Kásler: Félmilliárdból tíz görpark épül

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. október 28.

Belpol

A kormány nagy hangsúlyt fektet a test és a lélek egyensúlyára – fogalmazott.

Több mint félmilliárd forint értékben épül tíz görpark az Országos Görpark Program első ütemében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós azt mondta, hogy a kormány biztosítja az építési költség felét, legfeljebb azonban 30 millió forintot ad egy önkormányzatnak, ha az vállalja a beruházás másik felét. Feltétel az is, hogy legalább öt évig üzemeltetni kell a parkot, valamint ingyenesen kell biztosítani a belépést.

Úgy fogalmazott, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet a test és a lélek egyensúlyára. Ezért olyan programot dolgoztak ki, amely az óvodától egészen az élet végéig mindenkinek biztosítja a mozgás lehetőségét. Nem csupán a versenysportot fejlesztik, hanem a szabadidőset is.

Ennek szerepe van az elhízás, a daganatos és a szívbetegségek megelőzésében - jelentette ki a miniszter.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos közölte, hogy a fővárosban Óbudán (III. kerület), Kőbányán (X. kerület), Rákosmentén (XVII. kerület) és Budafok-Tétényben (XXII. kerület), vidéken pedig Baján, Debrecenben, Győrben, Hajdúböszörményben, Komlón és Szegeden épül görpark.

Úgy vélekedett: ha meg akarják szólítani a fiatalokat, versenyképes szórakozási lehetőséget kell nekik biztosítani a mobiltelefonos játékokkal szemben. A kabinet jelentős összegeket szán a sporteszközök fejlesztésére. Kormánybiztosságuk sok pénzt kapott, ebből különböző pályázatokat írtak ki, szorosan együttműködve az Emberi Erőforrások Minisztériumával – mondta.

Kiemelte: fontosnak tartották, hogy olyan görparkok épüljenek, amelyek valóban megfelelnek a gördeszkásoknak, ezért az ő szövetségüket is bevonták az előkészítésbe. Mivel pedig a gördeszka olimpiai sportág lett, az volt a cél, hogy olyan pályák jöjjenek létre, amelyek olimpiai felkészülésre és versenyekre is alkalmasak.

Révész Máriusz fontosnak nevezte az egészséges életmódot. Ezért évről évre további pályákat szeretnének építeni többek között futóknak, gördeszkásoknak – jelentette ki.

Az esemény sajtóanyagában felidézték, hogy a tárca a kormánybiztos és a szakszövetség bevonásával áprilisban indította el az Országos Görpark Program első ütemét. Először a húszezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai jelentkezhettek.

Huszonnégy önkormányzat huszonhat pályára adott be támogatási igényt, több mint 577 millió forint értékben. Tíz nyertest választottak ki, így összesen 508 millió forint értékben épülnek görparkok 2020. június 30-áig – írták.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.