Karácsony Gergely: 12.734.387.060 forint átutalva

  • narancs.hu
  • 2025. március 24.

Belpol

A főváros kifizette Rákosrendező első részletét. 

„12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké” – írja Karácsony Gergely a Facebookon. 

A főpolgármester bejegyzése szerinta  tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik, ehhez kell még legalább két hónap. Akkor tudják elkezdeni a terület rendbetételét. „Ami sürgető, mert több jelzést is kaptam arról: az állam még az elmúlt hetekben is szemétlerakónak használta a budapestiek új tulajdonát”. A bejegyzés szerint Budapesti Közművek hétfő délelőtt átutalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára Rákosrendező vételárának első részletét.

„Budapest, ahogy azt már sokszor mondtuk, az adásvételi szerződésbe lép be, és abból a magától értetődő tényből indul ki: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is” 

– fogalmaz a főpolgármester. 

Mint posztjában olvasható, a tulajdonszerzés még nem jelent birtokba kerülést. Az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról. Ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába. „Azért is fontos újra és újra tisztázni ezt a jogi menetrendet, mert már megérkeztek az egységsugarú trollok a maguk éleslátásával: órák óta Budapesté a terület és még mindig tele van szeméttel. Csak a szokásos, de remélem, a többség azért megérti, még legalább két hónap, mire elkezdhetjük a kommunális hulladék elszállítását. Amint lehet, el is kezdjük. És közben meg kell állapodnunk az állam szemetének elszállításáról, már csak azért is, mert több jelzést kaptunk arról, hogy még az elmúlt napokban is szemétlerakónak használták a területet. Pedig a magyar jogszabályok világosak: a szemét, amit az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell onnan elszállítania, vagy az államnak kell fizetni érte. És ha ezt tisztáztuk, akkor jöhet a megállapodás a kármentesítésről is, na meg az állami közlekedési beruházásokról is”. 

Karácsony szerint rajta nem fog múlni. Hosszú folyamat, bizonyosan nem lesz vitáktól mentes, de Rákosrendező kapcsán a legfontosabb már eldőlt: a terület a magánérdekek helyett a közérdeket, Budapest jövőjét fogja szolgálni.

Márciusban derült ki, hogy a fővárosi tulajdonú Budapesti Közművek élt a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogával, így fővárosi tulajdonba kerül a terület az arab befektető helyett. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.