A házszabály egyértelműen fogalmaz, amikor rögzíti, hogy az országgyűlési frakciójukból kilépett (vagy kizárt, de ebben az esetben nem erről van szó) képviselők csak fél év múltán csatlakozhatnak újabb képviselőcsoporthoz. A jelenlegi vita - egyelőre - akörül forog, hogy a tíz DK-képviselő kilépett-e az MSZP-frakcióból vagy kivált (e szómágia jelentőségéről lásd: Nyögve nyerés, Magyar Narancs, 2011. október 27.). Hivatkozásuk a korábbi precedensekre részben megáll, részben nem: a hétfői házbizottsági ülésen is elhangzott ellenérvként, hogy Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető kilépésről tájékoztatta Kövér László házelnököt - vagyis innen kezdve nincs nagyon miről beszélni.
Retro
Mindazonáltal a frakcióalapítás jogának szabályozása az elmúlt ciklusokban meglehetően ellentmondásossá vált - egyenes következményeként annak, hogy az aktuális parlamenti többség mindig a saját érdekeinek megfelelően alakított a szövegen vagy értelmezte azt. Az első országgyűlési ciklusban (1990-1994) például a kisgazda frakció detronizált vezetője bejelentette, hogy megalakítja a Kisgazdapárt (FKGP) frakcióját 12 fővel, mondván, a pártnak van frakciója, és nem fordítva. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az FKGP egyik csoportja koalíciós partner maradt, a másik (a torgyánista) ellenzéki lett. A vezető kormánypárt, az MDF frakciója is rohamosan osztódott annak idején, de a csekély létszám miatt egyik szakadár csoport sem alakíthatott önálló képviselőcsoportot - ahhoz akkortájt minimum tíz ember kellett volna.
A renegát Csurka István követői azonban voltak ennyien - az újonnan alakult MIÉP mégsem állhatott össze frakcióvá, mert egy házszabály-módosítás során a minimális létszámot 15 főre emelték - ily módon megakadályozandó a MIÉP szervezett parlamenti jelenlétét.
1998-ban újra a MIÉP miatt kellett a vonatkozó szabályt többször is elővenni. Bár listán megugrották az 5 százalékos bejutási küszöböt, a 15 fő még így sem jött össze. Az Alkotmánybíróság (AB) azonban ezt a helyzetet az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélve arra jutott (igen helyesen), hogy ha valamely párt listán teljesíti a parlamenti küszöböt, azt mindenképp megilleti a frakcióalakítás joga. Arról viszont nem rendelkezett, hogy mi van akkor, ha egy ilyen frakció a ciklus során fogyni kezd - mint az a MIÉP-pel is megesett 1998-2002 között. Egyszerű lett volna a házszabályt például úgy módosítani, hogy a limitet 15-ről leviszi mondjuk 10 főre. A Fidesz viszont nem erőltette a dolgot, ellenben meghagyta a MIÉP-frakciót, hogy továbbra is revolverezhesse a valódi ellenzéket. Frakcióként ugyanis Csurkáék is az ellenzéknek fenntartott bizottsági helyekből részesültek, ami - tekintve a Fidesz és a MIÉP felettébb harmonikus parlamenti ügyködését - megkönnyítette az ugyancsak vészesen apadó kormánypárti frakciók dolgát. Független képviselőként a miépeseknek sem a bizottsági tagságokhoz, sem a napirend előtti felszólalásokhoz nem lett volna joguk, és a médiakuratóriumokban sem szavazhattak volna.
Az AB tehát 1998-ban megsemmisítette a frakciólétszámról szóló passzust, ám ezt egészen 2007-ig nem pótolta az Országgyűlés: így a frakcióalakításnak lényegében nem volt alsó határa sem. Végül 2007-ben állapítottak meg minimumot (amely 2008-tól lett hatályos) a házszabályban: 10 főt. És ennyit most a Demokratikus Koalíciónak is sikerült összeszednie. De akkor mi a probléma?
Értelmezésre föl!
Az 1994-ben kezdődött második parlamenti ciklusban az Országgyűlés a túlmozgásos manőverek regulázásába kezdett: hat hónapra kispadra ültette azokat a képviselőket, akik vagy kiléptek a frakciójukból, vagy kizárták onnan őket. Persze, erre a periódusra is jutott extrém eset: a KDNP frakcióját otthagyta a pártja. Ami se nem kilépés, se nem kizárás - viszont a frakciónak nem maradt neve. Mehettek is rögtön máshova. (Mentek is, jobbára a Fideszbe, egyedül Semjén Zsolt választotta jó érzékkel az MDF-et.)
Az MDNP-Néppárt esete - a Demokratikus Koalíció egyik hivatkozási alapja - ugyancsak e ciklusból való. Az MDF-frakció ugyanis szétvált, és ilyen esetben semmi akadálya egy új frakció azonnali megalakításának - ahogyan az az MDNP-vel is történt. Molnár Csaba, a DK megválasztott "frakcióvezetője" hétfőn azonban hiába próbálta erre utalva meggyőzni a házbizottságot: mint említettük, Mesterházy Attila arról tájékoztatta írásban a házelnököt, hogy tíz ember kilépett a szocialista frakcióból. Ez a szóhasználat meg is határozza a gyurcsányisták következő minimum fél évét. Kövér László - aki nem is egy személyben akart végső döntést hozni - pedig nem vizsgálhatja, hogy a megjelölt ok megfelel-e a valóságnak, vagy sem - ő csak tudomásul veheti a szocialista frakcióvezető bejelentését. Mesterházy amúgy Gyurcsányék nyilvános mondásaira hivatkozik, a DK-sok pedig arra: nincs írás arról, hogy kiléptek volna. De ha Gyurcsány Ferencék ki sem léptek, és ki sem zárták őket, akkor megegyeztek volna az MSZP-vel abban, amire hivatkoznak: a szétválásban? Akár ez is lehet, de írásos nyoma ennek sincs.
Ujhelyi István szocialista parlamenti alelnök lapunknak azt mondta: "Nem voltam jelen ennek a kérdésnek a házbizottsági tárgyalásán, mert éppen plenáris ülést vezettem. Csak elbeszélésekből tudom, mi történt. Kövér László elég határozott volt az ügyben. Azt mondta, megvan neki erről a magánvéleménye, az egész helyzetről is, de kiadta az ügyet az alkotmányügyi és ügyrendi bizottságnak. A házszabály eléggé egyértelmű. Az MSZP nehéz szituációban, politikai csapdában van. Mi kérjük és támogassuk azt, hogy a törvényességet megkerülve frakciót alakíthassanak akár még a barátaink is? Vagy tudomásul veszi mindenki a házszabály rendelkezéseit? Az egy szem MDNP-s példa teljesen más, mivel 1996-ban az MDF és a Néppárt komplett leosztással ment a házbizottság elé, megegyeztek mindenben, a bizottsági helyek szétosztásától az anyagi kérdésekig. Mesterházy Attila viszont a legnagyobb jóindulattal sem mondhatta volna, hogy mi szétváltunk." Azt ellenben Ujhelyi István "erősen rosszalja", hogy Kövér László menet közben akar változtatni a szabályokon csak azért, hogy megakadályozza egy hat hónap múlva megalakítandó DK-frakció létrejöttét. A Fidesz, szokásához híven, egy ad hoc szabállyal akar egy lex Gyurcsányt.
A sors fura fintoraként lehet, hogy a Csurka-precedens segíthet Gyurcsányékon. Amikor az AB 1998-ban a MIÉP frakcióalakítási igényét vizsgálta, a szabad mandátum elvéből levezette azt is, hogy meghatározott korlátok között "a parlamentben képviselt pártoknak egyenjogúaknak kell lenniük, és igényük van arra, hogy a pártok sajátos feladataihoz szükséges jogok teljességét élvezhessék". Ennek "egyik forrása a képviselők szabad mandátuma. Ezért például ha a parlamenti ciklus tartama alatt pártok szétválnak, új pártok alakulnak stb., s a képviselők ezeknek az eredetileg, a választáskor még nem létező új pártoknak a képviseletét látják el az Országgyűlésben, úgy ezen pártok legitimációja az Országgyűlésben nem közvetlenül a választók akaratából, hanem a képviselők legitimációjából ered." Ami valószínűleg újabb ok a kormánypártoknak a kreatív értelmezésre - és ebben, példák sora mutatja, kifejezetten erősek.
