Kazahsztán kívül-belül: Ütött a homokóra

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1997/48. (11. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1991. december 31-én szőrén-lábán eltűnt a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Volt, nincs. Az egykori tagállamok immár önálló politikai tényezők. Kazahsztán egykor az Unió harmadik legnagyobb országa volt, nagyon kövér emberek is kényelmesen elférnek benne. Már csak ezért is foglalkoznunk kell vele. Kazahsztán akkora, hogy csak két kontinensen fér el. (Szárazföldön: 2 669 800 négyzetkilométer!) És ez egyáltalán nem vicces dolog. Valóban két társadalom él itt egymás mellett, főleg a trolin, cekkereik néha egymáséhoz verődnek, de egyébként semmi. Az orosz meg a kazah.

1991. december 31-én szőrén-lábán eltűnt a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Volt, nincs. Az egykori tagállamok immár önálló politikai tényezők. Kazahsztán egykor az Unió harmadik legnagyobb országa volt, nagyon kövér emberek is kényelmesen elférnek benne. Már csak ezért is foglalkoznunk kell vele. Kazahsztán akkora, hogy csak két kontinensen fér el. (Szárazföldön: 2 669 800 négyzetkilométer!) És ez egyáltalán nem vicces dolog. Valóban két társadalom él itt egymás mellett, főleg a trolin, cekkereik néha egymáséhoz verődnek, de egyébként semmi. Az orosz meg a kazah.

A minszki szerződés után (a minszki szerződést Oroszország, Belarusz és Ukrajna kötötte arról, hogy kilépnek a Szovjetunióból, és belelépnek egymásba), tehát az 1991. december 16-án kikiáltott vagy inkább kényszerűen tudomásul vett kazah függetlenség a lehető legszerencsétlenebb körülmények közé sodorta ezt az irdatlan kiterjedésű országot. E szerencsétlen körülmények közé sorolhatók a következők: a közel 7000 km hosszú orosz és másfél ezer kilométer hosszú kínai határ, valamint a kirgiz, az üzbég és a türkmén szomszédság.

A kirgizek a kazahok alvállalkozásának számítanak - a két ország együtt áll szemben Üzbegisztánnal a Ferganai-medencében. Az üzbégek és a kazahok közötti - amúgy hagyományos, jól kiérlelt - ellentétet tovább fokozza a karakalpak-kérdés. Ez a közel félmilliós kis nép nyelvében és kultúrájában úgy viszonyul a kazahokhoz, mint a macedónok a bolgárokhoz. Földrajzilag azonban Üzbegisztán autonóm köztársasága, ráadásul annak legszegényebb és környezetében legsúlyosabban károsodott vidéke. Az eredetileg az Amu- Darja alsó folyása mentén és az Aral-tó déli partjai mellett élő karakalpakokat az Aral-tó kiszáradása is sújtja. Az 1960 óta tizenöt métert süllyedt vízszint következtében mára a tó vízfelszíne kettészakadt, az egykor virágzó halászat megszűnt, megindult az elsivatagosodás. A tó vize koszos; a környezeti katasztrófa hatásai Csernobilét is felülmúlják. A vízmegosztás mind a mai napig megoldatlan kérdésként áll a türkmén, üzbég és kazah kapcsolatok normalizálásának útjában. Mi több, a pesszimisták már-már egy kifejezett "vízháború" lehetőségeit latolgatják.

De Kazahsztánnak nagy szomszédjával, Oroszországgal is van néhány függő ügye. Kazahsztánban található ugyanis a szemeji (Szemipalatyinszk) poligon, a szovjet nukleáris kísérletek egykori színhelye, valamint a bajkonuri rakétakilövő állomás is, amelyet Oroszország még sokáig nem nélkülözhet. Még lényegesebb, hogy az ország 17 milliós lakosságának közel 38 százaléka orosz. Kazahsztán észak-északkeleti része gyakorlatilag színorosz területnek tekinthető.

A két egykori szövetséges évek óta csendes gazdasági háborút vív egymással. E háború első felvonásaként Oroszország tuszkolta ki, szelíd erőszakkal, a rubelövezetből hű szövetségesét, a minszki szerződés ellenében a FÁK létrehozásában kulcsszerepet játszó Kazahsztánt. Kazahsztán viszont a volt szovjet atomrakéták kiadása körül támasztott nehézségeket. A valutás kereskedelemre való átállással párhuzamosan, 1993-ban vezették be a kazah nemzeti valutát, a meglehetősen felülértékelt tengét (1 USD = 75 TG), amely Közép-Ázsia pénzügyi sikertörténetének bizonyult. (Összehasonlításul: az eredetileg dollárpariban kibocsátott türkmén manat árfolyama ma 1:5000.) A rubelövezetből kiszorult közép-ázsiai államok 1993 januárjában gazdasági együttműködési szerződést is kötöttek, ez azonban nem működik. Amin azonban Kazahsztán nagyon össze bír veszni az oroszokkal, az

az olaj

és a földgáz, amelyekből Kazahsztánban rengeteg van. Több talán még az oroszországi készleteknél is. Kazahsztánban található többek között az a tengizi olajmező, amelyről honfitársaink többségének csak a beruházás ellen sajtóhadjáratot indító Réz Kata jut eszébe. Vagy már ő sem. Az amerikai Chevron azonban lábon megvette az egészet. Az elméletileg korrekt - a kazah félnek 50 százalékos részesedést biztosító - ajánlat azonban csak úgy realizálódhat, ha a kitermelt anyagot el is tudják szállítani. Oroszország viszont horribilis tranzittarifát kérne a szállításért. A kazah fél kínjában egy a Kaszpi-tenger alatti vezeték felépítésén gondolkozik, hogy azután áruját a megépítendő Baku-Ceyhan vezetéken át Törökország felé továbbítsa. A remélt nagy üzletet még egy tényező gyengíti. A kőolaj- és földgázexportőrré vált FÁK-államok (Oroszország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán) nemcsak egymás ellen játszanak, de teljes potenciáljuk piacra dobása alapvetően változtatná meg az OPEC-országok és a nagy ipari fogyasztók közötti erőviszonyokat is. Különösen, hogy Oroszország renitens köztársaságai közül kettő, Tatarsztán és Szakha (Jakutia) önállóan rendelkezik kőolajkincsével.

Ami a legfontosabb külgazdasági partnereket illeti, jelenleg Dél-Korea a listavezető. Õt követi Japán, az Egyesült Államok és Törökország. Oroszország alaposan visszaszorult tehát.

És visszaszorult Magyarország is. Amióta a magyar gazdaság dúlva-fúlva kivonult a tengizi üzletből (a Chevron alvállalkozóiként azért még jut némi csont az egykori zsíros koncból), Magyarország pozíciói viharos gyorsasággal értékelődnek le Közép-Ázsiában. És ez nem jó. A jelenlegi kazah-magyar kapcsolatokat leginkább a nosztalgiázás, egy réges-rég vagy tán sosem volt közös múlt iránti nosztalgiázás tölti ki. Magyarország nem annyira racionális, mint inkább emocionális okok miatt nyitja meg követségét éppen Almatiban és nem Taskentben. Abban, hogy ide került a követség, oroszlánrésze volt az 1992-ben Mahacskalában elhunyt és Almatiban eltemetett Mándoky Kongur Istvánnak, akit - mint a magyar tudományban annyi mást - a kun ősök nyomának keresése vezetett a turkológia felé. A másodjára kazah feleséget vett tudós fedezte fel a magyar köztudatnak Kazahsztánt mint a nomád, kipcsak világ utolsó mentsvárát. Bár hirdetőjük személyisége ellentmondásos volt, Mándoky Kongur István tanai szinte percek alatt lobbantották lángra egy újfajta kun öntudat lángjait és vele együtt Kazahsztán kultuszát Magyarországon. Ez és a nyomában járó Ázsia-kultusz közvetítette és részben igazolta is a hetvenes évek Kazahsztánjában fellendülő sajátos,

kazah nacionalizmus

néven ismertté vált jelenséget is. Amíg ugyanis az egykori szovjet dél ellenállásának legalapvetőbb eleme az iszlámhoz való hűség volt, addig a kazah - és nyomában a kirgiz - nacionalizmus jól elvan az iszlám mint alapvető ideológia nélkül. Ezt a nomadizmus és az "ázsiaiság" kultusza helyettesíti. Kazahsztán és Kirgízia állami jelképeiről hiányzik a félhold és a csillag; helyettük a napkorongot és a három-három körbe zárt, egymást metsző párhuzamos vonallal szimbolizált sangirakot, a nomád kereksátor tetőelemét ábrázolják, amely e népek szimbolikájában a családi tűzhelynek felel meg.

Kazahsztán és Kirgízia számára nem az iszlám, hanem a hagyományos társadalom jelenti a fő kötődési pontot. Ha európai fülünkkel azt halljuk, hogy e köztársaságok értelmisége avval dicsekszik: nem adjuk meg magunkat az iszlámnak, hát hajlamosak vagyunk rögtön azt gondolni, hogy ez a nyugatos irányvonal dicsérete. Pedig arról van szó, hogy a lakosság közel felét kitevő kazahok számára nem a próféta tanításai, hanem a hagyományos társadalom jelenti a természetes kapaszkodót. Pontosabban a hagyományos törzsi struktúrák továbbélése. Kazahsztánra sajátos kétlelkűség a jellemző. A kazah társadalom ugyanis megőrizte a hagyományos törzsi kereteit. Tagjai számára ma sokkalta fontosabb annak a tudása, hogy ki melyik zsüz, azaz törzsszövetség tagja, továbbá hogy azon belül melyik törzsé vagy nemzetségé, mint az, hogy önmagában milyenek a kvalitásai.

A kazah társadalom ugyanis két részre oszlik: a hagyományos falusira, amely a törzsek és a nemzetségek hagyományos rendjében él, és egy szovjet típusúra. Egy kazah, legyen bár ő a legmagasabb vagy a legalacsonyabb rútejpe, tehát törzs tagja, mindig tudni fogja, ki ő. Ezzel szemben áll az orosz nyelvű értelmiség, akiknek körében az orosz-szovjet kultúra nem föltétlenül a rendszerrel szembeni konformizmus eszköze volt, csak annak a beismerése, hogy az illetők nem férnek be a hagyományos keretekbe.

Almati

tankszélességűre tervezett utcái és szállodai, utcai, valamint hordozható gyévuskái menthetetlenül az utolsó szovjet köztársaság képét idézik. Almati egyébként csak idén december 10-ig marad az ország fővárosa (sokak szerint már ez is pár ezer évvel több volt a kelleténél). E naptól kezdve Kazahsztán fővárosa Akmola lesz. (E várost általában Celinográd néven jegyzik hagyományosan.) Az új főváros ellen azonban nem csak az orosz értelmiség berzenkedik. Ellenáll a kazah értelmiség is. Alma-Ata (Almati) ugyanis a kis század, a kisi zsüz területe. Ezzel szemben Akmola már a középső század, az orta zsüz területén fekszik. Ugyanakkor Akmola lakosságának zöme orosz és ukrán.

Fontosabb azonban az, amit a posztszovjet politológia demográfiai politikának hív. Kazahsztán központi területei gyéren lakottak, a dél főként kazah, északi, északkeleti területei pedig egyértelműen orosz nyelvűek, a nyugati részeken már meg sem nagyon szólalnak, csak a vállukat vonogatják meg pöknek. A főváros északabbra helyezésével - így a hivatalos doktrína -a tiszta kazah lakosság is északabbra vándorolna, és ez javítja az etnikumközi viszonyokat.

A hagyományos és kazah anyanyelvű társadalommal szemben a városi lakosság szinte csak oroszul beszél. Az egyik déli, tehát inkább kazah nyelvű tankerületben 250 kazah nyelvű iskola működik 130 orosz-kazah és 58 tiszta orosz iskolával. Az ország északi része egyértelműen orosz nyelvű.

Nazarbajev

rendszere nem iszlámista, de korántsem mindegy, hogy miért nem az. A kazahok nomádok leszármazottai, kevés közük van az iszlám ideákhoz, a saját törzsi struktúrájuk viszont mindmáig működik. Egy miniszterről - már ha kazah és nem orosz - előbb kérdik meg, melyik törzs tagja, mint azt, hogy mi a tárcája. Így az orosz nyelvű (adott kontextusban: nyugatos) kultúra a hagyományos viszonyok megtagadásának eszköze lett. Aki átvette a szovjet-orosz kultúrát és oroszul kezdett beszélni, kikerülhetett a hagyományos társadalom értékrendjéből.

Ebben áll a kazah társadalom eredendő gyengesége is. Amíg ugyanis Szaparmurad Nijazov türkmén vagy Iszlam Karimov üzbég államfő végül is kikényszerítik azt, hogy akár általuk, akár ellenük, egy társadalom keletkezzék, addig Nazarbajev kazahsztáni rezsimje a társadalmi strukturálódás elodázásán alapul. Nazarbajev nem iszlamizálhat, mivel alattvalóinak alig fele muszlim, viszont több mint negyven százaléka pravoszláv. Ráadásul a kazah pásztorok zöme számára az iszlám nem több, mint temetői vagy esküvői rítus, a vallást a hétköznapjaikban nem gyakorolják. A törzsszövetség Blut und Boden ideológiáját őrző értelmiség nem fogadja el az ezzel esetenként élesen szembenálló iszlám tisztán vallási érvelését.

E társadalmi gyengeségből következik, hogy Nazarbajev szűk hét év alatt helyre kis diktatúrát rittyentett. Három parlamentet és négy kormányt használt el; 1995-ben pedig éppen olyan népszavazáson erősítette meg a maga 2000-ig tartó elnöki hatalmát, mint posztszovjet kollégáinak többsége. Az országban működik ugyan parlament, de csak az elnök kezdeményezhet alkotmányértékű törvényeket, csak ő nevezheti ki, illetve válthatja le a kormányzatot. Õ oszlathatja fel a parlamentet és ő nevezi ki az adminisztratív egységek kormányzóit, sőt még néhány parlamenti képviselőt is. Az 1995-ben megválasztott alsóház összetétele nem ismeretes. A számos politikai párt mellett nagy szerepet játszik az Azamat (Állampolgár) mozgalom, amely tiszta és törvényes választásokért küzd, és legfőképpen azért, hogy Nazarbajev fogadja el az általa oktrojált alkotmányt, és ne indulhasson 2000-ben harmadjára is az elnöki székért.

Nazarbajev uralma nem a társadalmi konszenzuson alapszik, hanem éppen azon, hogy nincs olyan réteg, amely kellő támogatással tudna vele szembeszállni. Az adminisztráció és a hivatali apparátus középkáderei oroszok. Õk eleve félnek mindentől, ami a hagyományos kazah társadalom felé lökné őket. A kazah értelmiségi elit pedig egyrészt maga is orosz nyelvű, másrészt a törzsi eredetű ellentétek mentén szakad egymással rivalizáló részekre. És inkább fogad el egy oroszt, mint egy - esetlegesen idegen vagy ellenséges törzsbeli - másik kazahot.

És ha Kazahsztán jövőjéről számos jó forgatókönyvet tudunk is elképzelni, a jelen mégis inkább Algériát idézi. Azt az Algériát, amely éppen a saját gyengesége miatt lett a francia kultúra egyik bástyájává Észak-Afrikában, és amelyikben (számos egyéb tényező mellett) éppen a hirtelen felduzzadt, a francia kultúrát már hírből sem ismerő fiatalság hirdette meg a harcot a - francia kultúrát átvevő - városi elit ellen. A mai Kazahsztán szempontjából ez azt jelenti, hogy a mai szovjet örökségen alapuló politikai kultúra addig folytatódhat, amíg végképp el nem veszti hátterét. Az Oroszországgal lassan, de bizonyosan kiéleződő ellentétek, illetve a belső demográfiai folyamatok előbb vagy utóbb ki fogják kényszeríteni mindezt.

Dobrovits Mihály

(Almati)

A kazah etnogenezis

A Belső-Ázsiából a XI. század első felében előtörő kipcsak török törzsek 1054 után érték el a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppevidéket. Hegemóniájuknak a mongol uralom vetett véget. Az Aranyhorda uralmának keretében alakult ki, alapvetően kipcsak, kisebb részt mongol elemekből a kazah nép, amelynek ősei az üzbégekkel együtt a XV. század első felében vándoroltak az Aral-tó és a Szir-darja felső folyása menti pusztaságokra. Az innen dél felé továbbvándorolt üzbégek letelepedtek és földműves, illetve városlakó, kereskedő életformát űznek. A nomádnak maradt kazahok (nevük jelentése: kóborló, egyébként ez az orosz kozákok nevének őse is) közeli kapcsolatba kerültek viszont azokkal a kirgizekkel, akik a XV. században nyomultak nyugat felé a Jenyiszej felső folyása menti hazájukból.

A hagyományos kazah társadalom három századra, azaz törzsszövetségre (zsüz) és azon belül számos törzsre oszlott. A társadalom élén a dzsingiszidák leszármazottai (töre) és az előkelők (akszüjek) álltak. Az újkori orosz forrásokban általában kirgizeknek nevezett kazahok a XVIII. század első felében fogadták el az orosz fennhatóságot. Erre a XVII. század óta folyamatosan meg-megismétlődő kalmük támadások kényszerítették őket. A kialakuló Szovjet-Kazahsztán különleges volt abban, hogy az ország tituláris nemzetisége kisebbségbe szorult.

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1997/48. (11. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra