Kötelező lett a drónvédelem, és pont a 4iG cége foglalkozik vele

  • narancs.hu
  • 2023. október 4.

Belpol

Két nap alatt teljesült a kormányközeli cég várakozása.

Jóstehetséggel vannak megáldva a 4iG Nyrt. vezérigazgatóságában: október 2-án a távközlési vállalat közölte az MTI-vel, hogy RAC Antidrone Zrt. néven drónvédelmi technológiai társaságot alapít.

Nem kellett sokat várni, és október 4-én a kormány rendeletben hatalmazta fel a honvédelmi minisztert, hogy drónelhárítási rendszer telepítésére és működtetésére kötelezhessen minisztériumokat, központi állami szerveket és bármilyen magyarországi céget – vette észre a hvg.hu.

A rendelet szerint az egész drónvédelmi eljárást az első adat keletkezésétől kezdve 30 évig titkosítják.

A 4iG kétnapos közleményében találóan fogalmazott: „a jövőben jelentősen növekedhetnek a piaci igények a drónok kontrollját biztosító precíziós technológiák iránt.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.