Járó motorral várták a buszok a Békemenet résztvevőit

  • narancs.hu
  • 2021. október 24.

Belpol

Az Erzsébet tér környéki utcák dugig voltak buszokkal. 

A Népszava arról írt, hogy a nagy kapacitású járművek a miniszterelnök beszéde után járó motorral várták a Békemenetről visszatérő utasaikat a Ferenciek tere és a Blaha Lujza tér között, és a Magyar Hang munkatársa szerint az Erzsébet tér környéki utcákban is ez volt a helyzet, amiket elleptek az autóbuszok. 

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton polgárháborús hangulató beszédet mondott az október 23-i állami ünnepségen. Egyebek mellett azt mondta, „15 évvel ezelőtt az ifjú kommunisták október 23-ából november 4-et csináltak”, illetve hogy az egyik oldalon a „könnygázgránát, a vipera, a vízágyú” volt, míg a mások oldalon a becsapott nemzet, amelynek azt mondták, hogy „hazudtak reggel, délben, este”. 

A kormányfő beszédével párhuzamosan az ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltek is közös rendezvényt tartottak. Márki-Zay Péter, Orbán kihívója kompromisszumok nélküli szabad betekintést ígért az ügynökaktákba. Továbbá ha kormányra kerül, ki fogják adni Nikola Gruevszkit „és a többi, a Fidesz által ide telepített bűnözőt”, és el akarja számoltatni azokat is, „akik a piaci ár kétszereséért szerezték be a vakcinákat.”

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.