Magyar Péter: Nem lehet az ország egy családi részvénytársaság része

Belpol

Az ország legnagyobb ellensége az apátia, mondta Magyar Péter, a visszavonult Varga Judit volt férje a Partizánnak. Sem Rogán Antal, sem az Orbán család meggazdagodása nincs ínyére, szerinte a jobboldalnak is látnia kell, hogy nem jó, ha egy család ural egy országot. A rendszer könnyen összeomolhat, de nem kívülről és nem addig, amíg Orbán a nap.

Ebből elég volt, nem lehet az ország egy családi részvénytársaság része – nagyjából így kezdte Magyar Péter, amikor beült a Partizán stúdiójába. Aki arra várt, hogy vaskos dossziékkal érkezik és tényfeltárva leplezi le a komplett Fidesz-vezérkart és a kormányt, az tévedett, de mégsem volt tartalom nélküli a beszélgetés. Varga Judit volt igazságügyminiszter egykori férje a Facebookon intézett kirohanást a rendszer ellen, amikor Varga minden mandátumáról lemondott pár perccel Novák Katalint követve - emellett minden állami megbízásáról lemondott. A két nő abba bukott bele, hogy ők írták alá a bicskei pedofilügyben támogatóként érintett K. Endre kegyelmi kérvényét

Kegyelem

Amit Magyar a kegyelmi ügy körülményeiről tud vagy elmond, az nagyjából egybevág a sajtóban megjelent információkkal – ebben az időben már nem élt együtt Varga Judittal, tehát amit tud, azt nem a reggelizőasztal mellett tudta meg. Ezek szerint a kegyelmi kérvényt az igazságügyi tárca úgy terjesztette a köztársasági elnök hivatala elé, hogy nem támogatta azt – pontosabban nem volt ráírva, hogy támogatja, ami egyértelműen azt jelenti, hogy nem támogatja.

Hogy utána mi történt, azt nem tudja, de azért az kevéssé valószínű, hogy egy ilyen horderejű ügyben, amikor egy kegyelmi kérvényt az igazságügyi tárca nem támogat, ne kérje ki a köztársasági elnöki hivatal a kormányzat véleményét. Nehezen hihető, hogy egy nemlegesen felterjesztett kegyelemről nem egyeztetnek, nem tudnak a kormányban. Budaházy ügyében a Fidesz-elnökéggel is folytatott tárgyalást a Sándor-palota – mondta Magyar. Azt viszont nem tudja, hogy Varga végül miért írta alá a kegyelmet, talán kérték, javasolták, nem tudni.

Az egész ügy azért derült ki, mert még egy folyamatban lévő eljárásról volt szó, és a Kúria köteles közzétenni a döntését, anonimizálva. Ebben pedig benne volt a megadott kegyelem is, innen derült ki az egész. Ha már nem lett volna folyamatban az ügy, sosem derül ki, valószínűleg abban bíztak, hogy így is lesz, tette hozzá.

Kommunikációs célzat

Az egész sztoriban Magyar számára az volt a leginkább felháborító, ahogyan a kormányzati kommunikációs propaganda elbánt Novákkal.

„Engem felháborított, ahogy a jobboldali sajtó Rogán irányításával bánt a köztársasági elnökkel.”

Az egy dolog, hogy hibázott, de egy köztársasági elnöknek lehet azt tanácsolni, hogy mondjon le, meg lehet vele vitatni a lehetőségeket, „de az megengedhetetlen, hogy a saját emberünkkel így bánunk, mert akkor hogy bánunk másokkal”. Megdöbbentő volt a hallgatás, véli. A Sándor-palota biztosan egyeztetett a Rogán-művekkel, hogy el fog ülni az ügy, aztán jött az alkotmánymódosítás, onnan kényszerpályára állították a köztársasági elnököt. De még ha így is történt, miért kellett az, hogy belerúgjon Bayer Zsolt – tette fel a kérdést.

A Rogán-művek a hallgatást az elmondása szerint visszatérő stratégiaként használta, és ez nem mindig jött jól az érintetteknek. Magyar arról is beszélt, hogy Varga Judittal vásárolt budapesti lakásuk, illetve a balatonhenyei ház csok-támogatása is ráégett Vargára, miközben szerinte mindkét ügy tök tiszta és megmagyarázható lett volna, ha Rogán hagyja Vargát beszélni – ám az volt az ukáz, hogy nem kommunikálnak. Magyar Péter szerint nem lett volna semmiféle botrány, ha kiállnak és elmondják: vettek egy lakást, a pótfedezet egy másik ingatlan volt, ehhez jött egy jelentősebb hitel. Az a hitel egyébként még mindig megvan.

Elmondása szerint erről a lakásvásárlásról három ember tudott, Orbán Viktor, Rogán Antal és Gulyás Gergely, ők is azért, mert kérdés volt, hogy már bele kell tenni a vagyonnyilatkozatba vagy majd csak a következőbe. Három ember tudott a vásárlásról, ami aztán megjelent a Blikk címlapján. Ezután jött a csokos sztori, amivel kapcsolatban meg lett tiltva, hogy válaszoljon a minisztérium az újságírók kérdésére. Pedig azzal se lett volna semmi gond, ha azonnal el tudták volna mondani. És amikor mindenki ezen csámcsogott, kiderült, hogy Rogán Antal új felesége több hektár földet akar venni. Arra a sztorira már sokkal kevesebben figyeltek így, telítődtek az emberek.

Magyar szerint a Pegasus-ügy valójában egy felfújt ügy volt, nemcsak itthon, máshol is. A titkosszolgálat bárhol lehallgathat embereket, ha betartja a jogszabályi előírásokat. Ő is megnézette a telefonját, és találtak rajta ilyen szoftvert, nem a Pegasust, de valamit. Ez önmagában nem gáz, bár kényelmetlen. Varga Judit szerinte akkor értesült a Pegasus létezéséről, amikor kijöttek a hírek, mert amikor szó volt róla és kérdéseket tett fel az üggyel kapcsolatban, egyszerűen kiszignálták másra (Völner Pálra) az egészet, mondván semmi gond, viszi más. Később Magyar szerint ráégették Vargára a felelősséget, pedig tényleg nem tudott semmiről. Ami a Völner-ügyet illeti, Völner Pál jóval régebb óta a minisztériumban volt, mint Varga, nem volt oka kételkedni a tudásában, de ez az ügy is ráégett, itt is az volt az alapelv, hogy semmit sem kommunikálhat.

Kérni akartak valamit

Ennél durvább ügyek is voltak, amelyek Magyar és Varga magánéletét érintették.

Amikor 2020-ban bejelentették, hogy válnak, Magyart behívták a Karmelitába beszélgetni, és ott kértek tőle valamit.

Azt nem mondta el, hogy mit, de annyit elárult, hogy a válás mikéntjét illetően fogalmaztak meg kérést. Erre ő nemet mondott, majd néhány nappal később a Diákhitel Központban, amelynek akkor igazgatója volt, egy tárgyalás közben a titkárnője szólt, hogy itt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Mindent feltúrtak, minden gépet, telefont lefoglaltak. Este azt a baráti tanácsot kapta Gulyás Gergelytől, aki egyébként a barátja, hogy ne csináljon semmit, nem lesz semmi gond.

Többször is kapott hasonló, baráti tanácsokat. Például Nagy Ádámtól – ő Ádám, aki Tónival és Barbarával együtt a háttérben röhög Magyar egy korábbi posztja szerint – Rogán Antal kabinetfőnökétől. Mivel a kormány egyetlen kommunikációs céggel kötött szerződés, az egyes kormányzati szerveknek, cégeknek is velük kellett leszerződni – a Balásy Gyula fémjelezte kommunikációs trösztről van szó. A Diákhitel Központ maga néhány százmilliós kommunikációs büdzsével rendelkezett, és Magyar egyrészt úgy találta, hogy nem annyira jók az anyagok, és ami fontosabb, sokszor többszörösen túlárazottak is. A kollégái szerint háromszoros, de akár hatszoros is lehetett a túlárazás, amit persze meg lehet magyarázni, ennek ellenére inkább szerződött volna piaci áron.

Párszor elhárította a szerződés aláírását, amikor is Nagy Ádám azt tanácsolta neki, mégis inkább írja alá, amit kell.

Nem tette, eljött a Diákhitel Központtól.

Rogán és a hatalmasok

Magyar szerint a Fidesz-univerzumban Orbán a nap, Rogán pedig Richelieu, azaz az intéző. Mindenhol van intéző, ez nem gond, a gond az, ha túl nagyra nő, ha túl sok hatalmat kap. „Nem egészséges, ami most van”, mondta, vagyis hogy szerinte jó emberek dolgoznak, csinálják a dolgukat, a háttérben meg vannak, akik ebbe beleszólnak. És aki becsületesen dolgozik, az elszámoltatható, ezek a háttéremberek pedig nem. „Én hittem ebben a dologban, hogy szükség van egy polgári, szuverén Magyarországra”, mondta, hozzátéve: a fideszes közösség ugyanúgy kárvallottja lehet ennek, mint a nem fideszes.

A kormánynak az elmondása szerint van egy belső magja, és nem a kormányülésen dőlnek el dolgok, hanem a mag hozza a döntéseket.

Ide tartozik a miniszterelnök mellett Rogán Antal, Orbán Balázs, Nagy Márton és ha érintett az adott kérdésben, akkor Szijjártó Péter. Rogán Antalnak óriási hatalma van, főleg azóta, hogy a titkosszolgálatok is hozzá tartoznak.

A beszélgetés során szóba került a kampányok kommunikációja, ami Magyarnak nem feltétlenül tetszett. A bevándorlás például szerinte is probléma, de ami ráépült, az neki már évek óta sok. A brüsszelezés, sorosozás sem tetszik neki, de szerinte mindenhol ilyen a politika, „azzal nem lehet választást nyerni, hogy jól megy a gazdaság, kell egy kerettörténet”. Ebből egyébként tanulhatna az ellenzék is. Számára a kétbites kommunikáció nem kívánatos, de ez működik. Ennél egyébként is vannak súlyosabb problémák, véli.

A beszélgetés itt vett kicsit más irányt. Magyar első mondata az volt a nagyobb problémát illetően, hogy

„Rogán megtestesíti azt, ami a probléma”, illetve azt is mondta, hogy Rogán Antalnak mennie kell,

ezzel együtt azonban behozta azt a témát is, amivel indított, azaz a családi részvénytársaságokat. Márpedig nem Rogán Antal az, aki kiterjedt családjával leuralta a gazdaságot.

 Nem olyan erős ez a rendszer

„A legnagyobb ellensége a közéletnek és az országnak az apátia. Tudjuk, hogy nem szép, nem veszi be a gyomrunk, de nem beszélünk róla, mert amúgy jól megy az ország.

De ha a fél ország azt látja, hogy néhány család kezében van a hatalom? Tényleg kialakulhat, hogy az ország pár család kezében van?”

– fogalmazott. Szerinte erről kellene beszélni. Ha végigmegy Budapesten, és a gyereke megkérdezi, kié ez a szálloda, akkor a harmadiknál már azt mondja, hogy ne kérdezd, úgyis tudod. „Ez nincs rendben. Egyik ügyre se mondhatod, hogy szabálytalan, de egyszerűen nekem nem tetszik. Korábban élesen elvált a politika és a családi ügy. Zavar, hogy meg lehet csinálni, hogy rá lehet írni a családra bármit. A jobb oldalon is látni kell, hogy ez nem jó.”

Amikor azonban Gulyás Márton rákérdezett, hogy Orbán Viktort felelősnek tartja-e, Magyar finoman hárított. Végül csak kilyukadt oda, hogy „megmagyarázhatatlan nekem, hogy a miniszterelnök családjában ilyen legyen”, illetve azt, hogy egy barátja szerint vannak nagy emberek nagy hibákkal. Tiborcz István nem a barátja, de találkoztak. Mint mondta, ő maga három éve került be ebbe a körbe, akkor értette meg igazán, mennyire nem egészséges a mostani helyzet.

Bár Magyar Péter kategorikusan elhárította, hogy az ellenzékről beszéljenek, annyit elmondott, hogy szerinte nincs a színen erős, kormányzóképes ellenzék. Van egy 20 százalékos támogatottságú párt Gyurcsány Ferenccel, miközben ezt az embert és a pártját a fennmaradó 80 százalék nem akarja. Így nem lehet kormányt váltani. Ez ugyanúgy nem jó, mint ahogy nem jó, ha Rogán Antalok tartják sakkban a kormányt.

„Nem olyan erős ez a rendszer, mint tűnik, de kívülről nehéz lesz a váltás”

– mondta. Nem is igen tért ki arra, hogy hogyan lehetne Orbánt leváltani. Szerinte kábé addig marad, ameddig akar, elmegy nyugdíjba vagy valami, utána jöhet a váltás. „A jelenlegi struktúrában, a jelenlegi ellenzékkel ez lehetetlen, de azért nagyon gyorsan össze tudnak dőlni rendszerek. Szeretnék változást, szeretném, ha magától megtörténne.” Magyar szerint a sokadik kétharmad már a Fidesznek sem használ, legalább az alkotmánybírákat, a legfőbb ügyészt és a köztársasági elnököt konszenzussal kellett volna megválasztani.

Bármi történhet, erre jó példa volt a mostani történet, vannak még ügyek, amik fel tudják zaklatni a magyar embereket. Nem érdemes félni. Meg kell találni a támogatókat, ki kell lépni az apátiából. Kérdés persze, hogy van-e Magyarországon olyan vállalkozói réteg, ami nem függ bizonyos köröktől – tette hozzá. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk