Kósa konkrétan lebűnözőzte a magyar civileket

  • narancs.hu
  • 2017. június 3.

Belpol

Közben Botka is kapta az ívet.

A Fidesz frakcióvezetője hazai pályán, Debrecenben haknizott a hétvégén, és a határzár fontosságáról elmélkedett, ügyelve arra, hogy eszmefuttatásban szerepeljenek a „migráns”, „Brüsszel” és „Soros” hangsorok. Ezeken kívül ma még szerephez jutott Botka László („Botka László”) is, mint az ország biztonságát veszélyeztető erő, aki a Sorostól remélt fizetség fejében bontaná le a déli határzárat. Botka korábban azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy abban az esetben, ha működne az Európai Unió határvédelmi ellenőrzése és a közel-keleti helyzet is rendeződne, nem lenne szükség a kerítésre.

Kósa ezzel kapcsolatban nem egyszerűen csak sorosozott, hanem egyenesen lebűnözőzte a magyarországi civileket. „Soros György a migráció támogatására az embercsempészek szervezett alvilágával összeérő maffiaszerű hálózatot működtet Magyarországon és más európai országokban” – mondta a debreceni sajtótájékoztatón, majd hozzátette, hogy az embercsempészeket a magyar civilek segítik.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.