Karácsony szerint még most is nézik a Karmelitában, hogy visszalépjenek-e Vitézy javára

  • narancs.hu
  • 2024. május 31.

Belpol

Karácsony 5 éve a Partizán-vitában megígérte, hogy ha nem lesz minden akadálymentes, akkor nem indul újra – emlékeztette a főpolgármestert Vitézy Dávid. 

"Ez vita lesz" – írta ki közösségi oldalára Karácsony Gergely a pénteki esti Partizán-vita előtt. A főpolgármester-jelölti vitában Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője azzal konferálta fel Karácsonyt és Vitézyt, hogy mindketten esélyesek arra, hogy a következő öt évben vezessék a várost. Miközben – jegyzi meg a 444 tudósításában – a Medián szerint Karácsony torony magasan vezet. Mindkét jelöltet üdvrivalgás köszöntötte a Vasas Székházban.

Amikor Gulyás azt mondta, Szentkirályi nem fogadta el a meghívást, a közönség néhány tagja fütyülni kezdett. A pulpitusa középen, üresen áll.

Nyitóbeszédek

A megszólalók sorrendjét sorsolták, Vitézy kezdte a bemutatkozást, rögtön azzal, hogy Szentkirályi, a Fidesz jelöltje Gyurcsányozik, de nem mert ide jönni. Bevallotta, hogy Karácsonyra szavazott, de csalódott. Miniszterelnök-jelölti kampányt kezdett meg, ahelyett, hogy a programját valósította volna meg. Budapest szerinte Karácsonynak ugródeszka.

Ő viszont nem akar pártpolitikus lenni. Sorolja, mit végzett eddig - belefűzve, hogy Tarlós István felmentette. Azért indul, hogy fejlődjön a város.

Karácsony szemére veti, hogy fideszes jelöltnek tartja, és lejáratja, de ez a politika szerinte megbukik. Van új ajánlat, új főpolgármester kell - zárja bemutatkozását.

Karácsony Gergely nyitóbeszédében megköszönte Vitézynek, hogy vitatkozhatnak, már nem csak úgy, mint a kormány és Budapest képviselője, kíváncsi, hogy mi változott azóta. Ő nem magáról beszél, mint Vitézy, hanem Budapestről. Szerinte a Fidesznek nincs ajánlata Budapest számára, csak hadüzenete van. Nem tudja, hány jelöltje van a Fidesznek, szerinte még most is nézik a Karmelitában, hogy visszalépjenek-e Vitézy javára.

A politika számára erkölcsi cselekvés, sok politikai és erkölcsi kérdést is tisztázni kell. Ahogy egymással bánunk, az a mi hazánk, szeretném, ha jól bánnánk egymással Budapesten - mondja zárszóként.

Indul a vita

Van-e országos szerepe és felelőssége a főpolgármesternek?

Karácsony erre azt mondja, fontos kiindulópont. Arról beszél, zöldebb és egyenlőbb hely kell hogy legyen Budapest, ezért javítani kell mindenkinek az életminőségét. Ebből vezeti le, hogy mit kell csinálnia egy főpolgármesternek.

A város sokszínű, ezért gyűlöli a Fidesz. Azt mondja, olyan rendszer épült fel, ami gyűlöli az értékeket, amit ő fontosnak tart. Nem tud eltekinteni attól, hogy Európa legszegényebb országa, a leggazgadabb miniszterelnökkel. A kormány korrupt, és az ország tele van gyűlölettel. Budapestnek más jövőképet kell mutatni. A város szabadságát meg kell őrizni. Nem tudja megígérni, hogy nem lesz konfliktus a kormánnyal, de azt mondja, nem keresi azt. A konfliktust és az együttműködést is kell vállalni a kormánnyal, ha épp arra van szükség.

Vitézy sok mindennel egyetért, amit Karácsony mondott, de megkérdezte, akadálymentes-e az összes önkormányzati épület. Nem - ismeri el Karácsony. Vitézy azért ezt rótta fel, mert Karácsony 5 éve a Partizán-vitában megígérte, hogy ha nem lesz minden akadálymentes, akkor nem indul újra. Ez tetszett a közönségnek, tapsolnak, nevetnek.

Rákérdezett, hogy visszalép-e, és azzal gúnyolódott, itt a villamos. A közönség biztatta a visszalépésre. Karácsony inkább arról beszél, hogy az épületek 70 százaléka akadálymentes, és sok BKK járat is.

Karácsony azért aggódik, hogy van szakmai hitelessége, de ebből a politikai pojácaság oltárán feláldoz. Vitézy replika: még jó, hogy nem az a pojácaság, hogy megígér valamit, aztán nem tartja be.

A Merlin színház ügyét is felhozza: akadálymentes-e. Ez sem az - ismerte el Karácsony, de építési engedély nélkül újították fel.

Karácsony is kérdezett: volt-e olyan pont, mikor Budapest víziója fontosabb volt, mint a közösséghez tartozása. Ha nem rúgják ki a kormányból, te államtitkár vagy - mondta Karácsony. A legnagyobb baja az országnak az a hatalom, amit Vitézy több mint 14 évet szolgált.

Mi a viszonyod a rendszerhez?

– tette fel a kérdést Karácsony. Vitézy erre azt mondja, nagyon sok kritikát fogalmazott meg Tarlós István felé, szakpolitikai kérdésekben. Kiállt, és elmondta a véleményét, ahogy Lázár Jánosnak is. Vitézy azt mondja, a főpolgármester csak Budapest érdekében vegyen részt az országos politikában. Szerinte Karácsony az egyik posztjában uszít a vidéki emberek ellen, és őszalonnaságának nevezte Orbán Viktort. Ez azt üzeni, hogy Budapestnek nincs tárgyalnivalója a kormánnyal. De nem ez a Budapestiek érdeke. Így nevezni a miniszterelnököt, az nem fér bele. Amikor azt mondja, pártpolitikai csatatér helyett fejleszteni kell a várost, az nem azt jelenti, hogy legyen fideszes a főpolgármester. Ő azt akarja, hogy olyan főpolgármester legyen, aki nem pártpolitikai harcokat vív, Dobrev támogatója vagy ellenfele, királycsináló akar lenni, hanem azzal foglalkozik, ami a dolga: Budapest fejlesztésével.

Karácsony erre azt mondja, sokszor megkapja a vádat, hogy pártpolitikával foglalkozik. Karácsony azt mondja, a pártokat, amivel szövetségben van, arra használja, hogy a programját végrehajtsa. Vitézynél fontosabb a helyzet, őt a pártok használják. Kicsit nekiment Ungár Péternek is, és arról beszélt, hogy mit ellenzett az LMP az elmúlt időszakban. Szerinte Vitézy is nettó pártpolitika miatt jelölt.

Karácsony azt veti Vitézy szemére, hogy a kata-tüntetés alatt Mészáros cégének ügyvezetőjével ült egy teraszon. Lehet, hogy Vitézynek kevés köze van a rendszer bűneihez, de olyan sok van, hogy az az ő hátán is ott van.

Van politikai kötelessége, hogy tisztázza viszonyát az elmúlt 14 évhez, és ez kötelessége.

Karácsony elárulta, felkérte Vitézyt 2019-ben, hogy legyen a BKK vezérigazgatója. Vitézy azt mondta, nem tudja vállalni, mert nem kapott politikai menlevelet. "És nem szeretnék az lenni, aki átszökik Észak-Koreából Dél-Koreába, és hátulról lövik le" - idézte Vitézy szavait. Ezért most elvárja Vitézytől, hogy kérjen elnézést.

Vitézy szerint Karácsony kitalálta a beszélgetést. A jogi tény az, hogy olyan pályázatot írtak ki, aminél olyan előírás volt, aminek ő nem felelt meg, nem volt elég cégvezetői tapasztalata. Pont egy évvel volt kevesebb tapasztalata Vitézynek. És állítólag Karácsony azt mondta, a BKV jár az MSZP-nek.

Vitézy azt mondta, tudnak majd együtt dolgozni a közgyűlésben - és ő lesz a főpolgármester, Karácsony meg a DK frakcióvezetője.

Vitézy a Magyar Nemzetet idézi arról, hogy csak Karácsony terjeszti Szentkirályi visszalépését. Ez is csak lejárató propaganda volt Karácsony részéről.

Déli körvasút

Ő támogatja a Déli körvasút építését, aki pedig akadályozza ezt (Karácsony ezt teszi), az nem zöld.

A vitában mutogatja a róla készült lejárató anyagokat.

A közgyűléshez való viszony a következő rész. Mit terveznek, stabil koalíciót vagy eseti együttműködést?

Vitézy azt mondja, hogy az átalakulás elérkezett, véget érhet az az időszak, hogy a DK vagy MSZP adott többséget a főpolgármester mögé (vagy a Fidesz Tarlós mögé). Az új erők, amik most akarnak bekerülni - Vitézy, Tisza, Kutya Párt többségbe kerülhet, kisebbségbe szoríthatja a Fideszt és a DK-t. Ez egy új többség, ő tudja ezt vezetni.

Nem gondolja, hogy a Fidesz vagy a DK képes lenne többséget teremteni. Azt mondja, a Karácsony listáján szereplő emberekről túl sokat tudunk, ügyeikkel tele a sajtó. Ott van Hagyó volt kabinetfőnöke, Czeglédy Gergő, Horváth Csaba, Trippon Norbert, illetve Szili-Darók Ildikó is, aki ráindul Pikóra. Vitézy azt veti a szemére, hogy volt vétójoga, aki rajta van, azért vállalja a felelősséget. Értük is? A lista 54. helyén szereplőkért nem biztos, hogy felelősséget kell vállalni - mondja Karácsony.

Őket nem tudta senki megalapozottan korrupcióval vádolni, és erre büszke - közölte Karácsony. A Déli körvasút szerinte korrupciós ügy, nincs jogerős bírósági engedély, ezért átnevezi a kormány katonai beruházássá.

Karácsony szerint Vitézy erre nem mondott semmit, amit Vitézy visszautasít. Egymás szavába vitatkoznak azon, hogy ki mit mondott korábban, és ki kit vádolt azzal, hogy megváltoztatta a véleményét.

Vitézy megkérdezte, kész-e megvonni a támogatást Horváth Csabától, mire Karácsony azzal vág vissza, ő meg Fuzik Zsoltot ismeri jól, aki vádaskodik. Szerinte Horváth elkövetett egy hibát, futóbolond volt a főépítésze.

Hogy kezelné a törésvonalat főpolgármesterként - hangzik a következő kérdés, mire Vitézy arról beszél, van egy 101 pontos programja. A program mentén akar dolgozni a közgyűlésben, és világossá tette, hogy viszonyul a kormány különböző elképzeléseihez. "Budapest nem lehet Kína játszótere", nem támogatja a maxi-Dubajt.

Nem az lesz a kérdés, hogy hogy lesz a Fidesznek vagy a DK-nak többsége, hanem hogy tudják leváltani a hegemóniájukat. Vitézy azt mondja, 3 lista is versenyez, az övék annyival több, hogy van főpolgármester-jelöltjük és részletes víziójuk is.

Hétköznapok Budapesten

A következő vitablokkban a hétköznapok Budapesten a fő témakör, amit az autós és közösségi közlekedéssel kezdenek.

Vitézy arról beszél, a közlekedésben sokszor futunk a várostervezés problémái után. Az agglomerációban autóba kell ülni, és hiányos a közlekedési rendszer. Vitézy azt mondja, az agglomerációban és a külső kerületben javítani kell a közösségi közlekedést, azzal lehet csillapítani a forgalmat. A HÉV és a villamosfejlesztésről beszél. Az útfelújítást is napirendre kell venni, most nagyon kevés felújítás történik. Ez most nem prioritás, erre nagyobb figyelem és több pénz kell.

Nem ért egyet a járatritkítással. Nem átcsoportosítás volt, és csak akkor bukott meg a program, mikor kiálltak ellene, majd idézte a BKK vezér szavait, hogy a pulykákat sem kérdezik meg... Ezt most számon kérte Karácsonyon. Ő erre azt mondja a mondat szerencsétlen, és nagy stressz alatt, akinek nincs rutinja, tud rossz mondatot mondani, de a szakmai teljesítménye jó volt Walter Katalinnak.

Karácsony arról beszél, lepényszerűen terül el Budapest, ha nem tudják megtartani a lakosságot, urbanisztikaliag borzalmas helyzet lesz. A főváros költségvetési helyzetéről is beszél: a Covid, energiakrízis, kormányzati megszorítás 360 milliárdot vett el a költségvetésből, így érdemes nézni, mit újítanak fel. Egyetért azzal, hogy rossz állapotban van az úthálózat, meg a víziközműhálózat. Szóval ő nem tudja azt ígérni, mint Vitézy, hogy megtízszerezi a pénzt erre.

Azt mondja, büszke arra, hogy az első Tarlós ciklusnak megegyezően tudták a járműparkot fejleszteni. Beszél a Bubiról, a BudapestGO-ról, mint büszkeségről, és hogy az agglomerációs problémák kezeléséhez megkötötték a megállapodást a bérletekről, tarifarendszerről.

Kicsit vitatkoznak a Bubin, hogy mit mondott, kritizált. Az egész agglomerációra kell tervezni a közlekedést és sok minden mást is - mondja Karácsony. Mikor kinyílt ablak a megállapodás megkötésére, senki nem mondta az ellenzéki oldalon, hogy meglehet. Az első két havi adatok alapján pluszban van a főváros - mondja Karácsony, noha Vitézy korábban azzal számolt, 20 milliárdos veszteség lesz.

Karácsony azt mondta, lehetőséget kapott, mire Vitézy odavetette, Lázár kinyújtott kezét megláttad. Szerinte nehéz lesz ezt finanszírozni, de örül annak, hogy megvan a tarifaközösség. De tartja, hogy ez nem lehet Budapestnek jó anyagilag, hiszen sokan a bérletár felét fizetik.

Ha a kormány kipótolja a 20 milliárdot, jó deal, de Budapest akkor tudja finanszírozni, ha megteszi - mondja Vitézy. Karácsony tartja magát, hogy nincs kiesés, sok mindent nem kell fizetni, ezért a megállapdás jó, és megköszöni magának - a következő főpolgármesternek -, hogy milyen jó megállapodást kötött.

Az érdekszövetség után lehet tovább menni, lehet regionális BKK-t csinálni, és újragondolni a térségre vonatkozó fejlesztéseket - vázolja Karácsony, és azt bizonygatja, hogy "jóban van" a kormánnyal bizonyos kérdésekben. Vitézy ebbe belekötött, és megint egymás szavába vágva vitatkoztak.

Nem azért van konfliktusos helyzetben a kormánnyal, hanem amikor lehet, tesz gesztust, és ezt képviseli a következő időszakban is. Reméli, a budapestiek nem adják el egy tál lencséért a szabadságot - mondja.

Lakhatási problémák

Karácsony kezdi a választ. A szuburbanizáció az ingatlanárakkal magyarázható. Ezért a város jövője azon a területen dől el, hogy tudnak-e megfizethető lakhatást csinálni rövid és hosszútávon. Nem nagyon volt lakhatáspolitika az elmúlt 30 évben. Ma nehéz helyzetből indulunk. A fővárosi önkormányzat lakásállománya mindig csökkent, most fordul a folyamat. Bízik benne, hogy érdemi változást hoz, hogy 20 milliárdot tudnak lakhatásra fordítani, zömmel uniós pénzből. Nem volt ekkora léptékű program, egy része a hajléktalanságból kikerülést segíti. 35 hajléktalan embernek tudtak lakást biztosítani, erre is büszke.

A leggyorsabb előrelépést attól várja, hogy elindították a lakásügynökség modellt, aminek a lényege, hogy a tulajdonos bérbe adja a lakását a fővárosnak, így jóval olcsóbban jut albérlethez a bérlő, miközben a tulajdonos nem jut sokkal kevesebb pénzhez.

Budapest jövője a rozsdaövezetekben dől el, ezeket kell lakóövezetekké formálni.

Vitézy szerint hiába mondja Karácsony, hogy nagy az érdeklődés a program iránt, Kiss Ambrus azt nyilatkozta, eddig 8 tulajdonossal tudtak megállapodni. "Tényleg azt gondolod, hogy ezzel meg lehet oldani a lakhatási válságot?" Úgy érzi a különböző intézkedések miatt, mintha most indula a ciklus, "mintha fiatalabb lennék öt évvel..." . Vitézy arról beszél, hogy az ő programja 10 ezer bérlakást ígér. Vissza kell venni a kezdeményezést Budapesten a kormánytól, számít a magántőke bevonására.

Karácsony azt mondta, ő is szeretne ennyi bérlakást, csak nem látja, hogy ezzel a kormánnyal hogy fog menni, hiszen a rozsdaövezetek állami kézben vannak. És pénz sincs rá. Karácsony itt azt mondja, ezt csak akkor lehet megtenni, ha új kormány lesz, akár 2026 előtt.

Arról is vitáznak, ki mit érne el a kormánynál, Vitézy szerint van win-win együttműködésre tér, nem pénzt kell kérni, hanem területet. Számon kéri Karácsonyt, hogy Dobrev arról beszélt, nem támogatja, hogy az uniós pénzt megkapja az ország.

Karácsony szerint ez álkérdés, hiszen megvan az EU-val a megállapodás, azt be kell tartani.

A kormány tartsa be a megállapodást, jöjjenek az EU-s pénzek, ez az álláspontja - mondja Karácsony. Előtte azon vitáztak, ki melyik listára szavaz. Karácsony mondta, hogy ő szavaz a DK listára, viszont Vitézy még mindig nem tudta kimondani, hogy szavaz az LMP-re.

A 15 perces város

A következő témakörben Vitézy arról beszél, a külső kerületekben is meg kell honosítani, hogy 15 perc alatt minden lényeges dolog elérhető legyen, a bérletek árát nem szabad emelni, bár csökkentést nem vállal. A közösségi közlekedésben a tisztaságot és biztonságot javítani kell, erre irányul a BKK rendészet létrehozása, ami nem hajléktalanellenes intézkedés, hanem utasbarát. Hiába küldte el érte a fenébe Karácsony, ő kiáll mellette.

Karácsony a szociálpolitikáról beszél, hogy milyen vállalásokat vitt véghez. Adott rezsitámogatást, minőségi munkahelyeket adott a főváros, 70 százalékkal emelkedtek a bérek a "Budapest családban." A budapesti közművekről is beszélt volna, de az idő lejárt.

Vitézy arról beszélt, csökkent az önkormányzati rendészet létszáma, akik főként már csak bírságolnak és kerékbilincselnek. Inkább az kellene, hogy a járműveken legyen nagyobb biztonság. Itt megint beszél az általa tervezett rendészet létrehozásáról. Ennek az lenne a dolga, hogy érvényt szerezzen az utazási szabályoknak. Nem lehet senkit zaklatni, beszennyezni a járművet. Most magukra vannak hagyva a járművezetők és az utasok is.

Beruházások és a víziók

Karácsony szerint baj, hogy a kormány terepasztalként tekint Budapestre, ahol a reprezentáló intézményekre fókuszál, és olyan beruházásokra költ, ami rontja a budapestiek életminőségét. Ezért olyan megállapodás kell, ami javítja a helyzetet. Van, ahol ellen kell állni. Bízik benne, hogy a Fudan helyett lehet Diákváros. Beszél arról is, hogy az atlétikai fejlesztésért cserébe komoly egészségügyi fejlesztés zajlott, bár csak a pénz fele jött meg.

Nem csak a belső kerületekre fókuszál a vezetés - mondja Karácsony, mire Vitézy közbevág, hogy ők is javították a közlekedést. A belváros élhetőségét kell javítani, hogy visszaköltözzenek az emberek, de a külvárosban is kellenek fejlesztések. Karácsony azt mondja, ahol nincs kötöttpályás közlekedés, ott jóval kevesebben használják a BKK-t, ezen is javítani kell.

EU-s forrásból 50 milliárdot fordítanak arra, hogy javítsák a közterületek minőségét. A rakpart megújítása benne lesz, néhány kiemelten fontos más belvárosi rész is, de ebből a pénzből olyan programot írtak ki a kerületeknek, aminek köszönhetően az egészséges utcák filozófiának megfelelően újulnak meg területek. Olyan bulihelyszín legyen, ahonnan nem akarnak hazamenni - vázolja Karácsony. Újragondolná a nagykörutat is, ami nem csak közlekedésfejlesztési kérdés.

Vitézy szerint is van dolog a nagykörúttal, de a Rákóczi úton sokkal gyorsabb beavatkozás kell. Az egy sebhely, amin változtatni kell. A Budapest Brand helyett fontosabb lenne az útfelújítás. Beszél a maxi-Dubajról is, hogy élhető városrészt kell kiharcolni a kormánynál.

Vitézy az olimpiáról: Budapest nem áll készen a megrendezésre, bár a sportinfrastruktúra jelentős része készen áll. Fontos, hogy a budapestiek támogassák.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!