Kilépett a pártból a Jobbik budapesti elnöke, nem ért egyet azzal, amit Jakab Péter képvisel

  • narancs.hu
  • 2020. február 19.

Belpol

Függetlenként folytatja.

Kilép pártjából a Jobbik budapesti elnöke, Bencsik János, mert nem ért egyett azzal az iránnyal, amit az új pártelnök, Jakab Péter képvisel – írja a 444.hu.

„A Jobbik tisztújító kongresszusán Jakab Péter és Gyöngyösi Márton politikai bosszú hadjáratot hirdetett” azok ellen, akik nem az ő embereik, és Jakab egy frakcióülésen azt mondta, nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, mert megosztók, akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést, de szerinte tévút a párt önfeladása.

Reagált a párt

„A Jobbik elnöksége tudomásul vette Bencsik János döntését. Ahogyan Jakab Péter kongresszusi beszédében elmondta, lesznek olyanok, akik más utat fognak választani. A Jobbik a zászlót viszi tovább, hogy 2022-ben Magyarországot felszabadítsuk az Orbán-rezsim alól. Bencsik Jánosnak sok sikert kívánunk, mandátumának sorsát a lelkiismeretére bízzuk” – írja a párt sajtóosztálya Bencsik Facebook-videója alatt.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.