Kiáll a Jobbik mellett az LMP és a Momentum is

  • narancs.hu
  • 2017. december 12.

Belpol

Ott lesznek a pénteki tüntetésen.

Ahogy azt tegnap mi is megírtuk, Vona Gábor péntek délután öt órára fáklyás felvonulást hirdetett Budapestre, hogy így tiltakozzanak az ÁSZ 331 milliós büntetése és – ahogy a párt elnöke fogalmazott – Orbán Viktor „sötét diktatúrája” ellen.

A Momentum már írt egy nyílt levelet, miszerint ha megválaszolja – például Kovács Bélára vonatkozó – kérdéseiket a Jobbik, akkor támogatják őket törekvésükben. A Jobbik ezt nem vette túl komolyan, hiszen csupán egy rövid közleménnyel válaszolt a Momentumnak, ők mégis elmennek a pénteki tüntetésre. Soproni Tamás, a Momentum alelnöke az Indexnek ezt azzal indokolta, hogy „ez a helyzet sokkal komolyabb, egy korábbi kormánypárti képviselő által vezetett számvevőszék, amely korábban soha nem vizsgált meg rendesen egyetlen pártot sem, most pedig eszköz lett arra, hogy a választások előtt ellehetetlenítsenek egy ellenzéki pártot”.

Ugyanígy támogatásáról biztosította a Jobbikot az LMP is, Ungár Péter, a párt politikusa az Index kérdésére elmondta: „Azt gondoljuk, hogy amit az ÁSZ csinál, nem megengedhető a demokráciában. Ez kettős mérce, ráadásul ugyanannál az oligarchánál. Nem függetlenként jár el, hanem beszáll a kampányba.”

A párt másik politikusa, Sallai Róbert Benedek egészen addig merészkedett, hogy Facebook-oldalán azt is megosztotta a nagyérdeművel: ő bizony utalni is fog a Jobbiknak, méghozzá ötezer forintot. (Hétfő estig a Jobbik 21 milliót gyűjtött, erről itt írtunk részletesebben.)

A lap elérte még a DK-t és az MSZP-t, ők azonban nem fognak a Jobbikkal tüntetni. A DK azért nem, mert a Jobbikot antiszemita, rasszista pártnak tartja, az MSZP pedig azért nem, mert szerintük minden esetben ugyanúgy lopott pénzről van szó.

(Index)

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.