Kiderült, hány országgyűlési képviselőnek van diplomata-útlevele

  • narancs.hu
  • 2023. november 11.

Belpol

A Mi Hazánkban és a Momentumban és az MSZP-ben szinte mindenki, az LMP-ben meglepően kevés politikus élt a lehetőséggel.

A hvg.hu az Országgyűlés Hivatalától közérdekű adatigénylés keretében kért és kapott statisztikát a diplomata-útlevelekről. A válaszból kiderült, hogy  a 199 országgyűlési képviselőből minimum 127-nek van jelenleg ilyen útlevele – beleértve a nemrég elhunyt Turi-Kovács Bélát (Fidesz) is.

A  statisztikában nem szerepelnek azok, akik nem képviselőként igényelték az okmányt: a kormányzat bizonyos tagjai a törvény szerint szintén „hivatalból” jogosultak rá, de ezt az ügyintézést már a Külgazdasági és Külügyminisztérium végzi.

Az útlevél több előnnyel is jár. Például vízummentesen utazhatnak a tulajdonosai egyes vízumköteles országokba, a birtokosa utazáskor mentesül a vámvizsgálat alól, a diplomatasávot használhatja belépéskor.

A portál frakciónkénti bontásban is közölt statisztikát a kiadott útlevelekről, több érdekes adatuk is kijött:

  • Az egyetlen nemzetiségi képviselőnek, Ritter Imrének van ilyenje.
  • Három független képviselőnek is van: Hadházy Ákosnak, Jakab Péternek és Varga Ferencnek.
  • Az MSZP-frakcióban 90 százaléknak van diplomata-útlevele, a tíz főből csak Hiszékeny Dezsőnek nincs, ő ugyanis „nem látja semmilyen hasznát, előnyét”.
  • A Mi Hazánkból hatból öt tag rendelkezik zöld útlevéllel, egyedül Dócs Dávidnak nincs, aki „magáncélra nem használná, munkára pedig nem kellett neki”, ráadásul a Kárpát-medencét amúgy sem tervezi hosszabb távon elhagyni.
  • A Párbeszéd frakciójából hatból négy embernek van diplomata-útlevele, Tordai Bencének és Jámbor Andrásnak nincs.
  • A Jobbik 8 képviselőjéből öt rendelkezik ilyen okmánnyal, az egyik nélkülöző Z. Kárpát Dániel.
  • A Momentum frakció tíz képviselőjéből hatnak van zöld útlevele. Fekete-Győr Andrásnak nincs, mert „alapból nem szereti a privilégiumokat, ráadásul nem is érzi szükségét egy ilyen okmánynak.”
  • A DK-frakció 15 képviselőjéből nyolcnak, többek közt Vadai Ágnesnek, illetve Gyurcsány Ferencnek is van ilyen okmánya.
  • Az ötfős LMP-frakcióból mindössze ketten igényltek zöld útlevelet: Keresztes László Lóránt és Ungár Péter.
  • A KDNP-nél 19-ből 11, a Fidesznél 116-ból 73 embernek van diplomata-útlevele.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.