Karácsony értékelte Orbán mai szereplését: "Ez egy tíz milliárdos mondat"

  • narancs.hu
  • 2020. január 9.

Belpol

Kukaholding, klímavészhelyzet, szuperkórház - a főpolgármester elemez.

"Úgy tűnt, mintha Orbán Viktor a kormányát valamiféle zöld fordulatra fogná. Ez örömteli, különösen annak fényében, hogy pártjának prominensei eddig javarészt tagadták a problémát is, ellenfélnek kiáltották ki a klímavédőket és összehordtak nem kevés ostobaságot is az elmúlt időben. A felismerésnek, hogy a magyar kormánynak is dolga van a klímavészhelyzettel, ideje volt már jó régóta" - kezdte értékelését Karácsony Gergely főpolgármester Orbán mai sajtótájékoztatójáról.

Karácsony azonban az elhangzottaknál sokkal ambíciózusabb programot várna, amit szerinte a kormány azzal is kezdhetne, hogy "nem sunnyogja el az európai klímaügyi konzultációt."

A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy "tűrhetetlen, hogy a budapestiek befizetését, amit városuk tisztaságára költenek, egy rosszul működő állami cég egyszerűen zsebre rakja", utalva ezzel arra, hogy az állami Kukaholding rengeteg pénzt tart vissza, a város pedig kilépne a számára rossz konstrukcióból. "A kormányfő ismét megerősítette, hogy érvényben van a kormány és a főváros között, az előző városvezetés idején kötött megállapodás. Helyes. Ez egy tíz milliárdos mondat. Ugyanis körülbelül ennyi pénzt tart vissza az állami Kukaholding abból, ami a budapestieknek jár."

Karácsony az egészségügyre is kitért, szerinte rossz irány megint betonról és festékről beszélni, helyette inkább a várólistákat kellene csökkenteni és modern eszközöket kellene beszerezni. "A főváros nem betonra és festékre, hanem a hozzáférés javítására, diagnosztikai eszközökre és a várólisták csökkentésére fogja elkölteni az egészségügyre kialkudott pénzt."

A szuperkórházzal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy évek óta se alapkőletétel, se érdemi haladás nincs a projekttel kapcsolatban, a kormány által támogatott telken semmi sem történt, a főváros pedig "egy új, jobban megközelíthető, alkalmasabb telket ajánlott fel a szuperkórház céljaira. A labda tehát a kormány térfelén pattog."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.