Vona Gábor kilépett a Jobbikból

  • narancs.hu
  • 2019. október 29.

Belpol

Nincs harag, se konfliktus.

Vona Gábor tavaly, az országgyűlési választások után mondott le a párt elnöki tisztségéről, a pártnak viszont tagja maradt. Egészen a mai napig, amikor is kilépett a pártból is, írja a Népszava. A lap értesüléseit maga Vona is megerősítette és elmondta, Sneider Tamásnak, az azóta szintén lemondott pártelnöknek már tavasszal jelezte, hogy ki akar lépni a Jobbikból, de abban állapodtak meg, hogy csak az önkormányzati választások után hagyja el a pártot.

"Semmilyen konfliktus nincs a háttérben, a döntésem már régóta érlelődött – közölte Vona és hozzátette. - Más dimenzióban veszek részt a közéletben. Olyan társadalmi problémákkal szeretnék foglalkozni, amelyek nem férnek bele a pártpolitikai keretekbe. Vloggerként hasznosabb és hitelesebb, ha nem vagyok egyik pártnak sem a tagja."

A korábbi pártelnök további sok sikert kívánt a Jobbiknak.

Úgy tűnik, ez a kilépések hete, hétfőn ugyanis Botka László jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből.

Kilépett Botka László az MSZP-ből

Egy korszak véget ért. Az MSZP egyik emblematikus polgármestere, egykori miniszterelnök-jelöltje szakított pártjával: Botka László hétfőn távozott a szocialista pártból - tudta meg az "Aki figyelemmel kísérte a mozgásomat, láthatta, hogy a döntést a kilépésről lelkileg már két éve meghoztam.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.