hezbollah-vezetőt fogtak el

  • narancs.hu
  • 2024. november 3.

Belpol

Libanon szerint nemzetközi egyezményt sértett az izraeli hadsereg.

A terrorszervezet magas rangú tisztjét fogta el az izraeli hadsereg pénteken az észak-libanoni Batroun városában. Egy izraeli tisztviselő szerint különleges egységek foglyul ejtették a férfit, és Izrael területére vitték. A libanoni állami hírügynökség szerint hajnalban „azonosítatlan katonai erő” érkezett a tengerpartra, rajtaütés után elfogott egy embert, majd motorcsónakkal távozott. Najib Mikati a libanoni miniszterelnöki hivatal részéről azt mondta, utasította a külügyminisztériumot, hogy nyújtson be panaszt az ENSZ Biztonsági Tanácsához. Ali Hamieh libanoni közlekedési miniszter szerint a razzia megsérthette az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik határozatát, amely a 2006-os izraeli-Hezbollah konfliktus utáni ellenségeskedés befejezését célozta.

A Hezbollah nem kommentálta Izrael azon állítását, hogy az elfogott személy a csoport tagja volt, míg Hamieh a helyi médiának azt mondta, hogy a férfi civil hajók kapitánya volt. Az interneten megjelent biztonsági kamerás felvételek szerint egy csoport katonát fogtak el az izraeliek.

Batroun, a Bejrúttól északra fekvő keresztény város eddig viszonylag mentes volt a katonai műveletektől, amelyek az ország déli részére, a keleti Bekaa-völgyre és Bejrút déli elővárosaira összpontosulnak. Libanonban több mint 2200 embert öltek meg azóta, hogy Izrael szeptember 30-án szárazföldi inváziót indított az ország ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”