Így jutott el az elsőfokú ítéletig Lagzi Lajcsi áramlopási ügye

A Budaörsi Járásbíróság 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte Galambos Lajost. Az elsőfokú ítélettel vélhetően belátható időn belül lezárulhat az az immár hat éve tartó büntetőeljárás, amelyet „Lagzi Lajcsi áramlopásaként” emlegetnek.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember 22-én őrizetbe vett két férfit és egy nőt, akik „a közműszolgáltatók mérőeszközeit kikerülve vették igénybe a szolgáltatásokat”. A szimpla rendőrségi hír attól vált érdekessé, hogy a férfiak közül az egyik Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi, a nő pedig a felesége volt. Az eljárás előzményeként május 15-én a rendőrség és a közműszolgáltatók közösen tartottak házkutatást Galambos mocsa-boldogasszonypusztai birtokán, illetve a tatai Boglárka lakóparkban, ahol „illegális áram-, gáz- és vízvételezés” nyomaira bukkantak. Az őrizetbe vételkor azzal gyanúsították a Galambos házaspárt, illetve a tatai ingatlan közös képviselőjét, hogy illegális közműbekötéseket építtettek ki, és csak minimális összegű közműdíjat fizettek.

Dáridó a börtönben

A mulatós sztár személye miatt, s mert Galambosékat kommandósok vitték el bilincsben, ráadásul pár nappal később a bíróság elrendelte a zenész és a felesége előzetes letartóztatását is, a nem különösebben izgalmas bűnügy látványos epizódokkal bővült. A bíróság szerint a letartóztatásra azért volt szükség, mert „okkal lehet tartani attól, hogy elrejtőznének, vagy a tanúk befolyásolásával veszélyeztetnék a nyomozás sikerét” – ezért sokan azt gondolhatták, hogy a zenész valóságos erőművet működtetett, vagy valami igazán „nagy balhéra” derült fény. Ehhez képest az ügyészség annyit közölt, hogy a hatóságok becslése alapján az előzetesben lévők 1,8–30 millió forint kárt okozhattak a közüzemi szolgáltatóknak – ami persze sok pénz, de annyira talán mégsem, hogy valóságos rendőrségi demonstrációt tartsanak miatta.

Nisóczi József, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta, hogy a közműlopások meglehetősen gyakoriak, közöttük is az áramlopás a legelterjedtebb. „Ez a legkönnyebben hozzáférhető energiaforrás, hiszen annyi elég, hogy a légvezetéket lekössék és bevigyék a házba. Az efféle kontár és életveszélyes módszerek főleg a szegényebb rétegek körében gyakoriak” – mondta a szóvivő. Gyakori az is, hogy a luxus energiaigényeket, például az úszómedence fűtését nem akarják kifizetni. Például úgy, hogy egy ház átadását követően – miután a tulajdonos a közműszolgáltatókkal megköti a szerződést, és azok felszerelik a mérőórát – a még könnyen hozzáférhető vezetéket a mérőóra megkerülésével újra kiépíttetik a villany- vagy a vízvezeték-szerelővel. „Az I. rendű vádlottak azon buktak le, hogy a nullához közelítő fogyasztási adatok keletkeztek az ingatlanokon. Mások erre is odafigyelnek. Találkoztam olyan esettel, amikor egy nagy energiaigényű cég úgy lopott áramot, hogy közben átlagos fogyasztást produkált. És vannak olyan esetek is, amikor nem a villanyszámlát akarják megspórolni. Például az átlagos családi házakban lévő kábítószer-ültetvények energiaellátását azért oldják meg lopott árammal, hogy ne keltsenek gyanút a túlzott fogyasztással” – mondta Nisóczi József.

Galambos Lajos ellen tehát a birtokán feltárt „illegális gáz-, áram- és vízvételezés” okán, illetve a tatai lakóparkban történt áramlopás miatt indult eljárás. A zenész azzal védekezett, hogy semmi köze nincs a lopásokhoz, az apartmanháznak csak a reklámarca volt, és hangsúlyozta azt is, hogy a méltatlan eljárás miatt jogi lépéseket tesz. „Az, hogy engem és a feleségemet bilincsbe verve vittek el a gyerekeim előtt, hogy az akkor 13 és fél éves fiamat két nagydarab rendőr ébresztette fel, majd ott maradtak a szüleik nélkül, az olyan megrázó esemény volt az életükben, amiről nem tudunk eleget beszélni” – nyilatkozta később a Blikknek. Az is szóba került, hogy az egész hercehurca csak azért kezdődött, mert „valakik” le akarják járatni.

 

Nincs kifejezetten felvillanyozva (Galambos Lajos 2016-ban elhagyja az előzetest)

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Kezdetben mindenféle gyanús összefüggések is napvilágot láttak. Érdekesnek tűnt például az, hogy a tatai apartmanpark lakója volt egy magas rangú Komárom-Esztergom megyei rendőrtiszt, illetve a megyei igazságszolgáltatás „egy fontos tisztségviselője” is (később megállapították, hogy semmi közük nem volt az áramlopáshoz), az viszont már korábban, a májusi házkutatás után kiderült, hogy a tatai lakóparkot (Boglárka Apartmanpark Kft.) nem csak reklámozta a zenész. „Miután szembesítettük azzal, hogy az Opten cég­adatbázis szerint 2013-ban ő maga alapította a Boglárka Apartmanpark Kft.-t, ezt elismerve megjegyezte, hogy tavaly korábbi üzlettársai kivásárolták, így ahhoz ma már nincs köze” – írta 2015 májusában a Népszabadság, hozzátéve azt is, hogy Galambos negyedmagával birtokolt cége, az Odirda Szolgáltató Kft. (korábban: Dáridó Produkció) bejegyzett fióktelepe is Tatán volt. Galambos akkor azt állította, hogy

„sem az apartmanparkban, sem a kúriában nem tartózkodnak a családjával életvitelszerűen”, amire a szeptemberi rendőri akció rácáfolt.

A sajtót elsősorban nem az efféle ellentmondások, pláne nem a bonyolult cégadatok izgatták, hanem elsősorban a zenész börtönbéli hétköznapjaival szórakoztatták vagy döbbentették meg az olvasókat. „Súlyos fertőzést kapott a mulatóskirály”, „Lajcsi trombitálhat a cellájában”, „45 kilót fogyott” stb., de elrejtett műkincsekkel és egy elásott női holttesttel is hírbe hozták a mocsai birtokot. Még a Zámbó család is bejelentkezett a negyedóra hírnévre: szerintük „lecsapott az átok”, miután Galambos egy tévéműsorban „a színpadon is pisztollyal hadonászó, zavarodott elméjű szörnyetegként” jellemezte Zámbó Jimmyt.

A zenészt végül négy hónap után, 2016. január 24-én engedték ki az előzetesből, vádirat ekkor még nem volt. Galambos a börtön kapujában sajtótájékoztatót tartott, megköszönve az újságírók munkáját. „Ez egy zarándokút volt a számomra, egész másképp jövök ki, mint ahogy bementem” – mondta a körülményekre utalva, majd hozzátette, hogy egy karakter- és karriergyilkosság áldozatának érzi magát. Ügyvédje a sajtó további támogatását kérte az ártatlanság vélelmének jegyében, mondván, hogy még a jogerős ítéletek is tévedhetnek. „Az életben sohasem kaptam semmit ingyen” – jelentette ki a zenész. Majd ezzel zárta az újságírókhoz intézett szavait: „Én vagyok a komédiás, rám mindig számíthattok.”

44 ezer oldal

Az ügyészség „jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette, vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetése” miatt 2017 januárjában emelt vádat a Galambos házaspár mellett kilenc személlyel szemben. Becslésekre hagyatkozva állapította meg a közműlopás értékét, eszerint „tíz év alatt az áram méretlen vételezésével 12 millió forinttól 30 millió forintig terjedő összegben áramot, a földgáz méretlen vételezésével 1,3 millió forinttól 32 millió forintig terjedő összegben gázt, a vezetékes víz méretlen vételezésével 4 millió forinttól 16 millió forintig terjedő összegben vizet tulajdonítottak el”. A tárgyalás többszöri halasztás után 2018. május 21-én kezdődött, ugyanekkor Galambos ügyvédje jelezte, hogy védence csak akkor tesz vallomást, ha a 44 ezer oldalas iratanyagot át tudta tanulmányozni. „A mai napig 19 ezer oldalt tudott átolvasni” – mondta Fröhlich Krisztián.

„Azért ilyen hosszú a vádirat, mert jelentős része azzal foglalkozik, hogy az elsőrendű vádlott hogyan kapcsolódik azokhoz vállalkozásokhoz, amelyekben volt, és amelyben nem volt tisztsége vagy üzletrésze, így bizonyítva, hogy az I. rendű vádlott informális befolyást gyakorolt: a vállalkozásokban bizalmi emberei, ismerősei vitték az üzletet, de minden döntést vele egyeztettek – így az építéstől az üzemeltetésig mindenhez köze volt” – mondta Nisó­czi József, ám a védelem szerint ez nem volt egyéb, mint a vád „túlkapásainak” egyike. „A vád feladata az lett volna, hogy olyan bizonyítékokat mutasson fel, hogy Galambos Lajos – hangsúlyozottan magánszemélyként – saját kezűleg vagy a megbízottja révén kötött le áramot, gázt, vizet. Ezt szerintünk az ügyészség nem tudta bizonyítani, mint ahogy azt sem, hogy a tatai lakópark Galambos Lajos tulajdonában van” – mondta lapunknak az ítélethirdetés előtt Fröhlich Krisztián, aki úgy véli, hogy az ügyészség a több mint 400 napos nyomozás után „gyakorlatilag a rendőrökkel közösen” alkotta meg a vádat.

„A lényeg az, hogy Galambos Lajost mindenáron el akarják ítélni. Az mellékes, hogy Galambos Lajos az összes fogyasztói követelést kifizette”

– je­gyez­te meg Fröhlich Krisztián.

Az ügyvéd ezzel arra utalt, hogy 2018 márciusában, még a tárgyalás megkezdése előtt átadták a bíróságnak azokat a dokumentumokat, amelyekben az érintett közműszolgáltatók igazolják, hogy Galambos Lajosnak már nincs tartozása feléjük. „Társaságunknak a szerződésszegéssel okozott kára megállapodás alapján megtérült, így az ügyeket lezártként kezeljük” – írta az egyik szolgáltató, hozzátéve, hogy a megállapodás szerint a kötbér és a műszaki beavatkozások költségére viszont még igényt tart. A Blikk korabeli tudósításából azonban nemcsak az derült ki, hogy „a többi szolgáltató dokumentumai is hasonló tartalommal bírnak, valamint az is olvasható bennük, hogy nem élnek polgárjogi igénnyel”, de az is, hogy nem Galambos rendezte a számlákat. „A fogyasztó rendezte azt. A vádiratban öt fogyasztási hely és öt közműszolgáltató szerepel, több szerződésről van szó. A fogyasztók gazdasági társaságok, de ezek egyikének sem tulajdonosa sem Galambos Lajos, sem a többi vádlott” – mondta akkor Fröhlich Krisztián, ami utólag azt is megmagyarázza, hogy a vádiratban miért volt különösen hangsúlyos a zenész érintettsége a különféle cégekben.

A számlák rendezése miatt azonban nem szüntették meg a büntetőeljárást – nem is szüntethették volna meg. „Az állam büntetőjogi igénye nem évül el – magyarázta Nisóczi József –, ha a vizsgálatot az elévülési időn belül lefolytatják. Nekünk nem abból kellett kiindulni, hogy megtérítették a kárt, hanem abból, hogy elkövettek egy bűncselekményt, és annak mi a büntetési tétele. Az már a bíróság kompetenciája – szaknyelven, »büntetéskiszabás során értékelhető körülmény« –, hogy a vádlott saját akaratából megtérített-e valamit az általa okozott kárból.”

Tárgyalásról tárgyalásra

A 2018 májusában kezdődött pert tragikus és abszurd események kísérték. Két vádlott – mindkettő vízvezeték-szerelő – daganatos betegségben meghalt;

Galambos szerint „kettejük tragédiájában döntő szerepet játszott a meghurcolásuk”,

ráadásul éppen ők igazolhatták volna az ártatlanságát. A zenész egyebek mellett azzal is védekezett, hogy „egy Farkas Imre nevű romániai vállalkozóval” volt elszámolási vitája. „Farkas Imréék ott laktak a birtokon egy rönkházban, amihez kapcsolódva illegális víz- és árambekötéseket találtak, vagyis ők köthették rá őket illegálisan a közüzemi hálózatokra” – idézte Galambos vallomását a Bors 2018. szeptember 13-án. A birtokon nem használtak vezetékes vizet, amit csak azért nem tudtak bizonyítani, mert a hatósági szemle idején „a kút szivattyúja éppen szervizben volt”. De szóba került az is, hogy a vádban szereplő ingatlanok áramellátását aggregátorral biztosították. Ekkor úgy tűnt, hogy hamarosan megszületik az elsőfokú ítélet, de 2019 elején bírócsere történt, mivel az addigi bírót, Liziczay Sándort az Érdi Járásbíróság elnökévé nevezték ki. És mivel a büntetőeljárási törvény ilyenkor megismételt tárgyalást ír elő, mindent elölről kellett kezdeni. A 2019. március 25-én indult újratárgyalást többször is halasztani kellett, és az ügy csak idén júniusban jutott célegyenesbe, amikor hat és fél órás vádbeszéde után Szabó Orsolya ügyész börtönben letöltendő szabadságvesztést kért Galambosra és a feleségére. Ezt a zenész így kommentálta: „Valamilyen személyes indítékot sejtek a háttérben, hiába, ahogy a zenémet, úgy a személyemet sem szeretheti mindenki. (…) Persze az, hogy ő mit kér, nem jelent ítéletet, majd a bíróság dönt, nekem tiszta a lelkiismeretem.” A következő tárgyalási napon a védelem a zenész felmentését kérte. Fröhlich Krisztián szerint az ügyész öncélúan, a józan kompromisszumok mellőzésével járt el, teljesen figyelmen kívül hagyva Galambos Lajos büntetlenségét, példás családi életét és érdemeit, utalva a zenész állami kitüntetéseire (A Magyar Köztársaság lovagkeresztje – 2001; a Magyar Köztársaság tisztikeresztje – 2006), és a Dáridó című tévéműsorra utalva, amelyről a védő azt mondta, hogy a kilencvenes évek végén a „nyugati típusú szórakoztatás ellensúlya” volt.

A bíróság idén szeptember 15-én hozta meg az ítéletet, Galambos Lajost 2 év 10 hónap börtönre ítélte négy rendbeli lopás, valamint két rendbeli felbujtóként elkövetett vesztegetés bűntettében

(lásd Lehallgatott félmondat című keretes írásunkat), a feleségét felmentette, a többi vádlottat – strómanok, szerelők, megvesztegetett ellenőrök – egy kivételével ugyancsak bűnösnek mondta ki. Velük nemcsak ismeretlenségük miatt nem foglalkozott részletesebben sajtó, de azért sem, mert megtagadták a bíróságon a vallomástételt.

Lehallgatott félmondat

Az eljárás egyik legvitatottabb része a vesztegetés volt. A vádirat szerint miután a tatai lakóparkban az ellenőrök felfedezték az átalakított vezetéket és erről a Budapesten tartózkodó Galambos tudomást szerzett, azt mondta a harmadrendű vádlottnak, hogy „próbálj meg beszélni velük”, mire ő azt válaszolta, hogy „kevés pénz van nálam”. Ezt a bíróság úgy értékelte, hogy Galambos az ellenőrök megvesztegetésére adott megbízást. A további telefonbeszélgetésekből az is kiderült, hogy Galambos felhívta a feleségét azzal, hogy melyik páncélszekrényből vegyen ki pénzt, ami el is jutott az ellenőrökhöz. A bíróság szerint a vesztegetés a telefonos lehallgatásos bizonyítékok alapján percre pontosan megállapítható volt. Az ellenőröket (IX–X. rendű vádlottak) 1 év 2 hónap, illetve 1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 5, illetve 3 évre eltiltották őket az ellenőri munkától.

A védelem szerint ezeket a titkosszolgálati eszközökkel készült felvételeket figyelmen kívül kellett volna hagyni, mivel Galambos telefonjának lehallgatását egy másik (a zenészt nem vádlottként érintő) ügy­ben rendelték el.

Vass László bíró az ítélet indoklásában az eljárás „sajátosságaira” hívta fel a figyelmet; ezzel arra utalt, hogy a védelem eleinte a lopás tényét sem ismerte el, de amikor a tényekkel már nem lehetett vitatkozni, akkor az lett a védekezés alapja, hogy a zenésznek nincs köze a lopásokhoz. „Azt lehetett megfigyelni, hogy koncentrált védekezés történt, amelynek a lényege Galambos Lajos mentése volt” – mondta Vass László, amivel arra célzott, hogy a vádlottak a szóbeli vallomástétel megtagadásával a saját esélyeiket is rontották. A bíró további sajátosságként jellemezte azt, hogy az I–VI. rendű vádlottak írásbeli vallomásai teljes formai hasonlóságot mutattak, és a tartalmuk ugyanaz volt – beleértve a „bizonyítottan valótlan elemeket” is. Vass László külön is kiemelte, hogy álláspontja szerint a beidézett tanúkat többnyire „felkészítették”. „Volt, aki papírból olvasta fel előre megírt válaszait, és olyan is volt, aki azt sem tudta megmondani, hogy melyik cégnek az ügyvezetője” – mondta a bíró, aki az összefonódásokat végül annak a tanúvallomásnak nyomán látta bizonyítottnak, hogy az egyik cég többségi tulajdonosa „véletlenül” kifecsegte, hogy Galambos Lajos kérte arra, írjon alá bizonyos papírokat; különben azt sem tudja, hogy miről van szó, és a cég másik tulajdonosát nem is ismeri.

A bíróság végül megállapította, hogy a „céghálón és egyéb bizonyítékokon keresztül egy­értelműen kimutatható”, hogy a lopásban érintett cégek Galambos Lajoshoz voltak köthetők, és érvényes szerződésű kiépített közművekkel rendelkeztek, így mindegyikben volt szabályosan felszerelt mérőóra is. De mért fogyasztás nem volt, vagy alig volt, ráadásul megtalálták a mérőórát megkerülő párhuzamos rendszereket, sőt az egyik ellenőrzés során, míg a hivatalos mérőórák nullát mutattak, a kerülő vezetékekben folyt az áram – mindezeket a bíróság bizonyítékként értékelte. „Amit a védelem eufemizmussal méretlen vételezésnek nevezett, azt a büntetőügyekben lopásnak nevezik” – jegyezte meg Vass László az indoklásában. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett. A folytatás előtt érdemes felidézni Galambos Lajos korábbi szavait: „Hál’ istennek, úgy tudom nézni ezt az egészet, mintha egy színdarabot látnék – de nem tragédiát.”