Komoly aggodalmat keltett a zsidó közösségen belül Orbán tusványosi beszéde

  • narancs.hu
  • 2022. július 25.

Belpol

Heisler András találkozót kért Orbán Viktortól.

Komoly aggodalmat keltett a zsidó közösségen belül Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszéde. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nem tudja értelmezni a beszédnek a „fajok keveredésével” foglalkozó részét, ráadásul a miniszterelnök szóhasználata élesen szembe megy azzal a gyakorlattal, amely eddig a zsidó közösség számára európai összehasonlításban is egyedülálló biztonságot jelentett, írja a Mazsihisz hétfőn kiadott közleményében.

Mint megjegyzik:

Történelmi tapasztalatainkra és a velünk élő családtörténeteinkre alapozva fontos szót emelnünk a magyar közélet félreérthető megnyilvánulásai ellen.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke ezért találkozót kért Magyarország miniszterelnökétől.

A közleményben megjegyzik: "Tekintettel a hazánk előtt álló rendkívül nehéz időszakra, a Mazsihisz a párbeszéd fenntartásával kifejezetten fontosnak tartja a közéleti viták eldurvulásának megakadályozását. Ez nem kizárólag a zsidó közösség, de a magyar társadalom érdeke is. A zsidó vallási törvényeket követve, a Mazsihisz minden megkülönböztetett közösséggel szolidaritást vállal a humánum jegyében."

Köves Slomó, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijának sem nyerte el a tetszését Orbán azon mondata, miszerint "mi nem vagyunk kevert fajúak". A neokohn.hu-nak azt nyilatkozta, hogy "ha jól értem, a beszéd jelentős részben a nyugati zsidó-keresztény kultúra térvesztéséről és az ezzel kapcsolatos kihívásokról szólt. A gondolatmenet ezen részével több tekintetben még azonosulni is lehet". Majd hozzátette:

Ugyanakkor éppen a zsidó-keresztény civilizáció egyik alapértéke, hogy Isten minden embert a maga képmására teremtett. Így már csak ezért is kifejezetten szerencsétlen szóhasználat „fajokról, meg fajok keveredéséről” beszélni.

Frölich Róbert országos neológ főrabbi pedig a Facebook-oldalán reagált Orbán beszédére: "Valamiért József Attila, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Gelléri Andor Endre, Rejtő Jenő és még sok más ismert és ismeretlen név és arc lebeg előttem. Ők (bár József Attila nem, ő csupán józan gondolkodása miatt került e listára) a fajokról vallott hagymázas elméleteknek estek áldozatul. Apropó, faj.

Sokféle faj népesíti be a bolygónkat. Két lábon, dolgozva, beszélve, és néha gondolkodva azonban csak egyetlen faj él e földön: a Homo Sapiens Sapiens. Ez a faj egy és oszthatatlan.

Ajánlom szíves figyelembe a fentieket" - tette hozzá Frölich.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.