Jugoszlávia bombázása: Béketervalku

szerző
- mj -
publikálva
1999/22. (06. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Miközben a NATO Jugoszlávia elleni légi csapásai változatlan intenzitással zajlanak (és újabb civil áldozatokat követeltek), Belgrád tovább próbálkozik: hétfői hírek szerint Milosevic és klikkje újólag megismételte, hogy hajlandó elfogadni a G8 rendezési tervét. Lehet, hogy ebből a bejelentésből sok minden következhet, de - amennyire ez lapzártakor megítélhető - a békekötés egyelőre nemigen.

Miközben a NATO Jugoszlávia elleni légi csapásai változatlan intenzitással zajlanak (és újabb civil áldozatokat követeltek), Belgrád tovább próbálkozik: hétfői hírek szerint Milosevic és klikkje újólag megismételte, hogy hajlandó elfogadni a G8 rendezési tervét. Lehet, hogy ebből a bejelentésből sok minden következhet, de - amennyire ez lapzártakor megítélhető - a békekötés egyelőre nemigen.

Aznap, amikor a NATO a jugoszláv-albán határon lévő Morina átkelőhely jugoszláv oldalán létesített katonai állásokat bombázta, egy belgrádi keltezésű hír szerint Slobodan Milosevic elnök megerősítette: a jugoszláv vezetés kész elfogadni a G8-csoport rendezési tervének alapelveit. A jugoszláv hadsereg (VJ) és a szerbiai rendőrség (MUP) alakulatai közvetlenül a határ mentén ásták be magukat. A légi csapásokat tüzérségi párbaj előzte meg (a jelentések nem pontosítják, de valószínűleg az albán és a jugoszláv fegyveresek vívtak meg), ennek során az albán oldalon romba dőlt egy közeli határőrs. A NATO gépei délután négy óra körül érkeztek, és három hullámban támadták a jugoszláv állásokat.

Na, mi újság, Milosevic úr?

Milosevic (akiben múlt hét óta a háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék körözés alatt álló vádlottját tisztelhetjük) semmire sincs tekintettel, legkevésbé a lapzártára. Ezért van az, hogy minden - később rendszerint trükknek bizonyuló - diplomáciai manőverét rendszerint hétfő késő délután jelenti be. Ez történt most is. Hétfőn jelentette - a Tanjugra, a jugoszláv állami hírügynökségre hivatkozva -egy francia hírügynökség, hogy Milosevic megerősítette volna: elfogadja a G8 (a hét vezető ipari állam és Oroszország) rendezési tervének alapelveit.

A bejelentés napok óta érlelődött. Viktor Csernomirgyin, az orosz elnök balkáni különmegbízottjának ajkán a múlt héten ismét üdvözült mosoly táncolt, amikor - már sokadszor - bejelentette, hogy a békemegállapodás elérhető közelségbe került. A békemegállapodások már csak ilyenek, ha az asztalra széket, a székre pedig sámlit teszünk, akkor elérhetjük a legmagasabb polc tetején csücsülő békemegállapodást is, bárki kipróbálhatja.

A hétfői hír hallatán nagyot nyújtózkodtak az Európai Unió (EU) Brüsszelben ülésező külügyminiszterei is, legott felszólítva Milosevicet, töltené meg tartalommal kijelentését. Az EU sose adja fel, a külügyminiszterek közölték, hogy különmegbízottjuk, Martti Ahtisaari finn elnök szerdán Belgrádba utazik, hogy személyesen gyűjtsön tapasztalatokat a jugoszláv szándék komolyságát illetően.

De ne tessenek örülni. A belgrádi bejelentés még semmit sem jelent. Legkevésbé jelenti azt - amennyire ez hétfőn megítélhető -, hogy a béke hamarosan bekövetkezhet. Merthogy: Belgrád már korábban is hajlamos volt egyetérteni a mindenféle rendezési tervek elvi részével. A gond és az ellenállás rendszerint a gyakorlati oldalon jelentkezett: Jugoszlávia -még a március 24-én kezdődött légi csapások előtt -elvben egyetértett avval, hogy kivonja fegyvereseit Kosovo területéről, a gyakorlatban azonban újabb erőket összpontosított a tartományba és környékére. Továbbá: a hétfői nyilatkozatban - a hírügynökségi jelentések szerint - Belgrád közölte, az ENSZ Biztonsági Tanácsának el kell fogadnia egy olyan alapelvet, amely lehetővé teszi, hogy katonia síkról politikaira terelődjék a rendezés. (Az csak külön kedves adalék, hogy a jugoszláv vezetés szerint ez az ENSZ-t segít visszatalálni alapvető szerepéhez, ami a világ békéjének és biztonságának megőrzése lenne.)

Fenntartások, feltételek

Az első jelentések szerint a NATO brüsszeli illetékesei óvatosan fogadták a hírt.

Miért is kapkodnának? Egyrészt a NATO már kiismerte Milosevicet (tehát egy szavát sem hiszi el), másrészt a NATO vasárnap már ismertette a két új, a légi csapások leállítására vonatkozó feltételét. Az egyik könnyen teljesíthető: Milosevic álljon ki a nyilvánosság elé, és közölje, hogy elfogadja a NATO diktálta rendezési tervet (kivonja fegyvereseit Kosovóból, elfogadja, hogy ott a NATO vezette nemzetközi katonai erő, a KFOR állomásozzon, hazavárja a menekülteket stb.), és személyesen garantálja, hogy a tervet végre is hajtják. A másik feltétel még egyszerűbb: a NATO csak és kizárólag akkor állítja le a légi csapásokat, ha az utolsó jugoszláv fegyveres is elhagyta a tartományt. A NATO cserébe azt ígérte, hogy a visszavonuló alakulatokat nem bombázza majd. Brüsszel azt is egyértelműen közölte -és ez az egyik legfontosabb NATO-nyilatkozat -, hogy nem egyezkedni, tárgyalni akar Milosevictyel, hanem elvárja, hogy a jugoszláv elnök maradéktalanul teljesítse a szövetség követeléseit.

Miért ez a keménység? A NATO nem akar veszíteni. Nemcsak presztízskérdésről van szó, hanem arról, hogy a NATO nem akarja kárba veszni látni a több mint két hónapja zajló légicsapás-sorozatot. Ha most lélegzetvételhez juttatják Milosevicet és katonai-politikai klikkjét, az Allied Force hadműveletet -ilyen formában és ekkora intenzitással - nem lehetne újra elindítani akkor sem, ha közben a belgrádi banda látványosan kicsalná a NATO (meg az ENSZ, az EU, valamint a BKV-ellenőrök) szemét.

De a NATO nem csak a légi csapások folytatására készül. Macedóniában állomásoznak azok a katonai alakulatok, amelyek - legjobb esetben a békekötést követően - a KFOR-misszió során bevonultak Kosovóba. A szövetség most azon dolgozik, hogy a 28 ezres létszámot közel 50 ezresre emelje.

Ez nem lesz egyszerű menet. Első körben Macedónia ellenállását kell legyőzni. Skopje nem egyszer nyilvánvalóvá tette, hogy elege van a háborúból, a NATO-ból és különösen az albán menekültekből. A múlt héten az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága (UNHCR) csak nehézségek árán tudta megakadályozni, hogy a macedón hatóságok ne szállítsák Albániába a kosovói menekültek egy csoportját. Menekültekből pedig rengeteg van: az UNHCR becslése szerint eddig összesen több mint 970 ezer személy menekült el Kosovóból; a legtöbben Albániába (440 ezer). Macedóniában becslések szerint 250 ezer menekült tartózkodik, közülük csak 111 ezret helyeztek el menekülttáborokban. A többiek az országban csellengenek, ismerősöknél, rokonoknál, albérletekben húzták meg magukat - Kiro Gligorov macedón elnök aggódik, hogy a kosovói albánok jelenléte megváltoztatja az ország társadalmi-politikai struktúráját. Gligorov szerint Macedónia lélekszámának 13 százalékát máris menekültek teszik ki, és attól tart, hogy a Kosovói Felszabadítási Hadsereg (U‚K) már Macedónia területéről is akciókat indít a jugoszláv fegyveresek ellen.

Azt mondják, nem vonulnak be

A NATO tehát nagyon kényes helyzetben akarja növelni a leendő KFOR-alakulatok számát. A macedóniai hangulat nemritkán ellenséges - több ízben érte támadás a katonákat -, a küldetés pedig bizonytalan.

Május 27-én, csütörtökön Németországban - egy hangszigetelt búvárszivattyúban - titkos találkozót tartott a német, a brit, a francia, az olasz és az amerikai védelmi miniszter. A titkos találkozóról tudósító újságok megírták, hogy a miniszterek arról a NATO-tervről tanácskoztak, amely Kosovo megszállását javasolta, és ehhez kért 150 ezer katonát a tagállamoktól. A javaslatot rövid úton elvetették: Kosovo és az albán menekültek fontosak ugyan, de azért kevés ország - szám szerint kettő: az USA és az Egyesült Királyság - hajlandó katonái életét kockáztatni értük.

A védelmi miniszterek ehelyett úgy döntöttek: a légi csapások sikeresek, és már látszanak az eredményei. Kétségtelen: a NATO szinte naponta könyvel el újabb bevetési rekordokat, Milosevic pedig fontolgatja, hogy esetleg békét ajánl a szövetségnek.

A helyenként frusztráltnak tűnő NATO - a politikai jóváhagyás híján - nem változtat taktikáján: fokozza a bombázásokat. Ehhez az USA újabb repülőket küld a térségbe. Ha a közeljövőben megérkezik a 68 gépből álló erősítés, a Szövetséges Erő 1089 repülővel próbálhatja meg Milosevicből kibombázni a békét. Nem hanyagolva el a píárt sem: egy állítólagos NATO-elemzés leszögezi, hogy a szövetség elveszítheti a propagandaháborút, ezért azt javasolja, hogy a NATO kezdjen kampányba. Tudatosítsa a tagállamok polgáraival, hogy az akció elhúzódhat, készítse fel őket egy esetleges szárazföldi beavatkozásra és arra, hogy a bombázásokat esetleg nem kimondottan katonai célokra is kiterjesztik.

Eszerint Brüsszelben is úgy látják: lehet, hogy a java még hátravan.

- mj -

Sötét jelen, sötét jövő

A hágai nemzetközi Büntetőbíróság döntése után a NATO-nak - már ha nem akar felszabadító csapatokkal megjelenni Jugoszláviában - elvben két lehetősége van: vagy tovább tárgyal és alkudozik a vádlottal, vagy keres magának egy új partnert, vállalva azt, hogy ismét kitolódik a kosovói válság rendezése. A kérdés csak az, hogy kivel tárgyaljon, és miről.

Ki lehet képes felváltani Milosevicet Jugoszlávia elnöki székében? A nemzetközi politikai közvélemény ma négy ilyen politikust tart számon: Milo Djukanovic Crna Gora-i elnököt, Milan Panic jugoszláv exkormányfőt (a balkáni Marshall-terv egyik legfőbb lobbystáját), valamint két szerb ellenzéki politikust - a Crna Gorába menekült Zoran Djindjicet, a Demokrata Párt elnökét és Vuk Draskovicot, az április 28-án menesztett miniszterelnök-helyettest. Bármelyikükre tenne is Washington és Brüsszel, kétségtelenül fordulatot jelentene a válság megoldásában, hiszen egyrészt a NATO-nak hangosan ki kellene (végre) mondania: nem tárgyal háborús bűnösekkel, másrészt nyíltan is támogatnia kellene egy Milosevic elmozdítására irányuló politikai akciót, annak minden kiszámíthatatlanságával és kockázatával együtt.

Ám az igazi probléma az, hogy e politikusok hosszú távon is csak akkor válhatnak a szerb társadalom által is elfogadható komoly politikai személyiségé, ha a szövetség a jelenleginél nagyobb engedményeket tenne nekik. A szövetségnek elméletileg két lehetősége van erre: vagy Kosovo kapcsán enged, vagy beígér egy balkáni Marshall-tervet, de tutira.

A légi csapások március 24-i megkezdése előtt a világ közvéleménye abba a hamis hitbe ringatta magát, hogy a kosovói albánoknak biztosított széles körű autonómia a legjobb eszköz a válság kezelésére. Az Összekötő Csoport a konfliktus végleges rendezését hároméves átmeneti időszak alatt kívánta a felekkel tető alá hozni. A Rambouillet-ben elővezetett tervezet politikai részéről Belgrád hajlandó lett volna tárgyalni: csupán a katonai részét utasította el egyértelműen, nevezetesen azt, hogy Kosovóba 28 ezres, NATO vezette fegyveres kontingenst telepítsenek. Az U‚K viszont egyrészt az ellen tiltakozott, hogy egységeit lefegyverezzék; másrészt a mérsékelt albán vezetőkkel együtt kifogásolta azt, hogy a tervezet túl általánosan fogalmazta meg Kosovo leendő státusát a hároméves átmeneti időszak után. Olyan garanciákat követelt tehát, ami biztosította volna, hogy a tartomány lakossága maga dönthessen jövőjéről. A referendum persze egyet jelentett volna a függetlenséggel, amit célként egyetlen egy kosovói albán politikus sem kérdőjelezett meg. Belgrád viszont Rambouillet-ben mereven elzárkózott a referendum lehetőségétől.

A NATO légi csapásainak harmadik hónapjában Kosovo jövője legalább annyira bizonytalan, mint volt Rambouillet-ban. A remény, hogy albánok és szerbek képesek lesznek nemzetközi ellenőrzés nélkül békés szomszédságban élni a tartományban, irreális. Sokak szerint a szerb rendőri, paramilitáris és katonai egységek által végrehajtott genocídium épp a kosovói szerbek sorsát pecsételte meg: ha az albánok visszatérnek - márpedig ebből a nemzetközi közösség nem fog engedni -,akkor a szerbek villámgyorsan pucolnak majd a tartományból. Éppen ezt megelőzendő tettek javaslatot többen a tartomány felosztására: a szerbek kezén maradna Pristina és a tartomány észak-keleti része (bányáival és szerb történelmi emlékhelyekkel), s az albánoknak jutna Prizren és Kosovo dél-nyugati része. A felosztás azonban felborítaná a taromány gazdasági egyensúlyát. Talán ezért is ellenzik ezt a megoldást oly sokan, közöttük Draskovic is. A volt miniszterelnök-helyettes szerint Kosovóban sajátos kettős autonómiát kell bevezetnie a nemzetközi közösségnek: egy nyugat-európai típusút a szerbek számára s egy iszlám alapokon állót az albánoknak.

A nemzetközi közösség mindenesetre már protektorátusban gondolkodik. Ezt a modellt alakította ki Bosznia-Hercegovinában, ahol minden vitás kérdést a nemzetközi közösség nagy hatalmú főmegbízottja, Carlos Westendorp dönt el. Persze a boszniai példa sem túl lelkesítő. Mert bár három éve béke van Boszniában, de ez korántsem a bosnyákok érdeme. Azt ugyanis az SFOR-katonák kényszerítik ki.

Vukmanovics Szvetozár

szerző
- mj -
publikálva
1999/22. (06. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra