Közlekedési minisztérium: A jelenlegi budapesti agglomerációs közlekedési modellnek márciustól vége

  • narancs.hu
  • 2024. január 24.

Belpol

Cáfolták, hogy egy megállapodás szerint nem szűnne meg a Budapest-bérlet.

A jelenlegi budapesti agglomerációs közlekedési modellnek március 1-jén, az új tarifarendszer bevezetésével biztosan vége

 – írta reakciójában az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). Vagyis megszűnik a Budapest-bérlet érvényessége a MÁV, a Volán és a HÉV-járatokon

A minisztérium közleményében arra hírre reagált, miszerint egy újabb megállapodás alapján nem lehetetlenül el az agglomerációs közlekedés március 1-je után. Vagyis, március 1-jén nem szűnik meg automatikusan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Magyar Államvasutak (MÁV) közötti, agglomerációs közlekedésről szóló megállapodás, csak akkor, ha azt bármelyik fél 30 napos határidővel felmondja azt. Lázár János minisztériuma szerint az ehhez szükséges átmeneti, technikai megállapodás egyoldalú vagy közös megegyezéssel történő felbontása csupán részletkérdés. Mindez "a március elsejei modellváltás tényét semmilyen szinten nem befolyásolja"– írták.

Az ÉKM közölte, hogy a mostani megállapodás helyét egy új veheti majd át. Ennek részletiről nem közöltek semmit, csak megismételték Lázár János Debrencben tett ajánlatát, miszerint ha a budapesti helyi járatokon is lehet Pest-megyebérlettel utazni, akkor a budapesti agglomeráció helyközi járatain is lehet majd Budapest-bérlettel. "Ennek az új modellnek a részleteit háromoldalú – a kormány, a főváros és a közszolgáltatók közötti tárgyalások során kell kialakítani" – tette hozzá a minisztérium. Hozzátették

ezek az egyeztetések addig zajlanak, amíg azokat a különféle megtévesztő információkra épülő vagy egyes, technikai részleteket hamis fényben feltüntető kiszivárogtatások el nem lehetetlenítik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.