Kerecsend csaknem félmilliárd forintot nyert el a szegény családok támogatására, de az önkormányzat visszadobta a pénzt

  • narancs.hu
  • 2018. május 24.

Belpol

Az alpolgármester szerint a cigányokon akkor sem lehet segíteni, ha megfeszülnek.

A Heves megyei falu két lépcsőben 400 millió forintot költhetett volna leszakadó családok felzárkóztatására, ám a pályázat elnyerése után az önkormányzat úgy döntött, hogy mégsem élnek a lehetőséggel – írja a Népszava. Többek között egészségügyi szűrőprogramokra, szociális bérlakások kialakítására, sportpályára, szolgáltatóházra és járdákra költhettek volna.

„Azok a cigányok, akik előre akartak haladni, már megtették, dolgoznak, csinosítják a házukat. A periférián csak a lumpenek maradtak, s az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy rajtuk akkor se lehet segíteni, ha megfeszül az ember” – mondta a Népszavának a projektet ellenző Prokaj Milán alpolgármester, aki szerint a falunak a turizmus fejlesztésére kellene fókuszálnia, éppen ezért nem lenne jó, ha a helyi cigányság Kerecsend központjába tudna költözni, mert a látvány elriasztaná a vendégeket.

A település polgármestere, Sári László azonban sajnálja, hogy a képviselő-testület leszavazta a pályázat elindítását, és ezzel elvették Kerecsendtől a fejlődés lehetőségét.

Képünk illusztráció, forrása: Füzesi Hírek

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.