Kásler új utasítása szerint az intenzív részlegeken húsz betegre egy szakorvos is elég kell, hogy legyen

  • narancs.hu
  • 2021. november 13.

Belpol

A veszélyhelyzetre meghatározott új minimumfeltételek távol állnak a szakmai normáktól.

Hétfőn lép életbe az egészségügyi ellátórendszer működésére vonatkozó legújabb miniszteri utasítás - számol be a Népszava.

Kásler Miklós rendelkezéseit az intézmények pénteken kapták meg. Az új szabályokkal az ellátórendszer telítődését igyekeznek lassítani. Az utasítás többek közt tartalmazza:

  • A háziorvosok feladata lesz az enyhe és mérsékelt tünetes fertőzöttek ellátása. Velük naponta ajánlott konzultálnia a háziorvosoknak. (Hétvégét kivéve, ilyenkor a háziorvos maga dönthet arról, hogy szükséges-e érdeklődnie a beteg állapota felől.)
  • Változatlanul minden intézményben és orvos-beteg találkozáskor kötelező felajánlani a védőoltást a páciensnek.
  • A kórházakba kerülő Covid-gyanúsak esetében csak akkor végeznek PCR-tesztet a betegség igazolására, ha a gyorsteszt náluk negatív eredményt mutatott. A többieknél a gyors teszt pozitív eredménye is elegendő a diagnózis felállításhoz.
  • A mostani utasításban szerepel a hét közben már bejelentett kapacitás-átcsoportosítás is, eszerint az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen. 
  • Az intenzív részlegeken „veszélyhelyzetben, átlagosan húsz ágyas ellátóegység esetén, az osztálynak a folyamatos ellátás biztosításához, műszakonként legalább egy szakorvos, egy orvos és öt ápoló jelenlétét szükséges biztosítania.”

A Népszava emlékeztet: a harmadik hullám alatt nyilatkozó szakértő azt mondta, a szakmai normák szerint egy orvos egyszerre legfeljebb négy beteget képes megfelelően ellátni intenzív osztályon, egy beteg mellett pedig legalább egy szakápolónak kell lennie. (A  páciens mozgatásához viszont már négy ápolóra is szükség lehet.)

Falus Ferenc egykori tiszti főorvos a lapnak ezt megerősítette és elmondta: az intenzív osztályon műszakonként és ágyanként kell egy nővér. Ám az is nehéz helyzetet teremt, ha egy nővérre két beteg jut, de minden további ellátandó páciens nagy valószínűséggel növeli a lélegeztetett betegek halálozási kockázatát.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.