A 2005-ös felmérés szinte napra pontosan közzétett korai eredményei nagyot szóltak a 2006. januári uborkaszezonban. A mostani konferencia a miniszterelnök ezermilliárdos bejelentésének napjára esett, így a kutatásban részt vevőkön (az ELTE, a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetem szociológiai műhelye, illetve a székesfehérvári Echo Survey Szociológiai Kutatóközpont) kívül a szűkebb szakma volt kíváncsi az új adatokra.
Csákó Mihály kutatásvezető (ELTE TáTK Oktatás- és Ifjúságkutató Központ) nyitó előadásában elmondta, hogy az alapvető tendenciák megmaradtak 2005-ből. A tizenévesek számára
még mindig a magánélet
védelme a demokrácia legfőbb értelme, a kisebbségek jogainak biztosítását változatlanul a legkevésbé védendő értéknek tartják. Ami új, hogy a társadalmi szolidaritás fontosságával kapcsolatos elvek hátrébb csúsztak a demokrácia alapértékeit leíró 12 elemes rangsorban; a szociális különbségek csökkentése az utolsó előtti helyre szorult. A felmérés szerint erősödött a nemzeti és etnikai kisebbségekkel szembeni ellenszenv: legalábbis arra a kérdésre, hogy "zavarna-e, ha cigány (román, zsidó, kínai, szlovák stb.) padtársad lenne?", az összesítések egy kivétellel magasabb vagy ugyanolyan értéket mutattak, mint 2005-ben. A gyerekek igazán gondolkodóba a roma osztálytársak ültetése miatt esnének, legalábbis az ötven körüli érték a százas skálán erre utal. Míg a gimnazisták valamennyi etnikummal toleránsabbak, mint a szakközepes és szakiskolás társaik, egy roma padtársat ők utasítanának el leginkább (ők találkoznak cigány osztálytársakkal a legritkábban).
A felmérésben a demokráciafelfogás vizsgálata alapvetően a politikai értékpreferenciák és attitűdök választását járja körül, holott a demokrácia gyakorlata ennél jóval szélesebb terepet kínálna. Hiányzik például, hogy a gyerekek menynyire mozdulnának meg helyi vagy a generációjukra jellemző ügyekért, vagy hogy milyen önkéntes munkát vállalnának. A vizsgálat arról sem tájékoztat, hogy mit jelent számukra a nyilvánosság, milyen csatornákat használnak véleményük artikulálására - miközben a szólásszabadságot a legfontosabb egyéni szabadságjognak tartják. Ehelyett inkább az ideális politikai párt- és pártvezéri típusra, az előítéletességre, a magyarságképre kérdeznek, ami akár arra a kérdezői kíváncsiságra is utalhat, hogy kell-e félni a kölkeinktől, milyennek látnak ők minket, és hajlandók lesznek-e alkalmazkodni a játékszabályainkhoz.
A felmérés alapján a fiatalok szerint az országnak arra van szüksége, hogy lecserélődjön a politikusi gárda. Ez az ítélet nem a szokásos nihillel társul, miután a mostani tizenévesek szerint téves az az állítás, hogy a politikának nincs haszna, és inkább hajlanak arra, hogy részt vegyenek a dolgok előmozdításában. Ugyanakkor épp a politikai attitűdre vonatkozó mérés egyes elemei a legvitathatóbbak. A tesztből például arra lehet következtetni, hogy a generáció vonzódna egy erőskezű, az erőszaktól sem visszariadó politikai vezető iránt, miután relatíve nagy a tetszési indexük olyan kijelentéseknek, miszerint "ennek az országnak nem annyira törvényekre van szüksége, mint inkább egy olyan vezetőre, akiben a nép megbízik" vagy "olyan pártra, amely nem csak beszél, hanem ha kell, oda is üt". Mivel nincs szembeállítva egy hasonlóan karakteres kijelentés (mondjuk: "ennek az országnak elsősorban betartható törvényekre van szüksége, nem pedig arra, hogy a politikusaik ide-oda rángassák" vagy "olyan pártra, amelyik nem csak beszél, hanem cselekszik is"),
ezzel óvatosan bánnánk
Az mindenképpen a kutatás javára írandó, hogy bár nagy lehetett a kísértés, a karcos ítéleteket a további adatfeldolgozásra hivatkozva a szakértők is elhárították; annyit azért rögzítettek, hogy a gyerekek fejében nagy az összevisszaság.
A felmérésben az iskolai demokráciával foglalkozó rész a legkézzelfoghatóbb. Ahogyan Ruff Tamás, az Echo Survey munkatársa számvetésében is elhangzott, a diákok legkevesebb hatodának fogalma sincs, hogy választanak-e náluk diákönkormányzatot (dök), hatoda úgy válaszolt, hogy csak az osztályfőnök jelöltjére lehet szavazni, sőt a diákok megkérdezése nélkül egyenesen ő jelöli ki a tagokat. A házirend felállításában a tanulóknak legtöbbször semmi szerepük nincs, a nyilvánosság fórumait (honlap, rádió, újság) mentorként ellenőrzik a tanárok, illetve az alakításukban terelgetik a diákokat. Tanulságos az is, hogy még azoknak az iskoláknak a működését is demokratikusnak tartják a diákok, ahol a tanárok egyértelműen beavatkoznak a diák-önkormányzati intézmények működésébe. Mi több: a gimnazisták, akik még a leginkább ismerik a demokrácia intézményrendszerét, és hangsúlyozzák is az iskolai demokrácia fontosságát, eleve demokratikusabbnak ítélik iskolájukat a szakközép- és szakiskolákhoz képest. A demokratikus kánont a deklaráció szintjén már elsajátították. Nem feltétlenül gyakorolják, de van már, akit a sáncaiból kirekesztenének.
