Koalíciós győzelem Dabason: Jönnek lassan, de biztosan

  • - kr -
  • 2001. április 12.

Belpol

A fideszes Buza Attila halála miatt kiírt dabasi időközi országgyűlési választás második fordulójában valójában csak két induló volt versenyben: a szocialista és
a kétpólusúvá "tömbösödő" politikai küzdelemről. A fideszes Buza Attila halála miatt kiírt dabasi időközi országgyűlési választás második fordulójában valójában csak két induló volt versenyben: a szocialista és a koalíciós. Szűcs Lajos kormánypárti jelölt abszolút többséget szerzett, ami szép eredmény, különösen annak fényében, hogy késő délután nagy nehezen összejött az érvényességhez szükséges huszonöt százalékos részvétel.Két érdekességgel is szolgált a hétvégi dabasi időközi országgyűlési választás: az egyik, hogy érvényes lett, a másik, hogy a MIÉP-es szavazótábor lelkiismeretesen elment szavazni, és (már amennyire ez az adatokból kikövetkeztethető) minden voksukat a koalíciós jelöltre adták. Utóbbi mozzanat azért érdekes, mert a magát lépten-nyomon harmadikutas pártként definiáló MIÉP elnöke visszaléptette Franka Tibort, és a jövő évi országos választásokra szóló esetleges együttműködés belengetésével egyértelműen a Fidesz támogatására szólította fel a párt szavazóit. Akik - a végeredményt figyelembe véve - fegyelmezetten eleget is tettek Csurka István kérésének, pedig akár otthon is maradhattak volna.

Az persze a politiko-pszichológiai kuriózumok izgalmas világába tartozik, hogy a Narancs a rögtönzött exit-poll során az ócsai 6. számú választókör előtt egy olyan elsőfordulós MIÉP-szavazóra akadt, aki saját bevallása szerint igencsak szimpatizál a párttal, ám MIÉP-jelölt híján most vasárnap a szocialista jelöltet támogatta, miután hosszas gondolkodás után úgy érezte, hogy nem édemes az SZDSZ-es "Nagy Ferit" választania, mert az úgysem győzhet. Szűcs Lajosról (Fidesz-MDF-FKGP) hallani sem akart, "mert az utcában a háza elé, de csak övé elé betonút vezet", miközben a falu útjai "szégyenteljes állapotban vannak".

A sorosfordító MIÉP-visszaléptetés nyomán kialakult dilemmáról és az annak feloldásához szükséges felelős politikai gondolkodás végeredményéről több választópolgárt is faggatunk a szavazókörök előtt. Mi tagadás, a közhangulat lehetett volna jobb is: méltatlankodó morgás, legyintő rosszallás jellemezte a választópolgárokat. Feltűnő volt, hogy többen, különösen az ötvenes férfiak közül csak "ügyvéd jelenlétében" mondták volna el, melyik pártot támogatták, ha már a MIÉP-et nem lehetett.

Szűcs Lajos 36 éves pedagógus győzelme nem volt meglepetés; már az első fordulót is lazán nyerte. A másodszor is "csára látogató Orbán Viktor szelídnek és megértőnek, ám kellőképpen konoknak és kitartónak rajzolta meg a győztes emberi karakterét, amit kénytelenek vagyunk a miniszterelnöknek elhinni, mivel Szűcs Lajossal soha nem találkoztunk. Ám amíg az első fordulóban nem egészen nyolcszáz szavazattal előzte csak meg a szocialista Kovács Istvánt, addig vasárnap több mint 2200-zal, ami nagyságrendileg megfelel Franka (1969) és a második fordulóban ugyancsak visszalépett néppárti Pusztai Erzsébet (832) elsőfordulós támogatottságának.

Működőképes tehát a Fidesz- MIÉP virtuális (?) barátságtengely, ami előrevetíti a jövő évi választások várható stratégiáját: a második fordulóban - ahogyan 1998-ban a kisgazdák -, várhatóan tucatszámra lépnek vissza MIÉP-jelöltek a Fidesz javára. A kérdés csak az, hogy mit ajánl fel ezért a Fidesz cserébe. Egyelőre finnyáskodó elhatárolódást, jövő májusban már lehet, hogy minisztériumokat.

- kr -

végeredmény

Részvétel: 28,3 százalék

1. Szűcs Lajos (Fidesz-MDF-FKGP) 8 124 szavazat 54,8 %

2. Kovács István (MSZP) 5 787 szavazat 39 %

3. Nagy Ferenc (SZDSZ) 436 szavazat 2,9 %

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.