Kizárták Lackner Csabát az MSZP-ből

  • narancs.hu
  • 2019. október 29.

Belpol

A kispesti képviselő már nem tagja a pártnak.

A korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő kizárásáról döntött az MSZP - ezt a párt közleményben tudatta kedden az MTI-vel.

Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa megtárgyalta Lackner Csaba ügyét, a testület a fegyelmi felelősséget megállapította és a pártból való kizárás mellett döntött.

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan múlt pénteken közölte a Facebook-oldalán, hogy kezdeményezi Lackner Csaba kizárását, mivel az MSZP elnökségének felszólítása ellenére Lackner Csaba nem nyilatkozott az önkormányzati képviselői mandátuma sorsáról.

"Lejárt a határidő. Miután az MSZP Országos Elnökségének felszólítására Lackner Csaba nem nyilatkozott az önkormányzati képviselői mandátuma sorsáról, ezért (...) kezdeményeztem Lackner Csaba pártból való kizárását" - közölte Tóth.

Mint ismeretes az önkormányzati választási kampányban került ki egy felvétel Lacknerről, amin egy fehér port - a kormánypárti média szerint kábítószert - tartalmazó zacskót lóbálva arról beszélt, hogy talicskázták ki a közpénzt az önkormányzattól. A szocialista polgármester, Gajda Péter később több alkalommal azt nyilatkozta, kérdőre akarta vonni Lacknert, de nem veszi fel a telefonját, elérhetetlenné vált.

Lacknert október 13-án újraválasztották, utána bejelentette, felfüggeszti párttagságát. A rendőrség nyomoz a kispesti ügyben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.