Karácsonynak máris összejött a 20 ezer aláírás

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 23.

Belpol

A politikus a Facebookon jelentette be, hogy összegyűlt az előválasztáson induláshoz szükséges ajánlás. 

"Kollégáim jelzése alapján már hétfőn, kevesebb mint 24 óra alatt összegyűlt a szükséges 20 ezer aláírás, köszönöm, megtisztel a bizalom" – jelentette be Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és előválasztási miniszterelnök-jelölt a Facebookon hétfő este. 

Az előválasztási aláírásgyűjtés hétfőn kezdődött, a jelölteknek két hetük van összegyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást, miniszterelnök-jelölteknek 20 ezret, egyéni választókerületi jelölteknek 400-at. 

Ez már az egyéni jelöltek közül is többeknek sikerült, a Békés megyében induló jobbikos Stummer János a Facebookon azzal büszkélkedett, hogy az országban elsőként adja le az induláshoz szükséges mennyiségű aláírást, de Tóth Csaba MSZP-s zuglói jelölt arról írt, két óra alatt összejött a 400 aláírás, Keresztes László Lóránt LMP-frakcióvezető pedig Pécsett, Komlón és a környéken gyűjtötte be már az első nap a szükséges mennyiséget.  

Karácsony azt írta, ennek ellenére folytatják az aláírásgyűjtést is az utolsó lehetséges időpontig, és azt üzente: "A változás elkezdődött!"

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.