Ki hanyatlik? Orbán látomása a romló Nyugatról és a valóság

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016.10.13 16:03

Belpol

A Nyugat a vesztébe rohan, a megoldásért kelet felé kell fordulnia minden józan döntéshozónak – állítja a magyar miniszterelnök. Elméletének ellenőrzéséhez elég körbenézni: nem Jürgen jön Debrecenbe dolgozni, hanem Péter megy Berlinbe, ráadásul nem egyedül. Mi azért megvizsgáltuk a gazdasági adatokat is.

Nyugat-Európa hanyatlásának emlegetése jó ideje visszatérő eleme Orbán Viktor beszédeinek. Most a népszavazási kampányban beszél arról a miniszterelnök, hogy az Európai Unió keleti országai mennyivel dinamikusabban fejlődnek a vesztükbe rohanó nyugatiaknál, akik immár gazdasági téren sem szolgálhatnak példaként Magyarországnak – menekültpolitikájukról már nem is beszélve. A válságból máig kilábalni képtelen Görögország GDP-je még tavaly is csökkent (–0,2 százalék), de Olaszország (0,8 százalék), Franciaország (1,3 százalék), Belgium (1,4 százalék) vagy éppen Németország (1,7 százalék) növekedése is valóban elmarad a visegrádi országok vagy Románia és Bulgária tavalyi bővülésétől. (Magyarország gazdasága 2,9, Lengyelországé 3,6, Csehországé 4,5, Szlovákiáé 3,6, Romániáé 3,8, Bulgáriáé pedig 3 százalékkal bővült 2015-ben.) A régióban csökken a munkanélküliség (Olaszország, Franciaország vagy éppen Spanyolország még mindig két számjegyű munkanélküliséggel küzd), viszont nő a fogyasztás, kedvezően alakulnak az adósságmutatók, nincs inflációs nyomás, míg Nyugaton változatlanul a deflációt próbálják elkerülni.

Noha mindig találni olyan mutatókat, amelyekre a miniszterelnök hivatkozni tud állításának alátámasztására, a fenti gondolatmenet több sebből vérzik.

Míg Magyarországon vagy Lengyelországban az egy főre jutó GDP 11 ezer euró körül mozog, addig Németországban 37 ezer euró jut egy főre: alacsonyabb bázisról pedig könnyebb százalékos javulást elérni: „Ha én 15 másodperc alatt futom a száz métert, és javítok két másodpercet az időmön, akkor mondhatom, hogy mekkorát javultam. De még mindig messze lemaradok attól, aki 10 másodperc alatt futja a százat, és csak néhány századmásodpercet farag az idejéből” – érzékeltette a különbséget a Narancsnak egy banki elemző. Ráadásul ez sem feltétlenül érvényes mindenhol: Írország gazdasága 7,8 százalékkal (55 ezer eurós egy főre jutó GDP mellett), míg Luxemburgé 4,8 százalékkal bővült tavaly (91 ezer eurós GDP-vel). Magyarország pedig még a visegrádi országok között is le van maradva, hiszen míg Lengyelország tavaly már a válság előtti teljesítményének 120 százalékát érte el, addig mi a V4-ek közül a leggyengébb teljesítményt nyújtva alig 102 százalékot (Magyarország gazdasági teljesítményéről lásd: Sokáig elvegetálhatunk, Magyar Narancs, 2016. január 21.).

Legkésőbb a 2008-as pénzügyi válság óta már nem is lehet nyugat–kelet felosztásról beszélni, hanem inkább az észak–dél tengelyen lehet elemezni az uniós országokat. A „keleti” baltiak teljesítményükben felzárkóztak a hagyományosan jól teljesítő Skandináviához, a Benelux államokhoz vagy éppen Németországhoz, míg a „nyugati” mediterrán országok komoly szerkezeti problémákkal küzdenek – mondta a Narancsnak Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Corvinus Egyetem egyetemi tanára. Az évek óta lassú növekedést produkáló mediterrán országok többek között a merev munkaerőpiac, a nyugdíjrendszer elmaradt reformjai, a túlságosan kiterjedt állam miatt valóban komoly gondokkal küzdenek. „Franciaországban egy jelentős kisebbség ki van zárva a biztos, jól fizető állásokból, a társadalmi mobilitás hiánya pedig növeli a feszültséget és a vagyoni különbségeket. Olaszországban és Portugáliában a drága és rosszul működő állam is rontja a helyzetet: a mediterrán modell átalakításának nehézsége valóban olyan mértékű, mint amivel Magyarországnak kellett szembenéznie a rendszerváltás után. A sikeres, piacgazdaságra épülő, liberális demokráciaként működő északi államok – amit mi értünk Nyugat alatt – viszont jól megvannak, és a hanyatlás legkisebb jelét sem mutatják. Exportorientált gazdaságuk magas hozzáadott értékű ágazatokra épül, és saját tőkéből fejlődik. Magyarország gazdasága is exportorientált, de mi kiszolgáltatottak vagyunk a külföldi tőkének” – magyarázza Győrffy.

Oláh Imre csoportvezető elmagyarázza a munkavégzés menetét

Oláh Imre csoportvezető elmagyarázza a munkavégzés menetét

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Róna Péter, az Oxfordban tanító közgazdász szerint az sem mindegy, hogy milyen mérőszámok alapján végezzük az összehasonlítást. „A GDP alapján Magyarország valóban sokkal jobban teljesít, mint sok nyugati ország, csak ez éppen nem a valóságot tükrözi. Magyarország vagy éppen Szlovákia ugyanis nagymértékben függnek a külföldi nagyvállalatok tevékenységétől. A GDP viszont magába foglalja azt a profitot is, amelyet a multik hazavisznek. Ezért a GNI, a bruttó nemzeti jövedelem jobban tükrözi a gazdaság valódi teljesítményét, mert ez a GDP-ből levonja az itt megtermelt, de az országból kiáramló jövedelmeket. Magyarország esetében a GNI 4-5 százalékkal alacsonyabb, mint a GDP, ami nagy különbség. A visegrádi országokban kiemelt szerepe van az uniós támogatásoknak is. Az EU-tól érkező transzferek meghaladják a magyar gazdaság bővülésének a mértékét, azaz ezek nélkül a pénzek nélkül nem lenne növekedés Magyarországon. Ha az uniós transzferek mértékét kivonjuk a kedvezményezett országok GDP-jéből, és hozzáadjuk azon országok gazdaságához, ahol azokat valóban megtermelték, akkor azt látjuk, hogy a vezető nyugati országok legalább 3 százalékkal gyorsabban nőnek, mint Magyarország.”

Kockázatok és mellékhatások

Magyarországon a valódi növekedési fordulathoz alapvető változásokra lenne szükség. „A növekedésnek három forrása lehetne: a tőke, az innováció és a felesleges munkaerő bevonása a munkaerőpiacra, nálunk pedig mindhárom tényező szűkös” – magyarázza Győrffy. Magyarország a rendszerváltás óta folyamatosan tőkeimportra szorul. Míg korábban a deficitet hitelből finanszíroztuk, ma ennek a szerepét átvették a uniós támogatások és a külföldi működőtőke-beruházások – ezek nagy része pedig épp a hanyatlónak titulált országokból érkezik. Ami az innovációt, a termelékenységet illeti, szintén régi probléma, hogy a magyar tulajdonú kis- és középvállalatok messze nem olyan hatékonyak, mint a külföldiek. Győrffy szerint ez utóbbin azzal lehetne javítani, ha az ország sokat költene oktatásra, de nálunk nem ez történik. Az OECD szeptemberi jelentése szerint Magyarország a GDP mindössze 3,8 százalékát fordítja oktatásra, ezzel pedig a vizsgált országok közül az utolsó. Ráadásul – a világtrenddel szembemenve – egyre kevesebbet is fordítunk a fejlődés egyik zálogának tekinthető felsőoktatásra. Szintén riasztó adat, hogy magyar egyetem nem tudott bekerülni a világ legjobb 500 felsőoktatási intézménye közé (legjobb 600-ba is csak a Semmelweis Egyetem tartozik). A World University Rankings rangsorában a legjobb 500 között 39 német, 22 francia, 13 holland, 8 belga egyetem található, de még az ugandai Makerere Universitynek is sikerült megelőznie a magyar egyetemeket. A technológiai lemaradást is lehet importtal csökkenteni, és így átmenetileg gyorsabb növekedési pályára állni, de ez csak addig működik, amíg biztosítjuk az olcsó, viszonylag képzett munkaerőt. Magyarországon ez az előny is kezd elolvadni, mert a legtöbb szakmában munkaerőhiány van, így béreket kellene emelni, vagy tovább javítani a munkaerő színvonalát, hogy jobb minőségű működő tőke érkezzen az országba – mondta Győrffy Dóra a Narancsnak. Az Európai Bizottság országértékeléséből viszont az derül ki, hogy az utóbbi években nem érkezett olyan beruházás az országba, amely javította volna az export minőségét, ez pedig szintén csak Magyarországra jellemző a V4-ek közül. A fogyasztás szerkezetének világszerte egyre nagyobb hányadát teszik ki a magasabb hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások. Ebben a fordulatban Magyarország nem vesz részt. Hiába van nálunk Audi- vagy Mercedes-gyár, jobbára csak összeszerelő üzem vagyunk. A Morgan Stanley év elején megjelent elemzése arra mutat rá, hogy Magyarországon az autóipar hozzá­adott értéke az exporton belül mindössze 39 százalék, amivel utolsók vagyunk a vizsgált visegrádi országok és Románia mögött. (Vagy­is az országot elhagyó autó értékéhez mindössze 39 százalékkal járul hozzá Magyarország, míg például Romániában ez a szám 75 százalék.) Az alacsony hozzáadott érték pedig alacsony jövedelmet jelent, hiszen sok pénzt nem az alkatrészek összeillesztésével lehet keresni, hanem az autók megtervezésével és kereskedelmével – a haszon ezen része pedig Németországba kerül.

Az elvándorlás okozta munkaerőhiány másik következménye, hogy a növekedés egyik alapvető forrása hiányzik, azaz nincs a termelésbe bevonható extra munkaerő: Kína az elmúlt 30 év elképesztő növekedését elsősorban annak köszönhette, hogy emberek millióit irányította át a mezőgazdaságból a jóval nagyobb hozzáadott értéket képviselő iparba. Ez a potenciál nálunk nem létezik, a munka­erőhiány gazdaságot fékező hatásával már a kormány is tisztában van, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is negyedmillió vendégmunkás szükségességéről beszél.

Beteg társadalom

Róna Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági mutatók mellett a társadalmat jellemző és az életminőséget jelző adatok is igen beszédesek. Az OECD-országok között Magyarország a harmadik helyen áll az öngyilkosságok számában (100 ezer lakosra 22 öngyilkosság jut egy évben, ez a szám Lengyelországban 16, Németországban és Szlovákiában 10, Görögországban 4), első helyen a halálos kimenetelű rákos megbetegedések számában (100 ezer lakosból nálunk 293-an halnak meg rákban, Csehországban 237-en, Németországban 202-en, Finnországban 177-en), az uniós országok közül nálunk a harmadik legalacsonyabb a születéskor várható élettartam (átlagban 76 év, szemben a belga, német 81-gyel vagy az olasz, spanyol 83-mal), a jövedelmi különbségek pedig a legszélsőségesebb országokat idézik. Róna szerint ezek mind egy beteg társadalom képét rajzolják ki, és e mutatók alapján egyáltalán nem az Orbán elképzelte Nyugat az, amely hanyatlik. A legtöbb kutató ezért Magyarországot már nem is a visegrádi, hanem a balkáni országok közé sorolja országcsoport-elemzéseiben – magyarázta Róna. Hiába nőtt tavaly Lengyelország gazdasága kétszer annyi százalékponttal, mint Németországé, nem a németek állnak sorba a lengyel munkahelyekért, és az a félmillió magyar is a „hanyatló, stagnáló Nyugatot” választotta, aki az utóbbi években hagyta el az országot.

A romló versenyképesség, a munkaerőhiány, valamint a politikai bizonytalanság és korrupció elriasztja azokat a beruházókat, akik jelentősen hozzájárulhatnának az ország bővüléséhez. Az olyan belső kockázatok pedig, mint az állami bankrendszer és energetikai szektor kiépítése, a paksi atomerőmű felépítése vagy a 2024-es olimpia megrendezésének lehetősége egyenként is olyan rizikófaktorok, melyek rossz esetben évtizedekre is visszaránthatják a magyar gazdaságot – még messzebb taszítva az országot attól a Nyugattól, amely köszöni szépen, jól van.

Neked ajánljuk