Kápolnás, négycsillagos szállodát építtet a Szeged-Csanádi Egyházmegye

Belpol

Kiss-Rigó László püspök a szívügyének számító új stadion mellé álmodta meg a beruházást.

Kedden számolt be róla a szegeder.hu, hogy megjelent egy közbeszerzési felhívás a Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából, melyben egy új építésű, négycsillagos szállodához keresik a kivitelezőt illetve a tervezőt is.

A lap szerint az új labdarúgóstadiont is magába foglaló 14 milliárd forintba kerülő sportkomplexumhoz korábban is terveztek egy sporthotelt, ám eredetileg azt a Napfény kemping korábbi szállóépületéből akarták kialakítani átépítéssel – ám a munkálatok hamar elakadtak. A szegeder.hu azt írja: „Akkoriban is felröppentek pletykák arról, hogy sportszálló helyett végül egy ötcsillagos hotel lesz ott, ez úgy tűnik, részben igaznak bizonyult. A hotel ráadásul nincs is benne a 14 milliárdra hízott összegben, amiből ezt is meg tervezték építeni eredetileg a Szegedi Ifjúsági Centrum részeként.”

Azt, hogy a végül Hotel Szent Gellért Fórum névre keresztelt hotel miből épül meg, a helyi lap is csak találgatni tudja. Az mindenesetre az április 20-án kiadott közbeszerzési felhívásból kiderül, hogy a megrendelő egyházmegye egy 50 szobás, három szintes – plusz tetőtér a gépészetnek és a tetőkertnek –, kertkapcsolatos létesítményéhez keresi a tervezőt és a kivitelezőt. A lap szerint „fura, hogy a turisztikailag fontos helyektől kissé távol, gyenge tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező területre építenek egy ilyen szállást”, valószínűleg konferenciákra és üzleti találkozókra kívánják alapozni a kihasználtságot a megrendelők.

Az épület földszintjén a recepció és a közösségi terek mellett, lobby, konferenciaterem, étterem, wellness kiszolgáló funkciók, terasz, és még egy kápolna is helyet fog kapni. Az épület bruttó szintterülete valamivel több, mint 3800 négyzetméter lesz, a munkálatok a nyertes kihirdetése után, valószínűleg csak az év második felében kezdődhetnek meg.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.