Kövér László szerint Orbán még nagyobb hatalmat von magához a következő időszakban

  • narancs.hu
  • 2018. május 12.

Belpol

Amúgy meg szaporodjatok már végre!

Kövér László az MTI-nek adott interjújában (sok egyéb házi feladat szorgalmas felbüfögése mellett) tovább vitte az Orbán Viktor, majd a párt alacsonyabb presztizsű funkcijai által szajkózott, végül Böjte Csaba fenomenális leveléig felfutó népesedéspolitikai riadót és mozgósítást.

Kövér szerint a demográfiai helyzet kezelése ma a legsúlyosabb kérdés, amelyben nem lehet csak politikai eszközökkel eredményt elérni. Az a politikai erő, amelyik nem segít olyan közhangulatot teremteni, amely a családokat támogatja, "nem tudom, miben tud egyet érteni velünk".
Hangsúlyozta, hogy a kormányzat a rendelkezésére álló eszközeivel a családok anyagi helyzetének javítását célozza. Értékelése szerint ebben az elmúlt négy vagy nyolc évben majdnem mindent megtettek, ami "emberi mértékkel" mérve megtehető. (Mégsem jött össze.)

A családi pótlékot sajna nem sikerült indexálni.

Kövér kiemelte, hogy Európában a GDP-hez mérten Magyarország költi a legtöbbet családtámogatásra. A következő négy évben a családtámogatási intézményrendszer teljes kiépítését befejezik.
"Innen kezdve az a legnagyobb kérdés, hogy el lehet-e érni egy, a gyermekvállalást, a családalapítást a társadalom értékrendjében a megfelelő helyre tévő mentális fordulatot." De leszögezte, hogy lelki, szellemi változás nélkül nem lehet a demográfiai kérdést megoldani.

Az Országgyűlés elnöke sok más mellett arról is beszélt, hogy szerinte sokakat meglepett, amikor Orbán Viktor a kormányfői eskütételt követő parlamenti beszédében 2030-ig terjedő időszakra vázolta elképzeléseit. (Nyilván mindenki 2060-ra vagy 3000-re számított.) Kövér értelmezésében csak azokat érhette váratlanul, akik nem ismerik Orbánt eléggé, valamint azokat, akik nem gondolnak abba bele, hogy az európai politikának éppen az a legnagyobb rákfenéje, hogy olyan politikusai vannak, akik csak a következő választási kampányig terveznek. "Ilyen politikusokkal van tele Európa és ettől olyan Európa, amilyen."

Kövér Orbán Viktorhoz fűződő több évtizedes kapcsolata és tapasztalta alapján nem vár markáns változást a kormányzati stílusban, a miniszterelnöki szerepfelfogásban. "A miniszterelnök kivételes képességű személyiség, aki nem tud mást adni, mint önmagát." De maga is kíváncsian várja, hogy a miniszterelnöki megnyilatkozásokban megjelenő, a kormányfői irányítói és vezetői szerepkör közötti különbségtétel mit jelent.

"Abban viszont mindenki biztos lehet, hogy Orbán Viktor továbbra is domináns, vagy az eddigieknél még dominánsabb szereplője lesz a kormányzatnak."

Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni olyan témát, amelyben az ellenzék és a kormányoldal konszenzust tud kialakítani, Kövér azt válaszolta, mást sem tesz 28 éve, csak ezt képzeli el. "Erről álmodom, erre vágyakozom, és aztán soha nem érkezik el az a pillanat, hogy ilyet lehet találni." Elmondása szerint, ha az elmúlt 28 év legsúlyosabb válságainak egyikében, a migránskrízisben sem sikerült egyetértést kialakítani, még a Jobbikkal sem, amely "fél téglával a mellét döngetve magát a legnemzetibb erőnek titulálta", akkor nem biztos, hogy reális erről beszélni.

Ugyanakkor vannak olyan kérdések, amelyekben kötelessége lenne minden parlamenti erőnek felsorakoznia a kormányzat mögött. Ilyen Kövér László szerinte az ország szuverenitása. "Aki ezt aláássa külső fórumokon, az egyszerűen hazaáruló, akkor is, ha ez adott esetben csak egy erkölcsi minősítés, és nem lehet mellé jogi szankciót fűzni."

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.