Kordontalanul – Szabadság tér, hétfő

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2014. augusztus 5.

Belpol

Eltűnt a kordon. Nem volt olyan mellbevágó, mint az angyal megjelenése – de azért ütött.
false

 

Fotó: Bakki László

Tegnap délelőtt tízkor csak hűlt helye volt, na, nem az angyalnak, a kordonnak, délután ötkor már (még) csak két rendőr szolgálta és védte Gábrielt pihenőállásban. De mire Daróczi Ági megérkezett, s lassan beszállingózott a hajdani kordonbontó csapat kemény magja is – a „szaki bácsik” –, már újra az ismerős sorminta szegélyezte a mélygarázs bejáratánál álló szoborcsoportot. Ráadásul a készenlétiek sorfala egyik végén a napszemcsis CIA-ügynököt idéző civil parancsnok is feltűnt, a másikon meg a két rendőrségi kameraman. A fél 6-os kezdésre becsordogált az Október 6. utcához a radaros rendőrségi mikrobusz is: a néhány kilónyi vaskorlát, úgy tűnik, nem oszt, nem szoroz az elmúlt negyedévnyi békétlen egymás mellett élést illetően.

Közjáték (az URH zenekar Kék fény című dalával aláfestve): Magyar Nemzettel a kezében ólálkodik egy férfi, kiragasztja az Orbán Viktor tusványosi beszédét méltató oldalakat egy Elmű-szerelvénydobozra, jelképes színpadunk hátterére. Leszedem, felteszi, leszedem: ez a mi tüntetésünk. Nem érti. Pedig csak képzelje el: ő tüntetne, én meg ragasztanék… 168 órát, Élet és Irodalmat, valami liberálisat. Mit szólna? Ő sem veszi el a mi köveinket, int a fejével az „Eleven Emlékmű” emléktárgyai felé. Én is visszaadom az ő tacepaóját: tegye máshová, ahová akarja. Átmegy az úttesten, remegő kézzel ragaszt, 3 méterrel odébb, egy villanyoszlopra.

Daróczi Ágnes petícióval és egy háromoldalas jegyzékkel, egy 1944-ből való listával érkezik, tiltakozásul Balog miniszter romaholokauszt-tagadására. Elhangzanak a deportáltak nevei, életkorral, lakcímmel: terhes nőké, kisgyermekeké, idős embereké. Megjegyzésként mindegyik mellett: „cigány”. Balog miniszter megtagadott múltja.

Az 1896. augusztus 4-én született, 1949-ben a Gulagra száműzött Lengyel Józsefre, az Igéző, az Oldás és kötés írójára, s magára a Gulagra, a táborok történetére, az odahurcoltak tragédiájára is emlékezünk Szász Judit tüntetőtársunk és vendége jóvoltából. Az író lánya, Tatjana mesél apjának az „élete végéig hithű kommunista” mítosz lerombolását illető hiábavaló törekvéseiről –  felidézve Lengyel végrendelkezésnek is beillő színvallását megcsúfoló Aczél György utolsó, az író lakásán tett látogatását is.

Az Eleven Emlékmű társadalmi önismeret-fejlesztő (nyílt) csoport vendége, az egyik projektgazda, Rényi András a tusványosi beszédet tartotta továbbra is napirenden – az este 7 és 9 közt eltelt idő sem volt elegendő felmérni a magyar miniszterelnök legújabb politikai hazardírozásának következményeit.

A továbbiakban a tüntetésen felszólalók és az egyéb fellépők, művészek és más támogatók aktivitásai, napi frissülésben, a Szabadságszínpad Facebook-eseményoldalon lesznek követhetők.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.