Közel négymilliárdból csinál Schmidt Mária Puskás-kiállítást

  • 2019. április 6.

Belpol

Reméljük, ennyi pénz elég lesz egy tisztességes kiállítás megszervezésére!

Idén 2,4, jövőre pedig 1,5 milliárd forintot ad Schmidt Mária alapítványának az állam, hogy a 190 milliárd forintból megépült Puskás Arénába készüljön egy kiállítás a legendás labdarúgóról - írta meg a 444.hu a Magyar Közlöny alapján.

Nem ez az első alkalom, hogy Schmidt Máriát kiállításszervezéssel bízzák meg: a nevéhez fűződik a Sorsok Háza-projekt, valamint az 1956-os emlékév megszervezése is:

A bíróság döntött a Schmidt Mária-Dózsa László páros forradalmi hőstettéről

Pruck Pál az Pruck Pál. Tegnap a Fővárosi Törvényszék ítéletet hozott a „pesti srác-ügyben", ami Csőkéné Pruck Erika és a Schmidt Mária vezette Terror Háza között zajlott. A per tárgya egy 2016-os plakát volt, amelyen Dózsa László színész nevét írták a Life magazin 1956-os fotójához, noha azon nem ő látható.

Kiváló Művész lett Dózsa László, lovagkeresztet kapott az EchoTV korábbi vezérigazgatója

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Babérkoszorú-díjakat adott át kedden a Várkert Bazárban.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.