Orbán Viktor rendszere vagy a demokrácia teljes leépítése árán konszolidálható, vagy sehogy. Ha a demokratikus ellenzék nem volna képes reális alternatívát állítani, előbb-utóbb színre léphetne a magyar Beppe Grillo, és akkor a Fidesz-kormány rettenetes éveit a kormányzásképtelenség rettenetes évei követnék - mondja Kis János, aki szerint a magyarországi bal- és jobboldal közötti százéves háború lezárása nélkül nem lesz jól működő demokrácia.
Magyar Narancs: Konszolidálható-e az ún. Nemzeti Együttműködés Rendszere a kilenc évre kinevezett főtisztviselőivel, a maguk felé lejtő választási törvénnyel, a mindig a pillanatnyi érdekeik szerint átírt törvényekkel? Mert egyelőre strukturális eredetű működési zavarai már egy hóesés esetén is kiütköznek.
Kis János: A NER valóban rendszer. A 2010-ben elindított folyamatok egy irányba mutatnak, egymást erősítik. Az állam és a társadalom, az állam és a gazdaság közötti viszonyban elképesztő mértékű központosítás zajlik, részben visszaállamosítás, részben az államon belüli hatáskörök felfelé csúsztatása. A hatalmi ágak közötti viszonyban a fékek és ellensúlyok lebontása megy végbe. A pártok közötti viszonyban a versenyfeltételek eltorzítása. Az Európához és a tágabb világhoz való viszonyban pedig izolálódás: a külföldi tőke kiszorítása, az Európai Unió - és más nemzetközi szervezetek - tagjaiként vállalt kötelezettségek felrúgása (ez az, amit szabadságharcnak titulálnak). Azt szokták mondani: jó-jó, de ami van, mégsem diktatúra. Valóban, a börtönök nincsenek tele politikai foglyokkal. De igénytelenségre vallana feltételezni, hogy ami nem diktatúra, az mindjárt demokrácia. Ha a NER működik, a demokrácia nem működik.
MN: Hogyan határozná meg azt, ami most van?
KJ: Leginkább a két világháború közötti parlamentáris autoritarizmusra hasonlít, amikor volt Országgyűlés, és abban több párt volt, de volt egy leválthatatlan kormányzó párt, amelynek nem nagyon kellett az ellenzékével törődnie. A két világháború közti rezsimre emlékeztet az állam túltengése és a gazdasági nacionalizmus is. A Horthy-kultusz mindehhez igen jól illeszkedik.
Kis János
Fotó: Németh Dániel
MN: Mint rendszer, hosszú időre konszolidálódhat, nem?
KJ: Attól, hogy a NER rendszerszerű, nem biztos, hogy konszolidálható is. A hatalom túlzott központosítása önmagában is rontja az állam működésének hatásfokát. De itt a fő-fő hatalomgyakorló olyan ember, aki minden piszlicsáré ügyben maga kíván dönteni, és mindent megtesz a beosztottak hatásköreinek összekuszálásáért. Ezért aztán minden az ő kegyeiért való intrikálásban dől el. Amíg Orbán nem nyilvánítja ki az akaratát, alárendeltjei nem tudhatják, miért kapnak dicséretet, és miből lesz bajuk. Ez megbénítja az államot. A magánkezdeményezést ugyanakkor ellehetetlenítik: részint elfojtják, részint elriasztják, mert a teljes bizonytalanság légkörében senki nem mer kockázatot vállalni. Így aztán a gazdaság leül, és az ország a tartós stagnálás állapotába kerül.
MN: A status quo konzerválásával Orbán Viktorék nyilván elégedettek lennének. Ez is egyfajta konszolidáció.
KJ: 2012-t és 2013-at is azzal kezdték, hogy ez már a konszolidáció éve lesz. Aztán újabb viharok jöttek, szerintem nem véletlenül. Magyarország belső piaca nem túl nagy; helyt kell állnia a világpiaci versenyben, ez pedig nem engedi meg a kapitalista piacgazdaság teljes felszámolását. A NER viszont rátelepszik a piaci vállalkozásokra, ellehetetleníti őket. Első feszültségforrás. Az Európai Unió tagjai vagyunk, a NER pedig összeegyeztethetetlen uniós kötelezettségeinkkel: második feszültségforrás. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy Orbán távlati célja kivezetni Magyarországot az unióból, de ez a belátható jövőben nem lehetséges. Évek óta alig van itt beruházás, ami ne uniós pénzekből valósulna meg, és ez előreláthatóan így lesz a következő években is. Orbán egyszerre tülekszik az uniós forrásokért, és hadakozik az uniót összetartó elvek ellen. Harmadik feszültségforrás: a többpártrendszert nem lehet teljesen felszámolni. Ha nem lennénk bent az unióban, talán lehetne. Így nem lehet. A választók akarata teljesen nem negligálható. Ezért is reagál olyan idegesen a Fidesz, amikor erős és eltökélt tiltakozásba ütközik, mint az egyetemista és középiskolás diákok megmozdulásai esetében, vagy amikor az ellenzéki térfélen integráló személyiség tűnik föl. A NER-t kétféleképpen lehetne konszolidálni. Az egyik út: teljes gazdasági bezárkózás, a piacgazdaság felszámolása, kilépés az EU-ból, a politikai ellenzék totális kiszorítása. Ez az út Belaruszba vezet. A másik út: kompatibilissé tenni a rendszert a kapitalista piacgazdasággal, a többpártrendszerű demokráciával, az Európai Unióval. Ez a NER vége lenne.
MN: Az uniónak nagyobb baja is van most Orbán Viktornál. Amiből az is következhet, hogy Orbánnak nagyobb a mozgástere tekintélyuralmi rendszerének a kiépítésében.
KJ: Elszigetelődése így is súlyos tény. Amikor már a CSU vezető személyiségei támadják, és Angela Merkel bírálja, akkor letagadhatatlan, hogy Európával áll szemben, nem csak az Európai Parlament baloldali pártjaival. A szavazati jog megvonása végső szankció, az eljárás hosszadalmas, a döntést a tagállamok négyötödének kellene meghoznia. Ez egyelőre nem fenyegeti Orbánt. Kötelezettségszegési eljárásokra, az Európai Bíróság előtti perekre viszont számítania kell. Nagyon szeretné végre kivonni magát a túlzottdeficit-eljárás alól; lehet, hogy ezt sem sikerül elérnie. Ráadásul az uniós pénzek nem automatikusan jönnek. Folyamatosan tárgyalni kell róluk, és nehéz úgy tárgyalni, hogy közben állandóan provokálja a másik felet.
MN: Orbán politikájának belföldön komoly tartalékai vannak, elegendő csak az Ipsos februári felmérésére utalni, amely a Fidesz jelentékeny megerősödését mutatja. E látványos szavazói gyarapodás a rezsicsökkentés meghirdetésének a következménye.
KJ: A gyarapodás valóban látványos, nem becsülném le. De ez egyelőre egyetlen hónapra vonatkozó adat. Még nem tudjuk, hogy a növekedés a következő hónapokban tovább folytatódik, megáll, vagy visszafordul. Ugyanaz a közvélemény-kutatás, mely az elmozdulást kimutatta, arra is rávilágított, hogy a rezsicsökkentés első körben jobbára képzetlenebb, kistelepülésen élő szavazókat nyert meg. Ugyanakkor az elmúlt három évben a Fidesz túl sok társadalmi csoportot idegenített el, az egykulcsos adó veszteseitől a nélkülözésbe taszított munkanélkülieken át a pedagógusokig és diákokig. Ez jelenleg passzív tömeg. Passzivitásában minden bizonnyal szerepet játszik, hogy az ellenzéki oldalon nem lát vonzó alternatívát maga előtt. De az is hozzájárul, hogy a hatalom erősnek mutatkozik. Voltak ugyan pillanatnyi megingásai: 2011 végén a pénzügyi pánik, ami a Valutaalap visszaédesgetéséhez vezetett, 2012 végén a diáktüntetésekkel szembeni tehetetlenkedés, most éppen egy hóvihar, melyben a katasztrófavédelem mondott csütörtököt. Ezeken azonban a kormány elég gyorsan túljutott. Csakhogy nem tudhatjuk, mikor következik be egy olyan krízis, amelyen már nem képes úrrá lenni. Még nincs vége a forint megingásának, amit az alaptörvény negyedik módosítása okozott. Ki látta előre a módosítást? Ki látta előre, hogy a pénzpiac közvetlenül reagálni fog egy politikai aktusra? A NER valójában igencsak törékeny rezsim. Ha pedig előáll egy komolyabb krízis, azon rezsicsökkentéssel vagy hasonló trükkökkel már nem lehetne segíteni.
MN: Kitalálnak mást: Orbán kríziskezelése mindig is arról szólt, hogy egyre magasabbra emeli a tétet. Ráadásul két olyan témát variál ilyenkor, amik önmagukban is veszélyesek, együtt pedig különösen rémisztő koktélt alkotnak: a szociális demagógiát és a nacionalizmust.
KJ: Valóban. Ez még csak nem is elszigetelt magyar jelenség. Nő a feszültség az európai periféria és a centrumban lévő országok között. A görög választók a németeket hibáztatják nyomorúságukért, a német választók azt szeretnék, ha nem kellene megfizetniük a görögök túlköltekezésének árát. Van kereslet a szociális demagógia és a nacionalizmus koktélja iránt, különösen a bajba került dél-európai országokban. De amikor nyakunkon lesz a baj, erre nemcsak az ország fog ráfizetni, hanem Orbán is. Az általa éveken át módszeresen táplált indulatok ellene fognak fordulni. Elvégre ő a kormány, neki kell majd a mentőcsomagról megalkudnia, azonnali, durva megszorító intézkedéseket keresztülvinnie. 2010-ben, közvetlenül a választások után írtam egy cikket erről. Azt állítottam, hogy a helyzet nyitott: Orbán tovább folytathatja a "centrális erőtér" politikáját, de az is lehet, hogy az ebben rejlő veszélyek visszanyomják a közép felé. (Lásd: Fordulóponton, Élet és Irodalom, 2010. április 30.) A lehetőség nem valósult meg: Orbán egy pillanatig sem mérlegelt, azonnal nekirontott az alkotmányos intézményeknek, és a mai napig nem hagyta abba a rombolást. Abban azonban véleményem szerint igazam volt, hogy ez vissza fog hullani a fejére. Azzal fogják vádolni, hogy kiszolgálja az általa szünet nélkül támadott bankokat, multikat és nemzetközi szervezeteket, és ez a vád épp az ő retorikájára fogékony közönségben fog megtapadni.
MN: Ezzel a mai parlamenti pártok közül csak egy vádolhatja Orbánt, a Jobbik.
KJ: Nem egészen. Az LMP retorikájában is bőven jelen van például a multiellenesség és általában a tőke és az áruk szabad mozgása elleni hangulatkeltés. Igaz, az LMP ugyanakkor az alkotmányos jogállam pártján van, és szembeszáll a cigányellenességgel. Orbán retorikája igazándiból a Jobbik testére szabott. A Jobbik szavazatszerző képessége pedig valószínűleg korlátozott. A magyar választók többsége szerintem nem kíván olyan világban élni, ahol mindenféle gárdák masíroznak. Rendet szeretne, nem erőszakoskodást. Középről viszont hatalmasat lehetne kaszálni populista jelszavakkal. Képzeljünk el egy magyar Beppe Grillót, akinek nincs se jobb-, se baloldali ideológiai arculata, és aki elindít egy választási mozgalmat a teljes régi elit ellen, megígéri, hogy a bűnöző politikusokat börtönbe csukja, a devizahiteleket eltörli, és meghozza a Kánaánt. (A legutóbbi olasz választásokon a populista Ötcsillagos Mozgalom a semmiből indulva szerzett 26 százalékot, és lett egyszeriben a legnagyobb parlamenti párt. Vezetője Beppe Grillo komikus színész-blogger - lásd: Ahány ház, Magyar Narancs, 2013. február 28. - a szerk.) Magyarországon ez eddig nem jött össze, de a feltételek már együtt vannak, krízishelyzetben nagyon gyorsan összejöhet. Nem kell hozzá más, csak egy alkalmas pojáca meg egy pénzeszsák. Ha ez megtörténik, akár 2014 előtt, akár 2014 után, akkor a NER rettenetes éveit a kormányzásképtelenség rettenetes évei követhetik.
MN: Ezzel a veszéllyel, a populizmus mindent felülíró térhódításával miért nincs az ellenzék tisztában? Illetve, legyünk jóhiszeműek: miért tesznek úgy, mintha nem lennének tisztában azzal, hogy a káoszt elkerülni csak akkor van esély, ha értelmes ellenállításra képesek? De ahogyan az ellenzéki szervezetek beszélnek egymásról, az előttük álló feladatokról, az nem arra utal, hogy ez foglalkoztatná őket - miközben bő egy év múlva választások lesznek.
KJ: Mielőtt az ellenzéki pártok állapotáról beszélnénk, ejtsünk egy szót a parlamenten kívüli mozgalmakról. Az elmúlt hónapokban fellépett egy új nemzedék, amely új ellenállást indított az alkotmányos demokrácia szétverése ellen. Ez a mozgalom a köztársaság, a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok nyelvét beszéli. Leleményesen és higgadtan alkalmazza a békés engedetlenség eszközeit is. Minden tiszteletet megérdemel. A 2014-es választásokon persze nem ők lesznek a Fidesz kihívói, hanem azok a pártalakulatok, melyek már a színen vannak. Először is az MSZP. Nekem úgy tűnik, az MSZP már kijelölt pályán mozog. Jó lenne, ha le tudna térni róla, de ez nem lesz könnyű, hiszen a 2010-es választási katasztrófát követő szervezeti válságát lezárta, és a szavazótáborát is sikerült - bár egyelőre a korábbinál jóval alacsonyabb szinten - konszolidálnia. 2002 és 2010 közti kormányzásából azt a tanulságot vonta le, hogy az első négy év jó volt, a második rossz volt, de szerencsére Gyurcsány kilavírozta magát a pártból, így minden rossz ráverhető. A szocialisták pedig visszamehetnek oda, ahol 2006 előtt voltak. Így aztán, ha a Fidesz-kormány 10 százalékos rezsicsökkentést jelent be, akkor az MSZP 40 százalékosat követel. Ha a Fidesz a rezsicsökkentés érdekében aláírásgyűjtésbe kezd, akkor az MSZP aláírásgyűjtésbe kezd az élelmiszeráfa 5 százalékosra csökkentéséért, és így tovább. Ha csak a szavazatszerzési esélyeket nézzük, ez nem teljesen ésszerűtlen stratégia, bár nem is nagyon ígéretes. Februárban az Ipsos szerint az MSZP 300 ezer új támogatót tudott maga mellé állítani. Ez megnyugtathatja a szocialistákat. Csakhogy a Fidesz ugyanekkor 500 ezer szavazót vonzott magához. Ennek viszont nyugtalanítania kellene őket. Ígérgetéssel nem hozhatják be a Fideszt. A kormány nemcsak megígéri, de azonnal törvénybe is foglalja a rezsicsökkentést, és kivont karddal ront rá a morgolódó gáz- és áramszolgáltatókra. Ebben a versenyben egy ellenzéki párt nem győzheti le. A Fidesz 2010-ben nem az ígérgetési versennyel verte meg az MSZP-t, hanem azzal, hogy mozgósította az MSZP-SZDSZ-kormányal szembeni elégedetlenséget: először a 2006-os megszorítások ellen, majd a 2008-as népszavazással a reformpróbálkozások ellen.
MN: Az is csak demagógia volt.
KJ: Igen, demagógia volt, de létező választói indulatokra erősített rá, azoknak adott irányt és nevet. Beégette a köztudatba, hogy a kormány "népnyúzásra" szakosodott, és mindenáron szabadulni kell tőle. Az a választó viszont, aki örül a 10 százalékos rezsicsökkentésnek, nem érzi úgy, hogy bármi áron szabadulnia kell a kormánytól, amely csak ennyit ad, nem négyszer ennyit. Nem fogja a biztosat otthagyni a bizonytalanért. Ráadásul megalapozatlan ígéretekkel a mai Magyarországon inkább csak tájékozatlanabb szavazókat lehet megnyerni. A tájékozottabb szavazók tanultak a korábbi ígérgetési ciklusokból. Ezen a módon az MSZP nem válhat újra azzá a párttá, ami a kilencvenes években volt.
MN: Akkor egyszerre tudott szólni a rendszerváltás veszteseihez és potenciális vagy tényleges nyerteseihez. Bizonyos értelemben erre a kétarcúságra, ennek a későbbi, már kezelhetetlen megnyilvánulásaira ment rá a párt. A végeredmény felől mindegy is, hogy Gyurcsány Ferenc képességeinek a hiánya miatt-e, vagy azért, mert ez a kétfajta beszéd strukturálisan nem egyeztethető össze egy párton belül. De nem az lenne az Együtt 2014 egyik funkciója, hogy az értelmes beszédre vágyókat megszólítsa?
KJ: Februárban az MSZP-nek 1,3 millió, a Fidesznek 1,9 millió támogatója volt. A kettő közti különbségből 400 ezret töltenek be Bajnai Gordonék. A kérdés kicsit leegyszerűsítve úgy szól, hogy meg tudja-e duplázni az Együtt 2014 a támogatottságát. Ha képes erre, az megváltoztatja az erőviszonyok dinamikáját.
MN: Elképzelhető ez?
KJ: Ha az Együttnek vannak esélyei, akkor elsősorban a fiatalabb, iskolázottabb, városiasabb szavazók körében. Érzésem szerint Bajnaiék jól látják, hogy ebben a körben sok olyan szavazó van, aki jobboldalinak tekinti magát, de ha nincs is jobboldali identitása, a baloldalról nagyon rossz a véleménye. Abban viszont szerintem tévednek, hogy azt hiszik: a tradicionális jobboldalnak tett szimbolikus engedmények árán állíthatják maguk mellé az ilyen szavazót. Különösen súlyos hibának tartom, hogy lecövekeltek a külhoni magyar állampolgárok szavazati joga mellett. Először is nem tesz jót egy új politikai formációnak, ha alapvető elvek beáldozásával kezdi. Márpedig elvi kérdés, hogy demokratikus jogállamban a törvényhozókat mindazok, de csakis azok választják, akik a törvények hatálya alatt élnek. Ezt nevezik népszuverenitásnak. Ez a magva a politikai egyenlőségnek. Másodszor: azok a szavazók, akik számára identitásukat érintő alapkérdés, hogy a határon túli magyarok választójoggal rendelkezzenek Magyarországon, soha nem fognak a baloldalhoz sorolt pártra szavazni, márpedig az Együtt 2014 egy reménybeli baloldali választási koalíció részese kíván lenni.
MN: Akkor hogyan szerezhet az Együtt 2014 szavazatokat a nem a baloldalhoz húzó bizonytalanok köréből?
KJ: Induljunk ki abból, hogy olyan szavazókról van szó, akik az ország helyzetét - feltehetően a magukét is - nagyon rossznak látják. Olyan szavazókról, akiknek a helyzetmegítélése nem fog változni attól, hogy belengetik nekik a rezsicsökkentést: átlátnak az efféle olcsó fogásokon. 'k szerintem megnyerhetők annak a felismerésnek, hogy az ország rossz állapota a legszorosabban összefügg a Fidesz-kormány közjogi dúlásával. Megérthetik, hogy ahol húsz év alkotmánybírósági határozatait egyetlen tollvonással a kukába lehet küldeni, ott senkinek nincs biztonságban a személye, a tulajdona, a jövője. Megérthetik, hogy a jogállam szétverése, a gazdasági hanyatlás és a létbizonytalanság összefüggenek. Arra érdemes építeni, hogy nem szeretnének egy bezárkózó, gazdaságilag hanyatló, gyűlölködő országban élni, és belátják, hogy ha fordulatot akarnak, akkor kivételesen a balközépre kell szavazniuk, akkor is, ha egyébként nem áll szándékukban a baloldalhoz csatlakozni.
MN: A választás egyfordulós volta arra kényszeríti a demokratikus ellenzéket, hogy a választás előtt megállapodjon. A jelek nem arra utalnak ebben a pillanatban, hogy gőzerővel dolgoznának ezen. Meddig lehet ezt halogatni?
KJ: Érthető, hogy sem az Együtt, sem az MSZP nem sietteti a választási megállapodást. Még tisztázatlanok az erőviszonyok. Nem dőlt el, hogy meddig emelkedhet az MSZP támogatottsága, és még kevesebbet tudni az Együttben rejlő tartalékokról.
MN: De meddig lehet húzni?
KJ: Gondolom, valamikor az ősz folyamán kerül sor az érdemi tárgyalásokra. Azt azonban már most jó lenne világossá tenni, hogy lesznek tárgyalások, és lesz megegyezés.
MN: Ha lesznek tárgyalások, nem csupán a programok összecsiszolásáról kell gondolkodni, hanem - második forduló híján - lényegében a mandátumokat is el kell osztani, amikor meghatározzák, melyik körzetben melyik szövetséges erő jelöltjét támogatja majd a többi is. Mégpedig mindezt a szavazatok pontos ismerete nélkül kell eldönteniük, maximum közvélemény-kutatási adataik lesznek a támogatottságról. Ez nagy empátiát, türelmet, belátást és önmérsékletet kíván a felektől.
KJ: Valószínűleg a közös miniszterelnök-jelölt megnevezése lesz a legérzékenyebb kérdés. A dolgok mostani állása szerint az MSZP lesz a nagyobbik partner, viszont a választási szövetség győzelmi esélyeit az Együtt első emberével lehet maximalizálni. Vagyis az MSZP-nek és személy szerint az elnökének nehéz és szokatlan döntést kell hoznia, ha 2014-ben le akarják váltani a Fideszt.
MN: A szocialisták úgy is gondolkodhatnak, hogy ha az ellenzék most veszít, akkor az Együtt 2014 is elvérzik, és 2018-ban az MSZP egyedül győz.
KJ: Ez biztosnak tűnő kalkuláció volna, de valójában rendkívül kockázatos. Horn Gyula 1996 és 1998 között mindent megtett az SZDSZ lenullázásáért, abban a reményben, hogy 1998-ban besöpri a liberális szavazatokat, és egyedül győz. Aztán vesztett, és az MSZP 2002-ben és 2006-ban sem tudott az SZDSZ nélkül választást nyerni. Az 1994-es teljesítmény egyszeri kivétel volt, az MSZP-nek nagyon nagyot kellene változnia ahhoz, hogy egyedül többséget tudjon szerezni. Jelenleg pedig nem csak az fenyegeti, hogy szövetséges híján ellenzékben marad. Minél tovább tartanak a jelenlegi állapotok, annál nagyobb lesz a valószínűsége egy magyar Ötcsillagos Mozgalom színre lépésének, és egy ilyen alakulat veszélyes konkurense lenne a mai MSZP-nek.
MN: Minden eddigi latolgatás azzal számol, hogy a feltételezett baloldali egyesült ellenzéknek csak a Fideszt kell legyőznie. Holott előállhat olyan szituáció is, amelyben a Fidesz kénytelen lesz a Jobbikkal összeállni, ha Orbán Viktor kormányfő akar maradni. Ez lehet rejtett vagy nyílt együttműködés, de ezzel mint lehetőséggel szerintünk mindenképpen számolni kell a kormányváltásban érdekelt erőknek.
KJ: Igen, ezzel számolni kell. Az éppen hatályos választási rendszer olyan, hogy a győztes jó eséllyel megszerzi a kormányalakításhoz szükséges többséget. Ezért attól talán kevésbé kell tartanunk, hogy ha a Fidesz győz, a Jobbik nélkül nem tud kormányt alakítani. Az igazi veszélyt az jelenti, ha a Fidesz csak a Jobbikkal való választási szövetségben tudna győzni. Végül is nemcsak a baloldal hozhat létre választási koalíciót, hanem a jobboldal is. A Fidesz törzsszavazóinak egy kisebb része remekül érezné magát egy ilyen koalícióban. 'k azok, akik a "Nem leszünk gyarmat!" feliratú molinó mögé felvonultathatók, és odavihetők a Lendvay utcába, a székházfoglalókat sósavval fenyegetni. Nagy kérdés viszont, hogy a magát mérsékeltnek tudó Fidesz-szavazó - a Fidesz támogatóinak a többsége - hogyan fogadna egy ilyen együttműködést. 'k nem azért szavaztak eddig Orbánra, mert Orbán gesztusokat tesz a szélsőjobbnak, hanem ennek ellenére. Ha a baloldal jó kampányt folytat - ha nem a saját, antifasiszta érzelmű szavazóira, hanem a mérsékelt Fidesz-szavazókra gondolva kampányol -, akkor a Fidesz-Jobbik választási szövetség akár vissza is üthet, ahogyan visszaütött Netanjahu és Avigdor Liberman választási szövetsége is.
MN: De nincs arra szükség, hogy Orbán Viktor a kamerák előtt Vona Gábor tenyerébe csapjon. Elég, ha a háttérben megállapodnak, hogy az egyéni választókerületek nagy részében nem indítanak jelöltet egymás ellen.
KJ: Valóban, és könnyen lehet, hogy ezt fogják választani. Csakhogy a háttérben kötött alku dilemma elé állítja a Fideszt. Minél csendesebb a megállapodás, annál könnyebben megtörténhet, hogy a két párt szavazói nem fognak egymás jelöltjeire szavazni. Minél nyíltabban támogatják egymás jelöltjeit, annál könnyebben megtörténhet, hogy a mérsékelt Fidesz-szavazók egy része otthon marad. Ezért a Fidesz, ha számol a Fidesz-Jobbik választási együttműködéssel, ebben az évben retorikailag és talán egyebekben is közelíteni fog a Jobbikhoz, hogy a szavazóit kondicionálja. Talán ennek a jeleit látjuk az olyan gesztusokban, mint Fekete György pozícióban tartása vagy Szaniszló Ferenc kitüntetése. De ez sem kockázatmentes játék, ahogy a Fekete-botrány és a Szaniszló-botrány tanúsítja.
MN: Érintettük, de térjünk visz-sza arra, hogy Orbán a jelek szerint minden nem demokrácia-kompatibilis eszközt is bevet annak érdekében, hogy a hatalmat ne kelljen jövőre átadnia. Meddig mehet el ebben?
KJ: A választási szabályok eltorzításán már túl vannak. A jelenlegi szabályok növelik a Fidesz előnyét, ha ő vezet, és mérséklik a hátrányát, ha az ellenfele vezet. Orbán azzal is próbálkozott, hogy csökkentse az ellenzéki szavazatok számát - erre lett volna jó az előzetes regisztráció. Ennek kudarca után a kormánypárti szavazatok számát növelte volna azzal, hogy a határon túli szavazók személyes és statisztikai adatait titkosíttatja. Nem látom, milyen más ésszerű célja lett volna a titkosításnak, mint hogy ellenőrizhetetlen eredetű cédulákat szórhassanak az urnákba, ha a helyzet úgy kívánja. Ettől is visszakozni kellett, de a választási rendszer így is csalárd, és még trükkök százaira számíthatunk.
MN: Mikor érünk el egy olyan pontra, amikor a csalni akarás szándéka vagy a csalásra lehetőséget adó változtatások száma miatt egyszerűen értelmetlen részt venni a választásokon, és az egyetlen adekvát válasz a helyzetre a bojkott lehet?
KJ: Amikor a választók számottevő része is így gondolja. A bojkottot nem elég meghirdetni: el is kell érni, hogy a szavazók elég nagy számban távol maradjanak az urnáktól. Ez hatalmas szervező és felvilágosító munkát kíván. Ha a részvétel a bojkott ellenére magas, akkor az ellenzék csak annyit ért el, hogy kiütötte magát a következő parlamentből. A bojkott akkor lehet sikeres, ha a részvétel bizonyíthatóan mélyen elmarad a szokásostól. Ebben az esetben az eredmény illegitim, és kiharcolható az új választás, az unió és az Európa Tanács közvetítésével. De ehhez további, hatalmas mozgósításra lesz szükség, már a választások után. Jelenleg sem a helyzet, sem az ellenzék nem érett még bojkott hirdetésére. Ahhoz azonban, hogy az ellenzék kész legyen erre, ha a helyzet szükségessé teszi, már most gondolkodni kell róla, mert az már most látható, hogy Orbán foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz.
MN: Tavalyelőtti Narancs-interjújában (lásd: Orbán nem csak a szélsőjobbról győzhető le, 2011. szeptember 29.) fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az ország megújulása elképzelhetetlen a bal- és a mérsékelt jobboldal történelmi kiegyezése nélkül. Hogyan látja ennek a lehetőségét most? Ehhez a jobboldalon nyíltan - nem feltétlenül ellenségesen, de határozottan és nyilvánosan - kellene szembefordulni Orbánnal. Van ennek bármi realitása?
KJ: A jobb- és baloldal közötti százéves háború lezárása nélkül nem lesz jól működő demokrácia Magyarországon. Demokrácia ott lehetséges, ahol minden mértékadó politikai tényező elfogadja, hogy a haza akkor sincs ellenzékben, amikor a másik oldal van kormányon, mert a másik oldal is a haza része. Amíg Orbán a mérvadó jobboldal kétségbevonhatatlan vezére, addig erre a kiegyezésre valóban nem kerülhet sor, mert Orbán politikájának lényege, hogy a haza csak akkor nincs ellenzékben, amikor a hatalom a jobboldalé. De nem látom be, hogy ha Orbán vereséget szenved, és elveszti hegemóniáját a jobboldalon, miért ne indulhatna meg a két oldal viszonyának normalizálása. Kezdetben még a baloldalon is kevesen fogadták el, hogy az országnak csak a két oldal együtt adhat végleges alkotmányt. A baloldalon ma már sokan képviselik ezt. A jobboldalon tudtommal még senki. Az Orbántól független jobboldali véleményformálók még csak most kezdik megsejteni, hogy az alaptörvény tarthatatlan, új alkotmányra lesz szükség. De az ő gondolkodásuk sem statikus. Nemcsak mi mondjuk, hanem Sólyom László is, hogy az alaptörvény negyedik módosításával vége a hatalommegosztásnak.
