Az 1990-ben elfogadott és 1997-ben életbe lépő dublini egyezmény az irányadó a mai európai menekültpolitikában, s ebből eredeztethetők a mostani problémák is. E szerint ugyanis a menedékkérővel annak az országnak kell foglalkoznia, amelyikbe bizonyíthatóan elsőként lépett be. A szabály annak venné elejét, hogy valaki több országban is regisztráltassa magát. A gazdagabb tagállamokban „menedékshoppingnak” bélyegzett gyakorlat ugyanis egyenlőtlenül osztotta volna el a menekülteket és túlzott terheket rótt volna a tehetősebbekre – vélték.
Közös menekültügyi normákat először az 1999-ben életbe lépett amszterdami szerződésben fektettek le, ám ezt az ezredfordulót követően még számos rendelettel egészítették ki. Bár a legnagyobb hangsúly Európában a határok védelmén van, a mostani közös európai menekültügyi rendszer tartalmaz pár közös szabályt arra nézve is, hogyan kell fogadni a menekülteket, milyen procedúrának kell alávetni őket, milyen kritériumok alapján kaphatnak menekültstátuszt, és mikor lehet elküldeni őket.
Mindennek az alapja a nemzetközi jog, így a menekültek helyzetére vonatkozó (genfi) egyezmény határozza meg azt is, hogy ki számít menekültnek. Az, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt” kénytelen volt elhagyni hazáját, nem tudja annak védelmét igénybe venni, és veszélyben lenne, ha hazatérne. „Ez mindenhol egységes, de az, hogy a gyakorlatban kit ismernek el menekültnek, mit értenek valójában üldöztetés, embertelen és megalázó bánásmód alatt, változó lehet. Ha úgy ítélik meg, hogy a kérelmező nem tudja megfelelően bizonyítani személyes érintettségét, üldöztetéstől való megalapozott félelmét, akkor vissza is küldhetik, még úgy is, hogy valójában háború elől menekül” – magyarázza Köves Nóra, az Eötvös Károly Intézet emberi jogi szakertője. „Volt arra is példa itthon, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) elutasította egy afgán család menedékjogi kérelmét, többek között a tálibok úgynevezett magatartási kódexére hivatkozva, amiben azt írják, hogy a táliboknak céljuk csökkenteni a civil áldozatokat” – hoz egy dermesztően konkrét magyar példát, majd hozzáteszi: amiatt is visszaküldhetik a menekülteket, ha nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, ilyenkor még megindokolni sem kell a döntést és fellebbezni sem lehet. Feltehetőleg ez is közrejátszik abban, hogy a magyar kormány igyekszik összemosni a menekültkérdést a terrorveszéllyel.
Lehetne még rosszabb?
A nemzetközi jogon felül a közös európai menekültügyi rendszerben a nemi hovatartozás miatti üldöztetés most már önmagában is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki menekültstátuszt kapjon, továbbá a menekültek családtagjai is megkaphatják ugyanazt
a védelmet, amit az elismert menekültek. Ezenkívül meghatározzák azt is, hogy milyen esetekben lehet őrizetbe venni egy menekültet: bár az egyes tagállamok még mindig elég szabadon zárhatnak el embereket, önmagában az illegális határátlépés már nem elegendő indok ehhez. Bizonyítani kell, hogy az elzárás szükséges a menedékkérő személyi azonosságának megállapításához, vagy az esetleges bizonyítékok begyűjtéséhez. De megfelelő indok lehet az is, hogy nem született még döntés arról, beutazhat-e a vizsgált személy az országba, megkésve igényelte-e a menekültstátuszt, nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e.
Ha a magyar kormány – Orbán tervei szerint – őrizetbe venne mindenkit, aki illegálisan lép át a határon, vagy ha hazaküldene olyan embereket, akiknek jár a védelem, azzal jogtalanul cselekedne, de nem túl valószínű, hogy ezt aztán bárki is számon kérné rajta. Julian Lehmann, a Global Public Policy Institute nevű berlini think tank elemzője szerint Magyarország már most is rosszabbul teljesít, mint a többiek, hiszen itt a legalacsonyabb a menekültstátuszt megkapók aránya. „Százból kilenc menedékkérelmet fogadnak el, Svédországban ugyanez az arány 77. Lehet ez még ennél is rosszabb? Szerintem el kellene gondolkodnunk azon, hogy milyen automatikus jogi vagy politikai válasz léphetne életbe, amint egy országban az EU-átlag alá esik ez az érték” – mondja, majd hozzáteszi: pillanatnyilag nincs is olyan európai bíróság, amely ki tudná mutatni, hogy az adott országban nem megfelelő
a gyakorlat.
Lehmann szerint az sem elfogadható, ha kerítéssel akarjuk Szerbiában marasztalni a felénk tartókat, hiszen egy menekültet be kell fogadni, amennyiben az nem élvezi még más ország védelmét. „A nemzetközi menekültjog szerint ez a védelem többet jelent, nem csupán annyit, hogy egy állam megtűri az illetőt a területén, és nem küldi haza” – mondja.
A rendszerrel persze nemcsak az a probléma, hogy kijátszható, hanem az is, hogy aránytalanul nagy terheket ró az unió perifériáján lévő tagállamokra, mindenekelőtt Olaszországra és Görögországra. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke idén előállt egy javaslattal, hogy a tagállamok mérete, GDP-je, munkanélküliségi rátája és az eddigi befogadott menekültek száma alapján megszabott kvóták szerint döntsék el, melyik ország mennyi menekültet vegyen fel, de javaslata nem aratott osztatlan tetszést. Az Egyesült Királyság jelezte, hogy élne a szerződésben biztosított kimaradási lehetőségével, Manuel Valls francia miniszterelnök sem támogatja a kvótát, Orbán Viktor őrültségnek nevezte a javaslatot. Pedig szakértők szerint ez (még hibáival együtt is) igazságosabb rendszert eredményezhetne, amellyel az EU és a menekültek is jobban járnának.
Lehmann szerint a kvótának két nagy előnye lenne: egyrészt eggyel kevesebb ösztönzőt adna a tagállami hatóságoknak, hogy hagyják a vízbe fulladni a hajótörést szenvedő menekülteket, másrészt tényleg közös európai vállalkozássá tenné a menekültek védelmét. Magyarországra ráadásul nem is hárítana akkora terhet a kvótarendszer, mint azt Orbán állítja, sőt, ha azt vesszük, hogy Magyarországon tavaly közel 43 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, azaz közel kétszer annyit, mint a 11 millió lakosú Belgiumban, akkor épp a kvóta lenne nekünk a megfelelő megoldás. A jelenlegi állás szerint ugyanis a következő két évben 1134 menedékkérőt kellene így befogadni. Ez úgy jönne össze, hogy az újraelosztási kvóta alapján Olaszországból vennénk át 496 embert, Görögországból pedig 331-et. Köves elmondása szerint ez leginkább Eritreából és Szíriából érkezőket jelentene. Emellett az áttelepítési kvóta szerint 307 ember kerülne még hozzánk, akik után fejenként 6000 eurót kapnánk az EU-tól. A költségek jó részét amúgy eddig is az EU állta: csak ebben az évben 3 és fél milliárd forintot kaptunk, míg a magyar állam mindössze 481 millió forintot költ a menekültekre.
