Kósa Lajos ügyvédjének érdekeltségébe tartozó cég nyithat bányát Recsken

  • narancs.hu
  • 2023. január 17.

Belpol

A lakosság a munkagépek zaja által szerzett tudomást a bányanyitásról. 

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy Recsken, a lakosság megkérdezése nélkül nyithat bányát egy kormányközeli vállalkozás, a lakott területtől 250 méterre, írja az MTI. 

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke a keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján elmondta: a mátrai faluban a munkagépek zaja által szerzett tudomást a lakosság a bányanyitásról.

 A bánya miatt összehívott falufórumon aztán „elég forró volt a hangulat” – számolt be –, hiszen kiderült, hogy a polgármester már 2020-ban engedélyezte a bányanyitás folyamatának elindítását, amit azzal indokolt, hogy évente 80-100 millió forintos adóbevétele lehet a falunak a bányából.  

Schmuck Erzsébet azt mondta, hogy a bányát nyitó, 2001-ben alapított Andezit-Bau Kft.-ben 2020-ban szerzett résztulajdont Kósa Lajos fideszes politikus ügyvédje.

Az LMP-s politikus a 2021-ben kiadott környezetvédelmi engedély hitelességét is megkérdőjelezte. Azt mondta, kevéssé hihető, hogy az évenkénti 8-10 robbantás ne járna zavaró zaj- és porhatással. Egy geológus ráadásul azt a tájékoztatást adta a lakossági fórumon, hogy a bányászható kő jelentős része alkalmatlan lesz arra, amire szánják, írja az MTI. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.