Karácsony Gergely indul a főpolgármesteri posztért

  • narancs.hu
  • 2019. január 4.

Belpol

És részt vesz az ellenzéki előválasztáson.

Zugló polgármestere Gulyás Márton Partizán című műsorában jelentette be: eldöntötte, hogy elindul a főpolgármesteri posztért. Ez egyben azt is jelenti, hogy részt vesz az ellenzéki előválasztáson – írja a hvg.hu.

A Párbeszéd politikusa Gulyás Márton kérdésére Tarlós István városvezetéséről azt mondta, Tarlós első ciklusát sokkal pozitívabbnak tartja egyebek mellett számos, a közösségi közlekedésben történt fejlesztés miatt. Második öt évében viszont Tarlós ezzel szemben nem emelt szót, és nem lépett fel számos, a fővárost és a fővárosiakat negatívan érintő kormányzati döntés ellen.

Karácsony Gergely elmondása szerint olyan Budapestet szeretne, amely nem az ingatlanbefektetőké, nem a térkőgyártóké, nem az autósoké, hanem elsősorban az embereké.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.