Juhász Péter megtalálta Kövér László kabinetfőnökének medencés villáját

  • narancs.hu
  • 2021. december 17.

Belpol

Székelyföldig kellett utaznia az élményért, de megvan a villa, amit Kövér előszeretettel használ.

Kövér László kabinetfőnöke, Veress László a tulajdonosa annak az úszódencés, tornyos, 188 négyzetméter alapterületű háznak, amely Székelyföldön, a Hargita megyében lévő Tibód településen található - derül ki az Együtt korábbi elnöke, Juhász Péter videójából.

Juhász a videóban több helyi lakost is megszólaltat, akik szerint Kövér László is fel-feltűnik Veress villájában, ha épp a környéken tartózkodik.

Mint arról a 24.hu cikke alapján mi is beszámoltunk, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy elvben a határon túli magyarokat támogató alapítvány, a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá több mint 300 millió forinthoz, a külföldről támogatott szervezetek listájára mégsem került fel. A pénzből a villalakáson túl egy Audi A6-osra is futotta, amit a kuratórium elnöke használ, a sógornője pedig 1,8 millió forint adományt kapott, bár nem is határon túli.

Mint az Juhász videójából kiderül, Veress székelyföldi villájára elővásárlási joga van az Erdélyben bejegyzett Ábel Egyesületnek, amelyet jelentős összeggel támogatott a fent említett Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány.

 

Figyelmébe ajánljuk

Sokan, de egy kormányváltáshoz elegen?

Brutális tömeg gyűlt össze a Nemzeti Meneten, a Tisza utolsó nagy gyűlésén a választások előtt. Erkélyről integető lakók, szabadságszerető magyarokról beszélő Magyar Péter és folyamatosan zúgó Ruszkik haza! Eléggé utáljuk-e a rendszert ahhoz, hogy 28 nap múlva változás legyen?

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...